Tovább bővült az ingatlanpiac Zala megyében

2018. augusztus 01.
A hazai ingatlanpiacra az utóbbi időben a külföldi sajtó is felfigyelt. Volt is mire: az elmúlt négy évben új erőre kapott a forgalom, megugrottak az átlagárak, és az újlakáspiac is feltámadt hamvaiból.

Utóbbi elsősorban a kormány 2016 elején bevezetett rendelkezéseinek köszönhető – bár az áfakulcs valószínűleg már csak a következő másfél évben lesz elérhető.

Népszerűbbé akarják tenni a kistelepüléseket

Az építési kedv fellendülése részben a módosított CSOK-nak köszönhető, amelyet 2016. január óta több körben frissítettek – utoljára idén március 15-én. Ennek eredményeként ma már nem feltétlenül kell levonni a korábban felvett támogatást a CSOK-ból, a meglévő lakástulajdon nem kizáró ok, a hitelintézetek gyorsabban hagyják jóvá a kérvényeket, illetve a kedvezmény az adásvételi szerződés után 180 napig igényelhető.

Egy nemrég felreppent hír szerint pedig újabb csavar jöhet a családok otthonteremtését célzó támogatásban. Az a terv, hogy a felvehető összeget emelik az 5000 főnél kisebb lélekszámú településeken – az még kérdés, mikortól lesz érvényes, és mennyivel bővül.
A háttérben meghúzódó ok egyértelműen a rosszabb helyzetben lévő települések támogatása, és vonzóbbá tétele. Erre azért van szükség, mert az adatok alapján a magyar települések lakosságszáma nem éri el a fent említett ötezret, ami többek között arra vezethető vissza, hogy a magyarok most már hajlandóak költözni, ha máshol jobb lehetőséget kapnak (a néhány évtizeddel ezelőtti tendenciával szemben).

Lendületesen indult az év Zalában

Természetesen a használt lakások piaca sem állt meg: az átlagos négyzetméterenkénti árak újabb 4%-kal bővültek az utóbbi hat hónapban. A területi széttagoltság miatt vannak megyék, ahol ennél jelentősebb volt a drágulás. Ezek közé tartozik Zala is, ahol mintegy 7%-os volt az áremelkedés az említett időszakban.
 


Az ingatlanok átlagárainak változása Zala megye néhány településén (2018. első fél évében)

 

A területi eltérések a megye határain belül is megmutatkoznak. Míg Hévízen 1%-kal csökkentek, addig Gyenesdiáson, Zalaegerszegen 4%-kal, Balatongyörökön, Cserszegtomajon 7-9%-kal, Keszthelyen pedig 11%-kal bővültek az átlagos négyzetméterenkénti árak.

 


Átlagos lakásárak Zala megye egyes településein (Ft/m2, 2018. júniusi adatok alapján)

Természetesen a piaci szereplőket jobban foglalkoztatja a százalékok mögött megbújó árszínvonal – melyet nagyban befolyásol az ingatlan típusa.

Ez alapján a lakások esetén megyei viszonylatban Gyenesdiás és Hévíz tűnik ki, ehhez képest Cserszegtomajon és Zalaegerszegen 140-180 ezer forinttal alacsonyabb négyzetméterenkénti átlagárakkal találkozhatunk.


A családi házak átlagárai Zala megye egyes településein (Ft/m2, 2018. júniusi adatok alapján)

A kiemelt Zala megyei települések között más ranglista alakul ki, ha a családi házakat vesszük górcső alá.

Ebben az esetben Zalaegerszegen találkozhatunk a legkedvezőbb átlagárakkal, ehhez képest Keszthelyen, Cserszegtomajon és Gyenesdiáson 60-80%-kal magasabb átlagos Ft/m2 árakra számíthatunk. A listát a Vonyarcvashegyen és Hévízen meghirdetett családi házak vezetik, az országos viszonylatban is kiemelkedő, 300 ezer forint feletti átlagos négyzetméteráraikkal.

Forrás: ingatlannet.hu

 

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
étterem (11), ötös lottó (101), időkép.hu (2), Rezi (1), alpolgármester (2), europa-bajnok (5), Joós Attila (1), érettségi megoldás (5), kozlekedes (8), influenza (2), statisztika (2), év fürdője (4), kutya (18), gerincvédelem (1), balatoni strandbelépő (1), kisterseg (20), Novinszky Petra (1), Gál Lajos (9), óraátállítás (3), szép (9), horgász (4), vendeglátás (6), bolt (3), Brüsszel (1), Zala Volán (1), Taliándörögd (1), Bogi (12), gasztroblogger (2), kultura (22), bor (25), advent (213), VeszprémFest (1), szerencsejatek (630), fejlesztés (12), hullámmasszázs (1), munkaszünet (1), luxor (99), Béres Attila (2), Tulipán Helyi Termékek és Magyar Áruk Boltja (6), kutatas (81), méregtelenítés (1), Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt (18), keszthelyi kilometerek (76), Top 50 (1), Zalacsány (4), Darren Cranmer (2), Zalaegerszegi Törvényszék (12), helyesírás (1), vallás (1), ZalaSprings Golf Resort (2)