Elpuskázták helyzeteiket a keszthelyiek

2014. március 11.
Álmosan kezdett a Georgikon, támadásban több ziccert is elhibázott, védekezésben pedig elkerülhető gólokat kapott. (8. perc 7-3). Továbbra sem ment a vendégcsapatnak a játék, bár a 25. percig jól tartotta magát (13-12). A játékrész utolsó öt percében azonban ismét elpuskázták helyzeteiket a keszthelyiek, melyet az ellenfél könyörtelenül megbüntetett, kialakítva a félidei 17-13-as eredményt.

A második félidő sem kezdődött jól a keszthelyieknek hét perc alatt csak két gólt tudtak dobni, míg a hazai csapat hatszor volt eredményes (38. p. 23-15). A GDSE védekezést váltott, egy zárt hatos fallal keményebb, agresszívebb lett a védőmunka. Szemerédi a kapuban nyolc percig nem kapott gólt, a csapat pedig erőn felül védekezett. Baranyai Zs. indulásaival, Baranyai N. és Jerebie szemfüles góljaival zsinórban 10 gólt szerzett és kétgólos előnyre tett szert  ( 16. perc 23-25).

A hátralévő időben csak arra kellett figyelni, hogy a védekezés ne essen szét és az ellenfél minden találatára góllal tudjanak válaszolni.
A Georgikon saját dolgát megnehezítve értékes két pontot szerzett idegenben, tartva az esélyt a dobogóért folytatott küzdelemben.
A jó játékért nem, de az akaratért és küzdeni tudásért dicséretet érdemel az keszthelyi csapat.

GDSE: Szemerédi, Baranyai Zs. 8, Szente 3, Kretz, Jerebie 8, Szmola 2, Szkokán 2.
Csere: Lukács(kapus), Baranyai N 7, Kránitz 2, Hunkár, Rácz, Kiss.

 

megosztás
hozzászólások
gépjármű (1), gyermekbarát (2), Könnyid László (1), Selmeczy Zsuzsanna (5), Tóth Levente (2), gyermekszám (1), fogorvos (5), gerincvédelem (1), atlétika (6), Monitor Extra (21), garázsvásár (1), skandinav lotto (81), Mohácsi József (8), GESZ (11), operatőr (1), Radnóti Miklós (1), táncpanoráma (5), minimálbér (1), néptánc (4), ingatlan (12), szalon (1), Zala Megyei Közgyűlés (3), Partics Roland Hunor (1), luxus (4), díj (4), Hévíz (1219), Asbóth Sándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (23), munkaviszony (1), kutya (23), Palya Bea (1), Csikós Beatrix (1), hotel mirage (1), Örvényeshegy Piknik (3), gasztroblogger (2), utca embere (8), pedagógus (6), szalloda (59), EU (14), vállalkozó (4), utánpótlás (1), Pálfi Attila (1), Katedra nyelviskola (5), Balatonfüred (3), erdő (2), Top 50 (1), Főzzünk játszva (2), Magyar Telekom (1), vallás (1), Koncz Zsuzsa (1), Magyar Turizmus Zrt (45)