Repeszaknát találtak a Balatonban

2012. június 23.
Egy fürdőző talált rá egy második világháborús, működőképes orosz repeszaknára szombat délután a Balatonban, a gránátot pár órán belül megsemmisítik.

Méhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője elmondta: egy középkorú férfi fedezte fel a robbanószerkezetet Balatonlelle Virág utcai strandján, majd visszaengedte a vízbe.
A rendőrség a környéket mintegy 250 méter sugarú körben kiürítette, miközben egy közelben tartózkodó, a szabadidejét töltő tűzszerész a robbanószerkezet keresésére indult. Hamarosan meg is találta, és a partra vitte.
A robbanószerkezetet - amely nem támadógránát, ahogyan azt korábban közölték, hanem egy repeszakna - a honvédség tűzszerészeinek helyszínre érkezését követően, a tervek szerint este robbantják fel a vízben, a közelben található móló végénél. Ezt megelőzően 500 méteres körben fogják kiüríteni a helyszínt.
Legutóbb hétfőn, a Velencei-tó egyik strandján, Gárdonyban találtak kézigránátot a fürdőzők. Múlt hétvégén pedig szintén a Balatonban, Siófok nagystrandjánál bukkantak egy második világháborús tüzérségi gránát detonátorral ellátott gyújtószerkezetére a strandolók.
A Magyar Honvédség azt kéri a lakosságtól, hogy aki robbanószerkezetnek látszó tárgyat talál, ne fogja meg, ne tegyen vele semmit, hanem azonnal értesítse a rendőrséget. mti

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
proa (1), diákolimpia (1), ország torta (1), internet (20), egeszsegugy (263), Kvárta Mátyás (43), drog (3), jövőkutatás (1), facebook (15), utca embere (8), humanitárius település (1), Villányi Éva (1), halál (42), erdekes (538), közmunka (1), Balatoni Hajózási Zrt (4), SzezOn bevásárló közösség (1), gyilkosság (1), kerekpar (19), Balatonfüred (2), onkentes (3), kötélugró (1), Révai Gábor (1), atlétika (6), ÉrtékTrend (32), Centrál Színház (1), Horvath Terez jegyzo (29), advent (188), költészet napja (2), Mátrai Gabriella (2), Bálint NatáLia (2), daganat (6), Katedra nyelviskola (5), kutya (16), Pappné Beke Judit (1), hegyalja fesztival (3), Spar (1), Golfclub Imperial Balaton (2), testkezelés (2), Asbóth Sándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (23), törvény (1), olimpia (151), vállalkozó (2), Golgota Baptista Gyülekezet (1), karácsony (17), kilométer (1), családbarát (1), előadás (14), béremelés (2), Ugrimanók (1)