Nyár, víz, balesetek 2013. július 09. | 0 kommentár

Itt a nyár, dübörög a szünidő, tele vannak a táborok, a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhelyen már tíz éve sikeresen rendezik meg a Majorbéli kaláka elnevezésű napközis tábort, amely a kreativitásra és a csapatmunkára épül.

 

Alig látni már kulcsos gyerekeket, a mi időnkben nagyobbrészt a focipályán és a strandon voltunk a nyári szünetben, kevés lehetőség volt táborozásra, inkább sportnapközik voltak, ahol kipróbálhattuk a kézi- és a kosárlabdát, aztán rúghattuk a bőrt napestig. Alig bírtak hazahúzni a szülők.

A Balaton rengeteg lehetőséget kínál a mai gyerekeknek is, itt van például a kedvezményes Erzsébet-tábor, amely a zánkai üdülőben várja a kicsiket és a nagyobbakat. A víz közelében mindig fel kell készülni a balesetveszélyre is, sok olyan gyerek mártózik meg a tóban, aki korábban nem is ment élővíz közelébe. Ez nem egy medence, amely kiszámítható!
A nyári veszélyforrásokra, valamint a megnövekedett közlekedési és turistaforgalomra tekintettel speciális gyermek-mentőorvosi kocsi teljesít szolgálatot a Balatonnál, illetve a Magyar Vöröskereszt is jelen van a strandokon. Sajnálatosan azonban nálunk, sőt a közelünkben nem teljesítenek szolgálatot a vöröskeresztesek egyik strandon sem. A legközelebbi ilyen helyszínük Badacsonyban van. Nem kérdés, mi az oka a szolgálati helyszínek csökkenésének, egyértelműen a pénz, pedig a részt vevő fiatalok önként jönnek és segítenek, ha baj van.

Apropó, segítségnyújtás. Nem is gondolnánk, de a donorok szabadságra mennek, nyaralnak, miközben a forróság esetleges ártalmai, a tömegrendezvények és a nagy forgalom miatt általában megnövekedik az egészségügyben a vérszükséglet, ezért júliusban és augusztusban is adjanak vért azok, akik itthon maradnak, hogy ne csökkenjen a vérkészlet.

pápa (1), vízimentő (5), kenyér (7), vonat (7), könyvbemutató (2), gyász (1), Németh Veronika (1), operatőr (1), vonyarcvashegy (158), szallas (39), Liszkay (2), Vigántpetend (1), Katedra nyelviskola (5), arckezelés (1), kékszalag (12), Cserszegtomajfutás (5), maraton (59), macska (1), Bock Bisztró Balaton (16), gazdasag (363), holokauszt (1), Lel Ki Főzde (1), Papp Gabor (227), vb (8), Giro d'Italia (1), fürdő (2), Kovács Patrícia (1), retro (1), Centrál Színház (1), LMP (4), webmark (2), költségvetés (1), balatongyorok jazz (23), riporter (1), Magyar Telekom (1), örömszerző pillanatok (17), Eurostat (1), Tóth Gergely (1), állami (1), CT (3), Gulyás Orsolya (2), bolt (3), Zala Megyei Főügyészség (4), vadász (2), nyelvvizsga (2), Sáringer-Kenyeres Tamás (5), Reischl-sörház (1), paleo (13), Kvarda Attila (25), Virágos Magyarország (6)