Vezetőváltás Hévízen

2013. április 01.
Dr. Aradvári László, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. orvos igazgatóhelyettese az A osztály vezető főorvosa lett március 11-től, miután dr. Homoky Mária főorvosnő nyugdíjba vonult, igaz, marad az intézménynél napi nyolc órában.

„Talán szükség van még a munkámra, másrészt nem szeretnék még főállású nyugdíjas lenni” – válaszolta kérdésünkre dr. Homoky Mária, aki 1975 óta dolgozik a hévízi intézményben, az akkori B osztályon kezdte pályafutását. Öt évvel később, 1980-ban szakvizsgázott reumatológiából és fizioterápiából, majd 1999-ben rehabilitációból. Számos előadást tartott konferenciákon. Az A osztályból ment nyugdíjba, itt volt osztályvezető főorvos.
A krónikus reumatológiai és rehabilitációs részlegen alap- és emelt szintű ellátást nyújtanak a pácienseknek hagyományos beutalási rendszerben, 100 százalékos ágykihasználtsággal, emellett hétfőtől péntekig működik a reumatológiai szakrendelés a hévízi kórházban.
Dr. Homoky Mária elárulta azt is, hogy a váltással majdnem minden marad a régiben, tulajdonképpen a vezetői megbízatása szűnik meg. A betegek ugyanúgy megtalálják a járóbeteg-szakrendelésen is, mint korábban.
Utódja több mint tíz éve dolgozik az osztályon. Dr. Aradvári László négy orvos közös munkáját koordinálja. 2002-től dolgozik a hévízi kórházban, az A osztályon kezdte pályafutását. 2006-ban letette reumatológiai szakvizsgáját, majd négy évvel később a mozgásszervi rehabilitációs szakvizsgát építette a meglévő végzettségére.
Célja, hogy a rehabilitáció, főként az elsődleges rehabilitáció még nagyobb hangsúlyt kapjon a hévízi intézményben. Erre azért van szükség, mert egyre több a mozgásszervi betegségek és a balesetek miatt műtött beteg az intézményben.
A főorvos 2008 óta átjár Zalaegerszegre, a megyei kórházba reuma-szakrendelést tartani, ennek apropóján szeretnének egy közös programot szervezni az ottani ortopédiai és traumatológiai osztállyal karöltve.
– Az eltelt egy évben ezekről az osztályokról vettünk már át betegeket Hévízre közvetlenül a műtét után. Voltak már súlyosabb és nehezebb esetek is nálunk, amelyek körültekintő ellátást igényelnek, ilyen például a politraumatizált betegek terápiája – tette hozzá a főorvos.

megosztás
hozzászólások
Torsa Dániel (1), nyaralas (12), jótékonyság (3), Márton nap (1), gyógytó (1), Varga Terézia (1), tavaszi szél vizet áraszt (1), munkaviszony (1), konyha (1), szépségápolás (8), sárkányrepülő (1), Fenyves allé (1), viz (1), macska (1), autó (3), kerekpar (27), bank (7), hosegriado (7), szolárium (1), Mándó Zsuzsanna (1), antsz (15), Helikoni ünnepség (4), repülő (3), Hévíz (1219), Benkő Lívia (1), Füzes Eszter (1), Berecz András (1), kutatas (81), voroskereszt (24), VÉDA (1), Semmelweis (2), vallás (1), Manninger Jenő (384), aranyérem (1), Baptista Szeretetszolgálat (1), Szeiler Stúdió (32), tanulmány (11), trianon (2), pápa (1), Rózsakert étterem Hévíz (1), Balatoni Kör (2), VOLT fesztival (7), egynapos sebészet (1), környezetvédelem (2), holdfogyatkozás (1), zene (23), Bibó Gimnázium (1), vb (8), Suba Alexandra (1), Pappné Beke Judit (1)