A Facebook maga alá gyűrné az SMS-t

2011. augusztus 10.
Mobiltelefonokra illeszkedő üzenőszolgáltatást indított útnak a Facebook közösségi portál, amely bízik abban, hogy a fejlesztés lekörözi a hagyományos SMS-küldési formát.

Az iPhone készülékre és az Android alapú gyártmányokra egyaránt alkalmazható szolgáltatás lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy ne csak egy ismerőssel, hanem barátok csoportjával váltsanak üzenetet - közölte internetes kiadásában a BBC brit csatorna (www.bbc.co.uk). Az alkalmazás egy hónappal azelőtt jelent meg a piacon, hogy az Apple hasonló termékkel állt volna elő.
A Facebook-szolgáltatás egyelőre csak az Egyesült Államokban hozzáférhető, de várakozások szerint hamarosan más országokban is alkalmazható lesz.
A népszerű közösségi portál 750 millió tagja már eddig is küldhetett üzenetet egyrészt a weboldalon keresztül, másrészt a Facebook korábbi okostelefon-alkalmazása révén. Az újításnak köszönhetően azonban most már közvetlenül mobilkészülékre, SMS-sel lehet üzenni. A szolgáltatásnak a helymeghatározás is része.
A BlackBerrynek már van hasonló szolgáltatása Messenger néven, amely sokak szerint vitatott szerepet játszik a Nagy-Britanniát az utóbbi napokban megrázó zavargásokban. mti

megosztás
hozzászólások
Pál Attila (1), zápor (1), turisztika (94), Balaton átúszás (5), szex (9), Kocsis László (1), étterem (11), beruházás (2), árviz (2), vb (8), pannon egyetem (12), Sziládi-Kovács Tibor (2), TRX (22), KeszthelyFest (15), mentő (9), keszthelyi nyari jatekok (55), Balatoni Limnológiai Intézet (1), erdekes (538), Spa Hévíz (3), Player's Restaurant & Bar (2), rádió (1), boldog (1), torkos csütörtök (3), ötös lottó (101), szalloda (59), Anna-bál (2), Dublecz Karoly (2), goldmark muvelodési kozpont (60), Berecz András (1), Keszthelyi Egyesített Szociális Intézmény (2), gyümölcs (2), Babos Lajos (1), Havasi Bálint (13), Mándó Zsuzsanna (1), képviselő-testület (37), VOLT fesztival (7), Magyarország tortája (1), szűrés (1), kábítószer (9), ÉrtékTrend extra (7), kormanyhivatal (93), matolcsy gyorgy (1), Rigo Csaba (36), Fodor Márk (8), Balatongyorok (136), Udvaros Dorottya (1), Virágos Magyarország (6), Kertész Sándor (5), Horvath Terez jegyzo (29), gyermekfelügyelő (1)