Ünnepélyes szezonnyitón mutatkozott be a Hévíz-Balaton Airport

2012. április 14.
Idén április 14-én érkezett meg az első Lufthansa charterjárat a Hévíz-Balaton Airport reptérre, Sármellékre. A repülőgép utasait, a sajtó meghívott képviselőit, valamint a meghívott vendégeket a repülőgép érkezésével ünnepélyesen is megnyitott repülőtéren Papp Gábor, Hévíz polgármestere, majd Joseph Mutsch, a Mutsch Ungarn Reisen Kft. ügyvezetője köszöntötte.
Nézze meg galériánkat!

- Március 21-én jegyezték be a száz százalékban önkormányzati tulajdonú Hévíz-Balaton Airport Kft.-t, melynek célja és feladata a repülőtér zökkenőmentes működtetése. A repülőtér nemzeti vagyon, a sármelléki és zalavári önkormányzat tulajdona, működtetését azonban a turisztikai érdekeket szem előtt tartva a hévízi önkormányzat felvállalta. A komoly döntést számos szakmai egyeztetés, szakemberek véleményének kikérése, illetve a döntéshozókkal történt egyeztetések sora előzte meg – mondta Papp Gábor.
A jelentőségteljes lépésnek köszönhetően Magyarország jelenleg három reptérrel rendelkezik, Kelet-Magyarországon a debreceni, hazánk szívében a budapesti mellett immár a nyugat-magyarországi régió is tud járatokat fogadni. A reptér működtetésében az állam, az érintett önkormányzatok és egyéb vállalkozások eddig példa nélküli összefogására is számít az üzemeltető cég. 
- A jelenlegi gazdasági helyzetben a turizmus képes komoly és gyors eredményeket produkálni. E húzóágazat megfelelő működtetésének alapvető feltétele új piacok nyitása, illetve a megváltozott közlekedési szokásokhoz – autóutak helyett légi út – való rugalmas alkalmazkodás. Ehhez elengedhetetlen a reptér további működtetése – mutatott rá a polgármester, hozzátéve: a turizmus kiszolgálása mellett cargo járatok indítását is fontosnak tartják.
A járatok idén november 10-ig hetente közlekednek Frankfurtból, Düsseldorfból, Hamburgból és Berlinből.  Ebben a repülési szezonban a Mutsch Ungarn Reisen Kft. szervezésében összesen 120 Lufthansa chartergép érkezik Sármellékre a négy német nagyvárosból.  A 86 személyes chartergépekkel érkező vendégek száma akár a 10.000 főt is elérheti.

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
képviselő-jelölt (5), Szent Márton (3), euronews (1), tranzakciós díj (1), skandinav lotto (81), EU (14), maraton (59), hitel (5), atlétika (6), lotus (1), onkormanyzat (481), verkli (5), polgármester (153), retro (1), álommeló (1), Táncpanoráma Keszthely (10), Platán étterem (1), gyermekfelügyelő (1), debrecen uszo eb (16), kalendarium (831), fogorvos (5), Könnyid László (1), jovedelem (2), ajánló (1148), minimálbér (1), kultura (22), Mándó Zsuzsanna (1), munkaviszony (1), A Dal (3), hévízi kifolyó (3), Magyarország tortája (1), szavazas (9), vuz kft (17), Víz, Zene, Virág Fesztivál (1), Kis-Balaton (1), környezetvédelem (2), bíróság (8), menzareform (4), Centrál Színház (1), Szemfüles egyesület (3), Halház kft (1), punkosdi regatta (9), Illés Fanni (1), terápia (4), nyugdíjas (2), táplálkozási tanácsadó (1), Bringatanya (2), footgolf (1), újév (6), Brüsszel (1)