Geszti Péter bemutatta új együttesét, a Gringo Sztárt

2011. április 28.
Gringo Sztár néven új zenekart alapított a Rapülők és a Jazz+Az egykori frontembere, Geszti Péter. A szövegíró-előadó csütörtökön Budapesten egy sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a csapat július 15-én Siófokon tartja bemutatkozó koncertjét.

"A zenekar neve azért lett Gringo Sztár, mert egyrészt minden tiszteletem Ringo Starré, a Beatles egykori dobosáé, másrészt a gringo szó spanyol és portugál nyelvterületen fehér bőrű bevándorlót jelent, és ez is jelzi, visszavándoroltam a zene világába" - közölte Geszti Péter, aki 2005, a Rapülők egyetlen visszatérő koncertje óta csak háttéremberként vett részt a zenei életben.
Geszti Péter a nyolcvanas években az Első Emelet szövegírója volt, 1992 és 1994 között a Rapülők nevű formációban rappelt, majd Jazz+Az néven egy pop-dzsessz csapattal három lemezt készített. Dés Lászlóval közösen írta A dzsungel könyve című musicalt. Hosszú évek óta dolgozik a reklámszakmában, az ő nevéhez fűződik az ARC óriásplakát-kiállítás, valamint a Nemzeti Vágta is.
Mint fogalmazott, a Gringo Sztár "kozmopuritán" zenét játszik, ami a reggae, a dzsessz, a rap, a pop, az elektronikus zene, a ska és a balkáni népzene egyvelegéből áll össze. A csapatban Geszti mellett két énekesnő, Gereben Zita és Sapszon Orsolya szerepel, a projekt zenei vezetője Erdélyi Péter, a Jazz+Az egykori billentyűse, aki először próbálja ki magát popzene szerzőjeként. A Gringo Sztár felállításában Fekete-Kovács Kornél is segédkezett, és zenét írt az együttesnek a Balkan Fanatik is.
Gereben Zita a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsesszének szakán végzett, korábban énekelt például az Emil.RuleZ!-ben, és van egy saját dzsesszkvintettje is. Sapszon Orsolya zenészcsaládból származik, nagyapja, Sapszon Ferenc három évtizeden át volt a Magyar Rádió énekkarának karigazgatója, nagybátyja, ifjabb Sapszon Ferenc alapította a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolát. Orsolya a Kőbányai Zenei Stúdióba járt.
Geszti Péter elmondta, hogy a Gringo Sztár július 15-én a siófoki Coke Clubban tartja bemutatkozó koncertjét, és augusztus 8-án a Sziget fesztivál "mínusz egyedik" napján is fellép, amikor Geszti Péter és zenészbarátai, köztük az Első Emelet, a Rapülők, a Jazz+Az játszanak majd, és előadnak egy zenei egyveleget A dzsungel könyve című musicalből is.
A Gringo Sztár albuma várhatóan ősszel jelenik meg, a Télen-nyáron nyár című dal péntektől már hallható a rádióban. mti

megosztás
hozzászólások
Magyarország szépe (1), fájdalomambulancia (2), hotel mirage (1), Zala Megyei Főügyészség (4), Joós Attila (1), mobil (2), KRAFT (5), Burucs Szabolcs (2), zivatar (1), Nyitott Balaton (2), gyed (3), Lidl (1), ÉrtékTrend extra (7), zeneszerző (1), balatoni strandbelépő (1), alkalmassági (1), vízilabda (2), igazgató (1), zala (1156), népszavazás (1), Sziládi-Kovács Tibor (2), hegyalja fesztival (3), pszichoterápia (1), Cséby Géza (5), idegenforgalom (174), matolcsy gyorgy (1), Kovács Ernő (1), sajtóközlemény (5), verkli (5), Spar (1), Otthon Centrum (1), Pampetrics Milán (2), munkaszünet (1), vírus (1), Négeli Noémi (1), riporter (1), karácsony (20), adó (6), szüret (4), életveszély (1), ARC (1), fogyasztóvédelem (1), jogosítvány (1), szunyog (3), Pappné Beke Judit (1), gasztronómia (5), ZalaSprings Golf Resort (2), menetrend (3), diakhitel (7), béremelés (2)