Tovább szépül a Fetetics-örökség Keszthelyen

2016. április 29.
A Festetics-kastély kiállításainak megújítására, valamint a pálmaház és az egykori Amazon szálló felújítására több mint kétmilliárd forintot, a park eredeti tervek szerinti rekonstrukciójára pedig további 400 millió forintot fordítottak, és ezzel a látogatók számának legalább tíz százalékos emelkedésére számítanak - közölte L. Simon László pénteken Keszthelyen.



A Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára példaértékűnek nevezte a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum most átadott beruházásait.
Mint mondta: manapság jelentős kihívásnak számít, hogy a fiatalokat mivel lehet kimozdítani az elektronikus eszközök világából, de a látnivalók egymással is "versenyeznek". A Balaton térségében az elmúlt években is egyre több fejlesztés valósult meg, továbbiakra is számítani lehet kormányzati támogatással, és mindez a térség látogatottságának növelését szolgálja.
L. Simon László kifejtette: "az egész nemzeti közösség" javát szolgáló beruházások részeként több mint kétmilliárd forintot fordítottak a kastélybelső, az Amazon Ház, illetve a pálmaház felújítására, berendezésére, az új kiállítások kialakítására. A kastélyparkot az 1880-ban, viktoriánus stílusban készült eredeti tervek alapján állították helyre 250 millió forintos európai uniós forrás, illetve 160 millió forint állami kiegészítés jóvoltából.

A fejlesztések ezzel azonban nem zárulnak le, mert már tervezik a kastélypark hátsó traktusában lévő vadászati múzeum felújítását, bővítését, illetve az önkormányzat bevonásával a parkot - az 1980-as évek óta - kettészelő közút "eltüntetését". Ez utóbbi révén, a parkot ismét egybenyitva, egészében körbejárható lenne a kastély hatalmas ingatlanegyüttese - hangsúlyozta államtitkár.
Kitért arra is, hogy az elmúlt hónapokban tíznél is több olyan berendezési és műtárgy került vissza Keszthelyre, amely egykor a főúri kastélyban volt. A Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezésére indult műtárgyvásárlási program jóvoltából pedig csaknem 10 millió forint értékben három műtárggyal is gyarapodott a kiállítóhely.
A megnyitón is bemutatott hat, 1817-ből való aranyozott ezüstpoharat, rajta a Festetics-család címerével, egy bécsi aukción vásárolta meg a magyar állam 6,8 millió forintért. A kastélyban élt Festetics grófnő, Mary Hamilton faragott márványszobrát a BÁV aukcióján, az állami elővásárlási joggal élve vásárolták vissza 780 ezer forintért, a 19. század első feléből származó - az egykori kastélyberendezéshez hasonló - neorokokó szalongarnitúra pedig szintén egy budapesti árverésen került 2,4 millió forintért az állam tulajdonába - sorolta L. Simon László.
   
Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Zala megyei fejlesztési biztosa felidézte, hogy 2010 előtt is voltak tervek a kastély felújítására, de csak az ezt követő időszakban készültek támogatható pályázatok. Hangsúlyozta, hogy a mostani beruházással minőségi fejlesztésekkel gazdagodott a kastély.
"Fájó sebként" jellemezte Manninger Jenő az egykori Amazon szálló évtizedek óta romos épületét, amely mától a főúri utazásokat, életmódot bemutató kiállításnak ad otthont, de a Festetics-családot korszerű eszközökkel bemutató kastélybeli új tárlatot is kiemelte. Hozzátette, hogy mindez Nyugat-Magyarország és a balatoni régió legnépszerűbb látnivalójának megújulását szolgálta.
   
Pálinkás Róbert, a kastélymúzeum igazgatója arra is kitért, hogy tavaly csaknem 200 ezer látogatót fogadott a keszthelyi intézmény, és arra számítanak, hogy a veteránautókat és főúri enteriőröket is bemutató Amazon Ház további 20 ezer látogatót vonz már ebben az évben. A további tervek közt említette, hogy visszaállítják a kastély főúri ebédlőjét, a parkban pedig díszvízimadaraknak alakítanak ki helyet. Mindez arra szolgál, hogy az 1800-as évekbe "visszatérő" látogatók úgy érezzék, mintha vendégségbe érkeznének a Festetics-családhoz - mondta Pálinkás Róbert. MTI
Fotó: Árvai Károly

megosztás
hozzászólások
Keszthelyi Környezetvédő Egyesület (2), Eurovíziós Dalfesztivál (1), Magyarország szépe (1), Gyertyánági Endre (1), hazassag (6), felveteli (29), jogosítvány (1), karrier (1), betegség (12), rádió (1), díj (4), fürdő (2), orvos (22), Tóth Csaba (3), Nagy Bálint (7), Keszthelyi Egyesített Szociális Intézmény (2), nyugdij (8), Cséby Géza (5), Apák napja (1), Partics Roland Hunor (1), Mikulás (8), Zala Megyei Főügyészség (4), alkohol (4), Horváth Mariann (1), Pál Attila (1), béremelés (2), Bányai László (2), kulturalis (4), szűrés (1), Kardos Gábor (6), Szeiler (63), múzeumok éjszakája (4), Darren Cranmer (2), fa (1), Playboy (1), footgolf (1), menekült (1), Bradley Cooper (1), Főzzünk játszva (2), Csöre Gyula (1), ingatlan (12), Taliándörögd (1), Gulyás Orsolya (2), verklifesztivál (3), állatok (16), Kastély kávézó (1), muzeum (55), könyv (1), országgyűlési képviselő (33), nyár (1)