"Zala megye a XXI. században hazánk egyik legvonzóbb térsége lesz"

2014. március 20.
Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke „Zala megye a XXI. században” címmel tartott előadást a Papp Simon Népfőiskola Tagozat rendezvényén a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum zalaegerszegi kiállítóhelyén.

A most induló európai uniós fejlesztési időszakra való felkészülésről szólva elmondta: a ZÖLD ZALA programra épül a nemrégiben elkészített megyei fejlesztési koncepció, melynek zászlóshajója a gyógy- és egészségturizmus, ugyanakkor fontos részét képezik az ipari, logisztikai, mezőgazdasági fejlesztések, amelyek a meglévő adottságokra és képzési, tudományos háttérre támaszkodnak.
Zala megye a XXI. században hazánk egyik legvonzóbb térsége lesz. – hangsúlyozta Manninger Jenő
Az időskorúak közül még többen kívánják majd itt eltölteni nyugdíjas éveiket szép, nyugodt természeti környezetben, magas szintű egészségügyi háttér biztosítása mellett.

Megyénk fejlődése szempontjából ugyanakkor az egyik legfontosabb tényező, hogy a fiatalabb generáció is megtalálja itt a számításait. Ezt szolgálhatják a falvakban a fiatal gazdákat és vállalkozókat segítő külön uniós programok.
Mindezek mellett azonban legfontosabb a közép- és felsőfokú szakképzés, hiszen Zala megye akkor tud befektetéseket vonzani, ha elegendő képzett munkaerő áll rendelkezésre. Ez pedig a ma is kitűnő iskoláink továbbfejlesztésével és megfelelő ösztönző rendszerek kialakításával jöhet létre.

Zalaegerszeg, 2014. március 20.
Manninger Jenő s.k.

megosztás
hozzászólások
hullámmasszázs (1), boldog békeidők (2), méregtelenítés (1), 2016 (2), Golgota Baptista Gyülekezet (1), recept (178), Nagykanizsa (1), erettsegi (72), Use Unused (1), Marsalkó Dávid (1), Hírek képekben (10), parkoló (4), Zalaegerszegi Törvényszék (12), közétkeztetés (4), gasztronómia (5), Csöre Gyula (1), google (3), Palásthy Bese (1), Love your belly (2), hulladék (3), parlament (72), véradás (2), antsz (15), holdfogyatkozás (1), kék zászló (1), csokoládé (2), georgikon dse (7), C+ fesztivál (1), kert (1), Vajda János Gimnázium (22), álommeló (1), Gelencsér Dental (3), statisztika (2), katasztrofavedelem (44), Jobbik (10), A Dal (3), ajánló (1148), boldog (1), Gachályi András (3), influenza (2), eon (2), vallás (1), állatvédő (5), Magyar Turizmus Zrt (45), Bogi (13), Budapest (3), szakács (1), onkentes (3), Bálint NatáLia (2), keszthelyi-hegység (1)