Újraindultak a légi járatok Sármellék és Moszkva között

2016. július 10.
Másfél éves szünet után vasárnaptól újra közlekednek menetrend szerinti légi járatok a sármelléki repülőtér és Moszkva között; az első gépet novemberig még 17 járat követi.

 

Az orosz UTair légitársaságnak a moszkvai Vnukovó repülőteréről induló Boeing 737-es gépe tele volt, 126 utas érkezett a Hévíz-Balaton Airportra, de már az első visszaútra is csaknem félig megtelt a járat.

Kepli József János, a repteret üzemeltető Hévíz alpolgármestere (Fidesz-KDNP) a kora délután landolt gép fogadásakor az MTI-nek felidézte, hogy az oroszországi gazdasági helyzet bizonytalanságai miatt álltak le másfél évvel ezelőtt az orosz menetrend szerinti járatok. Az újraindulással idén már több mint 2000 utassal gyarapodik a sármelléki leszállóhely forgalma, Hévízen pedig mintegy 8000 vendégéjszakát töltenek a repülőgéppel érkező orosz vendégek.
Hozzátette, hogy a 2014 óta érzékelhető gondok miatt tavaly Hévízen is kevesebb orosz vendég fordult meg, a másutt tapasztalt 40-50 százalékos visszaesés a zalai fürdővárosban azonban nem érte el a 30 százalékot. A múlt év végétől érzékelhető volt, hogy csökken a bizonytalanság, újból van érdeklődés az orosz vendégek részéről, így a Hévíz városa által kifejtett népszerűsítési akcióknak is köszönhetően indulhattak el újra az orosz légitársaság gépei.
   
A heti egyszeri, vasárnapi járatok novemberig közlekednek Sármellék és Vnukovó között, az utasok többségét a magyar piacon régóta jelen lévő 1000 Út utazási iroda, a Vedi Tours és a Robinson Tours szervezi. Év végén, illetve a jövő esztendő elején, a pravoszláv karácsony idejére minden bizonnyal idén is indulnak újabb charterek, jövő márciustól pedig várhatóan ismét elindulnak az UTair menetrend szerinti gépei.
Az alpolgármester hozzátette: míg 2013-ban 33 ezer utast regisztráltak Sármelléken, tavaly ez a szám éppen az oroszok elmaradása miatt csökkent 22 ezerre. Idén az utasforgalom a tervek szerint meghaladja majd a 25 ezret, az újraindult orosz járatoknak is köszönhetően.
   
Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére arról számolt be, hogy a moszkvai járat azért is jelentős a repülőtér szempontjából, mert önmagában mintegy 20 százalékkal növeli az éves utasforgalmat. Az újbóli igényt pedig az is jelzi, hogy míg az első visszafelé tartó járatokra általában csak pár helyet tudnak értékesíteni, addig a mostani moszkvai gépen több mint ötvenen utaztak vissza.
A repülőtér igazgatója kitért arra is, hogy az elmúlt napokban a Balaton Sound miatt jelentősen nőtt a sármelléki leszállóhely VIP-forgalma, a balatoni rendezvény sztárfellépőit és kíséretüket szállító magángépek ugyanis itt landoltak és innen indultak. Hozzátette, hogy a közel tucatnyi luxusgép összesen mintegy félszáz utasa nem a létszám miatt jelentős a repülőtér számára, ez sokkal inkább a minőségi igények növekedése miatt fontos. MTI

megosztás
hozzászólások
Helikoni ünnepség (4), oscar (13), Baptista Szeretetszolgálat (1), tabor (6), íjászverseny (1), Csángó Zsuzsa (1), Halház kft (1), képviselő-jelölt (5), kerekpar (27), Márton nap (1), szerencsejatek (630), keresztény (2), VÉDA (1), Joós Attila (1), parlament (72), táplálkozás (1), nap (2), Magyarország szépe (1), kormánymegbízott (1), Gachályi András (3), regisztráció (1), percdíj (1), Darren Cranmer (2), bolt (3), goldmark muvelodési kozpont (60), ló (1), Partics Roland Hunor (1), euronews (1), ÉrtékTrend (35), Gyarmati Noémi (1), Cséby Géza (5), Balaton átúszás (5), Somogyi Zoltán (4), Balatoni Hajózási Zrt (4), ÉrtékTrend extra (7), hotel mirage (1), utazas (15), freestyle foci (1), Ugrimanók (1), Nagymező Gyenesdiás (1), hospice (1), Pelso Társaság (6), fitt (1), boldog (1), kutya (23), Magyar Telekom (1), Radnóti Miklós (1), verkli (5), jovedelem (2), munkahely (8)