Városvezetői és kulturális delegáció a német testvérvárosban

2013. november 26.
Négynapos látogatásra érkezett Keszthelyről Boppardba november közepén az a delegáció, amelynek tagja volt Ruzsics Ferenc polgármester, dr. Horváth Teréz jegyző, Ágh Edit festőművész és Csengei Ágota, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója. A Boppard–Keszthely Baráti Társaságot Szalontai Ágnes képviselte.

A küldöttséget Karlheinz és Rita Scherer, a Boppard–Keszthely Baráti Társaság vezetői látták vendégül. A programban szerepelt városnézés, a világháborúban elesett katonák emlékművének megkoszorúzása, valamint hajózás a Rajnán. A delegációt fogadta Boppard polgármestere is, dr. Walter Bersch, aki 2002-ben már járt Keszthelyen. Ruzsics Ferenc polgármester meghívta kollégáját a jövő évi városnapi rendezvényre Keszthelyre. A jó hangulatú találkozón több – a két város közötti – kapcsolódási lehetőség is felmerült. Nagy sikert aratott Ágh Edit kiállításának megnyitója, ahová sokan eljöttek a Boppard–Keszthely Baráti Társaság német tagjai közül. A kiállítás három hétig tekinthető meg a német testvérvárosban.

megosztás
hozzászólások
Ruzsics Ferenc (434), balatongyorok jazz (23), Sifter Rózsa (1), állatvédő (5), Clemens Zsófia (1), Rózsakert étterem Hévíz (1), szép (9), Babos Lajos (1), Az év orvosa (1), power-bank (1), zene (23), Kocsis László (1), erettsegi (72), rezidance (5), kitüntetés (6), jatek (2), Zalaszántó (2), ökölvívás (2), drog (3), zivatar (1), kezilabda (64), közétkeztetés (4), Rigo Csaba (36), kiállítás (16), nyugdíjas (2), vízilabda (2), kávé (2), fitnesz (1), gyógyítás (2), konyvtar (103), Horváth Lászlóné (1), Gál Lajos (9), parlament (72), környezetvédelem (2), Ferenc pápa (1), Ranolder (1), Eurostat (1), temetés (2), Mándó Zsuzsanna (1), Tál Zoltán (2), taverna (25), Erdély (2), költészet napja (2), Balatoni Szövetség (3), Básti Juli (1), szolárium (1), gyümölcs (2), macska (1), Don (1), kereskedelem (1)