A nők 30, a férfiak 34 évesen a legvonzóbbak

2013. március 21.
A nők 30 évesen a leggyönyörűbbek, a férfiak pedig 34 esztendősen a legvonzóbbak - állítják egy amerikai felmérés készítői.

Az Allure magazin vizsgálgatta az esztétikai kérdést, kétezer embert kérdezett meg. Véleményük szerint a nők 30 évesen érnek szépségük csúcsára, 41 esztendősen kezdik mutatni az öregedés jeleit, 53 évesen már nem vonzók szexuálisan, 55 esztendősen pedig öregek. A férfiak 43 évesen kezdenek korosodni, 58 esztendősen már nem fessek, és 59 felett öregek.
A két nem nem ugyanúgy látja magát, illetve egymást. A férfiak szerint a nők 29 évesen virulnak a legkívánatosabban, míg a nők úgy vélik, 31 esztendősen a legvonzóbbak.
Jillian Mackenzie, az Allure főszerkesztő-helyettese a The Daily Telegraph című lapnak megjegyezte, hogy régebben egy kicsit fiatalabb életkorra tette a közvélemény az esztétikai csúcspontot.
A magazin megkérdezte a válaszolóktól azt is, hogy a közismert emberek közül szerintük ki tartja magát remekül korához képest. George Clooney győzött toronymagasan, utána Sean Connery, Bill Clinton, Brad Pitt és Richard Gere a sorrend.
A női mezőnyben három színésznő áll az élen: Meryl Streep az első, majd Jamie Lee Curtis és Julia Roberts következik. mti

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
korhaz (99), ÉrtékTrend extra (7), Az év orvosa (1), bolt (3), punkosdi regatta (9), étterem (11), Darren Cranmer (2), kiállítás (16), hullámmasszázs (1), Táncpanoráma Keszthely (10), korcsolya (4), olimpia (152), Mikulás (8), kulturalis (4), Németh József (1), Vaszily Zsolt (3), hegyalja fesztival (3), kutatók éjszakája (1), DRV Zrt. (3), FINA vizes világbajnokság (1), gasztronómia (5), programajánló (19), balatongyorok jazz (23), relaxáció (1), fogorvos (5), iskola (338), daganat (6), jatek (2), jövőkutatás (1), Palásthy Bese (1), büntetés (3), szabadsag (2), Hosszú Katinka (2), gyed (3), homoszexualis (1), boldog (1), Balaton Szinház (959), Gyarmati Noémi (1), Balatoni Limnológiai Intézet (1), Max (83), Balaton (1157), ingatlan (12), Ékszertáska (2), deviza (1), Pál Attila (1), Zalaköveskút (1), Főügyészség (7), Horváth Mariann (1), méregtelenítés (1), alkalmassági (1)