Zala megyében tíz százalékkal csökkent az álláskeresők száma

2012. május 17.
Tavaly óta 10 százalékkal, az elmúlt hónaphoz képest pedig 5 százalékkal csökkent a munkanélküliség Zala megyében - közölte a Zala megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.

Áprilisban 15.280 álláskeresőt tartottak nyilván a kirendeltségeken, az előző havinál 900-zal, az egy évvel korábbinál pedig 1,6 ezerrel kevesebbet. A csökkenés mértéke arányaiban Zalaszentgrót térségében volt legerőteljesebb, de - jelezve a balatoni-szezon kezdetét - Keszthely körzetében is jelentősen mérséklődött az álláskeresők száma.
Az év negyedik hónapjában regisztrált 1.638 új álláskereső 93 százaléka visszalépő, hatszázuknál fél évnél rövidebb idő telt el az utolsó jelentkezés óta. A álláskeresők több mint egynegyede a feldolgozóiparban, a szálláshely-szolgáltatásban, vagy a vendéglátásban dolgozott korábban.
A nyilvántartásból kikerülő 2.480 álláskereső több mint 70 százaléka, 1.800 munkavállaló tudott elhelyezkedni, közülük 700-an a közfoglalkoztatás keretében jutottak munkához.  
A hónap során a gazdálkodó szervezetek 2,1 ezer új állást jelentettek be, 400-zal többet, mint márciusban. A mezőgazdaság munkaerőigénye négyszeresére, míg a feldolgozóipari munkáltatóké másfélszeresére emelkedett. Az előző hónapról áthúzódó álláslehetőségekkel együtt a hónap során 3,3 ezer betöltetlen munkahely volt a megyében, melyből április végén még 1,3 ezer volt érvényes.
Áprilisban a gazdaságilag aktív népesség 11,7 százaléka volt nyilvántartott álláskereső Zala egyében, míg egy évvel korábban a munkanélküliségi ráta elérte a 12,6 százalékot. A legnagyobb mértékben, 17 százalékról 10,8 százalékra Zalaszentgrót térségében csökkent tavaly óta az álláskeresők aránya.
A megyei átlagnál csak két térségben kedvezőtlenebb a mutató; a legmagasabb, 15,8 százalék Letenyén, Nagykanizsán pedig 14,6 százalék. mti

megosztás
hozzászólások
természetgyógyászat (2), Hévíz (1219), Fehér szalag (1), online (1), Balatongyorok (136), alkalmassági (1), recept (178), Szutrély Péter (7), Hosszú Katinka (2), Anna-bál (2), nyugdíjas (2), tűzoltó (32), erdő (2), nav (29), szépségápolás (8), kert (1), csillaghullás (2), bank (7), autizmus (2), Bóka István (1), Sifter Rózsa (1), Love your belly (2), programajánló (19), transzfer (1), jaras (36), Zalaegerszegi Törvényszék (12), ellenőrzés (2), kozlekedes (8), vallás (1), efott (6), temetés (2), Év fája (1), kisterseg (20), Astellas-díj (2), skandinav lotto (81), keszthelyi-hegység (1), világbajnokság (2), Havasi Bálint (13), KFT (1), verklifesztivál (3), GESZ (11), boksz (3), közmunka (1), test (1), Varga Endre (4), életmód (10), Szeiler Stúdió (32), tanulás (2), debrecen uszo eb (16), férfi (1)