Három napon belül a második lakója is meghalt egy garabonci háznak

2012. február 07.
Meghalt egy 42 éves férfi, aki lakótársa volt annak a 61 éves embernek, aki szombaton kihűlés miatt vesztette életét.

Rigó Csaba, a Zala megyei kormánymegbízott közölte: a megyei védelmi bizottság elnökeként hozzá eljutott információ szerint a két férfi ugyanabban a családi házban lakott Garaboncon. Az idősebb szombaton, kihűlés miatt vesztette életét, fiatalabb lakótársa pedig alig három nappal később hunyt el, de a körülmények még nem tisztázottak.
Koma László, Garabonc független polgármestere az MTI megkeresésére elmondta, hogy szombaton a kihűlt lakásban lévő halott férfi mellett, "kommunikációra képtelen" állapotban találtak rá fiatalabb társára. A halál beálltát is megállapító ügyeletes orvos nem vizsgálta meg különösebben a 42 éves férfit, csupán azt javasolta, hogy vigyék fűtött helyre.
A férfit a rendőrök ezután a vöröskereszt nagykanizsai hajléktalanszállójára szállították, a polgármester tudomása szerint innen került végül a Kanizsai Dorottya Kórházba. A beteg férfi itt hunyt el, halálának oka tüdőgyulladás volt, illetve annak szövődményei.
A rendőrség vizsgálatot indított a haláleset körülményeinek tisztázására. mti

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
Balatoni Hajózási Zrt (4), konyvtar (103), hitel (5), Novák Péter (1), Love your belly (2), Víz, Zene, Virág Fesztivál (1), police (513), Eurovíziós Dalfesztivál (1), Pete Krisztina (1), Budapest (3), Dumaszínház (2), vuz kft (17), egynapos sebészet (1), Varga Andrea (13), C+ fesztivál (1), életveszély (1), női gombolkodó (5), fitnesz (1), Eurostat (1), fagylalt (6), Owaimer Zoheir (1), ötös lottó (101), Varga Endre (4), baleset (169), törvény (1), bolt (3), vendégéjszaka (2), tranzakciós díj (1), vasárnapi pihenőnap (3), Hírek képekben (10), utánpótlás (1), boksz (3), Owaimer Aisha (1), fájdalommentes (3), állami (1), tollaslabda (1), Füzes Eszter (1), MTI (595), szex (9), dohany (15), footgolf (1), Don (1), mozi (13), Bocuse (3), georgikon dse (7), lakás (3), jótékonyság (3), Széll Tamás (1), Libás (2), munka (11)