Tükrözéses műtéteket is terveznek az egynapos ortopédsebészeten

2017. február 17.
Sokan nem tudják, hogy 2015 novemberében hiánypótló szolgáltatást vezetett be a városi kórház: az egynapos sebészeti ellátások köre ortopédsebészettel bővült. Azóta nem kell Zalaegerszegig zarándokolni, a kisebb műtétek már Keszthelyen is elvégezhetők. A kórház szeretné bővíteni az egynapos sebészeti szolgáltatások körét.
Dr. Laky András 1974-ben született, Szombathelyen járt középiskolába, Pécsett diplomázott általános orvosként 2000-ben, ortopédiai traumatológiai szakképesítést 2007-ben szerzett. 2000–2015-ig a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház ortopédiai osztályán dolgozott. 2015-ben került Keszthelyre. A mozgásszervi rendellenességek diagnosztikáján, gyógyításán belül a lábsebészetben szerzett speciális szakmai ismereteket és jártasságot többek között nemzetközi instrukciós kurzusokon. Rendszeres résztvevője a hazai kongresszusoknak.

Jól szervezett területi ortopédiai ellátás eddig is volt a Keszthelyi Kórházban, amely most óraszámmal is bővült. Az ortopédiai szakellátás sokrétű: a csecsemőkori csípőszűréstől a gyermek- és serdülőkor típusos problémakörének (gyermekkori lúdtalp, gerincferdülés) kezelésén át, a sportsérüléseken keresztül a felnőttkor jellegzetes elváltozásainak (lábdeformitások, ízületi porckopás, egyebek) diagnosztikájáig, ellátásáig ível. Lényeges eleme a speciális segédeszközökkel (ortopédcipő, betét stb.) való ellátás.

– A Magyar Podiátriai és Lábsebészeti Társaság tagjaként küldetésemnek tekintem felhívni a figyelmet a cukorbetegség okozta lábproblémákra, ahol különösen törekedni kell a megfelelő segédeszközzel való ellátásra, a preventív sebészeti beavatkozásokra – hívta fel a figyelmet dr. Laky András ortopédsebész szakorvos.

Az ambulancia egyik szakmai vezetője elmondta: az úgynevezett egynapos sebészeti beavatkozások közé olyan eljárások tartoznak, amelyek kis műtéti terheléssel, várhatóan alacsony szövődményaránnyal, minimális hospitalizációs igénnyel járnak. A kórházi tartózkodás ideje a 24 órát nem haladhatja meg. Fontos megjegyezni, hogy államilag finanszírozott ellátásokról van szó. Az egynapos ortopédsebészeti műtéti előjegyzések fő bázisa a kórházi szakrendelés járóbeteg-forgalma. A kivizsgált, megfelelően tájékoztatott és előjegyzett betegek a gyógyintézményben töltik a műtét utáni éjszakát, majd hazamehetnek lábadozni. A műszerpark fejlesztésének köszönhetően – magyarországi viszonylatban – különösen a kiscsont-sebészeti beavatkozások, elsősorban a lábsebészeti tevékenység végezhető kiemelkedő színvonalon, professzionális körülmények között. A bokán és a lábon végezhető műtéteknek egyébként is a 70-80 százaléka megvalósítható egynapos sebészeti ellátás formájában.

– Kicsit sarkítva: az ortopédiában olyan nincs, hogy valami kell, csak lehetőségek vannak. A beteg választhat a konzervatív eljárások (ortopédcipő, betét, gyógyszerek, fizioterápiás kezelések) és adott esetben a műtét között. Csak úgy lehet optimalizált kezelést nyújtani, ha előbb felmérjük a páciens körülményeit, képességeit. Ez a közös elégedettség legfőbb alapja.
A járóbeteg-ellátás rákfenéje az időkorlát: a gazdaságossághoz bizonyos esetszám szükséges, de éppen ilyen fontos a beteg tájékoztatása önnön állapotáról, betegségéről és gyógyításának lehetőségeiről. Az ambulancia célja a jól informált, elégedett beteg. A prevenció hihetetlenül fontos – fejtette ki Laky András.

– Szeretném, ha tudnánk a lábsebészeti profilt fejleszteni, és a jövőben tükrözéses műtéteket is végeznénk. Ennek feltétele, hogy az egynapos sebészet sikeres legyen, és ezzel meggyőzze a kórházvezetést a szükségességéről. Ma már nem kell Zalaegerszegre menni bizonyos ortopédsebészeti ellátásért, hiszen Keszthelyen is van lehetőség meghatározott műtétek elvégzésére. Ráadásul minimális kórházi benntartózkodással, hiszen a páciens egy éjszaka után már otthon lábadozhat a saját életterében, így gyorsabban gyógyul, és kisebb a fertőzés veszélye is. A lehetőséggel élni kell, jönni kell, hinni kell benne.

megosztás
hozzászólások
kapcsolódó hírek
korábbi híreink
konyha (1), balatongyorok jazz (23), relaxáció (1), Cserszegi fűszeres (1), humanitárius település (1), Musica Antiqua (2), Balatongyorok (136), Laky András (2), Gelencsér Kálmán (2), Bányai László (2), Klenovics Mónika (2), Bethesda (1), luxor (99), tűzoltó (32), hegyalja fesztival (3), vízilabda (2), táplálkozási tanácsadó (1), Major Veronika (5), tavasz (1), Szent István ünnepe (3), Alsópáhok (51), kutatas (81), Ekmann László (1), zala (1156), Czigány Sándor (2), Player's Restaurant & Bar (2), egyetem (188), Rózsakert étterem Hévíz (1), Dumaszínház (2), Balatonfüred (3), tűzijáték (1), shotokan (1), Fodor Edith (3), méregtelenítés (1), gyes (2), TRX (22), regatta (2), Horváth Szabina (1), Novák Péter (1), Magyarország tortája (1), támogatás (5), Tulipán Helyi Termékek és Magyar Áruk Boltja (6), Keszthelyi Kiscápák (6), trianon (2), Komoróczi Lajos (3), környezetvédelem (2), jövőkutatás (1), Az év orvosa (1), Budapest (3), karrier (1)