Programok november közepén

 

Programok november közepén

Programajánló

2016. november 16.
Unatkoznod az elkövetkező napokban sem lehet, hiszen érdekes programok várnak rád! Nézd meg ajánlónkat!

Népművészet hete
November 14-től 18-ig több helyszínen zajlanak majd a népművészet hete programjai Keszthelyen.  Lesz népi iparművészek kiállítása, nyitott műhelyfoglalkozások, táncház, előadás. Részletes program a monitormagazin.hu weboldal programajánlójában.

Simándy emlékkiállítás
Simándy József emlékére rendeznek kiállítást a Balaton színházban, amelyet november 16-án 17 órakor dr. Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója nyit meg. Közreműködik Varga Endre és zenésztársai. A kiállítás november 26-ig látogatható a Simándy teremben.

Érkezés
Ha egyszer eljönnek hozzánk az idegenek, akkor nem csak az lesz a kérdés, mik a szándékaik, hanem az is, miként fogunk velük kommunikálni - és hogyan. Ez az Érkezés című film kiindulópontja és lényege. A főszereplő, Amy Adams egy elismert nyelvészt alakít, akit az amerikai katonaság kér fel, hogy közvetítsen köztük és az idegenek között. A hévízi Fontana moziban november 17-től játszák a filmet, este nyolctól. Tudjátok, online is tudtok jegyet foglalni a fontanamozi.ticketpoint.hu oldalon.

Szaunaőrültek hétvégéje
Szaunaprogramok mindenhol vannak, de a legjobbak csak a Zenitben, Vonyarcvashegyen!  November 18-án és 19-én Szi-Benedek Zsolt lesz a szaunaőrültek hétvégéjének szaunamestere és házigazdája. További információ a Hotel Zenit honlapján.

Magyar Borok Mustrája
Hetedik alkalommal szervezi a Goldmark Művelődési Központ a novemberi borkóstoló rendezvényét, amely az idén új nevet kapott: Magyar Borok Mustrája. November 19-én 14 órától több mint száz különböző, jellegzetes magyar szőlőfajtából készített bor korlátlan kóstolási lehetősége, gasztronómiai kiállítók finomságai várják nem csak a borbarátokat.  A bormustrát Babos Judit zongoraestje zárja 18 órától.

Disznóságok
A hagyományok ápolásával és természetesen finom falatokkal elevenítik fel a falusi disznóvágásokat november 19-én Vonyarcvashegyen.
Bárki részt vehet a munkában, és 9-től már kóstolni is lehet a finomságokból.
10-től indul a kolbásztöltő verseny, de a gasztronómiai élvezeteken kívül késő estig szórakoztató programok is várnak téged is a Rendezvénytéren.

Paprikáscsirke
Paprikáscsirke avagy Stex és New York Hévízen, a városháza dísztermében. A hévízi Új Színpad egyesület premier előadása 18 órakor kezdődik és 120 percen át, 2 felvonásban szórakoztatja az érdeklődőket. A belépés ingyenes!

megosztás
hozzászólások
alga (1), balett (1), gyógytornász (1), Mikulás (8), köztársasági elnök (1), Taliándörögd (1), gerincvédelem (1), Szőcs Tamás (1), 1956 (1), katasztrofavedelem (44), Hévíz SK női kézilabda csapata (1), Csokonai társaság (1), traffipax (4), Clemens Zsófia (1), Havasi Bálint (13), Udvaros Dorottya (1), hospice (1), Tulipán Helyi Termékek és Magyar Áruk Boltja (6), Oláh Péter (2), Cseh László (1), Orbán Viktor (3), LMP (4), retro (1), ÉrtékTrend (35), Via Hotel (1), konyha (1), Ferenc pápa (1), nyaralas (12), Babos Lajos (1), szilveszter (6), festetics (22), angus marha (1), parlament (72), Bocuse (3), hirdetés (1), Erdély (2), kutatas (81), Keszthelyi Környezetvédő Egyesület (2), hegyalja fesztival (3), homoszexualis (1), ÉrtékTrend extra (7), Visionet (1), SzezOn bevásárló közösség (1), hitel (5), punkosdi regatta (9), sportlövő (2), Liszkay (2), Pampetrics Milán (2), vízkereszt (1), kávé (2)