Zalában mondták ki a legkevesebben a boldogító igent

2016. február 10.
A házasságkötések száma a kilencvenes években évről évre csökkent, majd 2000-ben megugrott, akkor több mint 48 ezer házasságot kötöttek. Ezután tovább folytatódott a kedvezőtlen irányzat, amely 2010-ben érte el mélypontját, amikor mindössze 35 520 házasságkötés történt.

A házasságkötések száma a kilencvenes években évről évre csökkent, majd 2000-ben megugrott, akkor több mint 48 ezer házasságot kötöttek. Ezután tovább folytatódott a kedvezőtlen irányzat, amely 2010-ben érte el mélypontját, amikor mindössze 35 520 házasságkötés történt.
Ezután lassú emelkedés kezdődött, tavaly pedig már megközelítette a házasságkötések száma a 2000. évi csúcsot: 2015 januárja és novembere között 43 190 házasságot kötöttek. Ez közel 17 százalékos emelkedést jelent 2014 azonos időszakához képest - emelték ki.
A legtöbb esküvőt tavaly Budapesten tartották, a legkevesebbet pedig Zala megyében, a fővárosi házasságkötések száma ezer lakosra vetített aránya meghaladta a 2011-es uniós átlagot - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)közleményéből.
Az elmúlt 15 évben az első házasságukat kötők átlagéletkora öt évvel emelkedett: míg 2000-ben a férfiak 27,2, a nők 24,7 éves korukban házasodtak először, 2014-re a férfiak átlagéletkora 32,5 évre, a nőké 29,7 évre nőtt - közölték.
A KSH adatai szerint az először házasulók aránya az összes megkötött házassághoz viszonyítva másfél évtizede 66-71 százalék között mozog, a válások száma pedig 2008 óta folyamatosan csökken.
A KSH Népességtudományi Intézetének munkatársai megállapították, hogy az első tartós párkapcsolatoknak csupán egytizede jön létre házastársiként, míg kilenctizedük a kilencvenes évek óta egyre elterjedtebb élettársi kapcsolatként, amelyek közül később minden második házassággal végződik. Változott az élettársi kapcsolatban élők köre, míg évtizedekkel ezelőtt inkább a válást vagy a megözvegyülést követően választották ezt az együttélési formát, addig manapság a házasságot megelőző vagy azt helyettesítő megoldásként tekintenek rá.
Megállapították azt is, hogy a 18-49 éves korosztály 13 százalékának van partnere, akivel nem él együtt. A tudatosan egyedüllétet választók csoportja a 30-49 évesek között csak három százalék, ugyanakkor ennek a korcsoportnak a 22 százaléka nem rendelkezik tartós párkapcsolattal, élettárssal vagy házastárssal, kétharmaduk viszont korábban már élt házasságban vagy élettársi kötelékben. Közülük minden másodiknak gyermeke is született: az e körbe tartozó férfiak 9, a nők 61 százaléka egyedülálló szülő. MTI

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
Bock Bisztró (12), Amazon (3), Anna-bál (2), test (1), Pápai Gábor (6), Golden Globe (3), szalloda (59), Nagykanizsa (1), zeneszerző (1), deviza (1), táncpanoráma (5), SzezOn bevásárló közösség (1), reklám (1), diákolimpia (1), világnap (1), verklifesztivál (3), tűzijáték (1), gyes (2), múzeumok éjszakája (4), Ollári Barbara (1), Gelencsér Dental (3), Schmied Zoltán (1), Balatongyorok (136), Hírek képekben (10), biztosítás (2), pannon egyetem (12), cégtörlés (3), Alsópáhok (51), méregtelenítés (1), család (1), időkép.hu (2), republic (1), voroskereszt (24), Pampetrics György (21), munkahely (8), autó (3), költségvetés (1), Sziládi-Kovács Tibor (1), szavazas (9), Bogi (13), Nagy Angelika (1), lovaglás (2), VÉDA (1), Top 50 (1), gyógyítás (2), egyház (2), rezsi (18), 3D (1), életveszély (1), bezárás (1)