Több száz zalai önkéntes és hivatásos állományú vesz részt a védekezésben

2013. június 11.
Több száz zalai önkéntes és hivatásos állományú dolgozó vesz részt jelenleg is a dunai árvízi védekezésben; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) zalai igazgatósága pedig több ezer liter lefoglalt üzemanyagot juttatott el a honvédséghez - számolt be a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke keddi, zalaegerszegi sajtótájékoztatóján.

Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott elmondta, a keddi adatok szerint 153 hivatásos zalai tűzoltó vesz részt a védekezésben. Közülük kilenc tiszt irányítói feladatot lát el. Karitatív szervezetek pedig 270 zalai önkéntest indítottak útnak az utóbbi két napban a Dunához.
Keddre virradó éjjel érkezett haza a Zala Mentőcsapat 21 tagja, pénteken és szombaton pedig egy századnyi szabadnapos vagy szabadságról visszahívott zalai rendőr is segítette a munkálatokat. Ők most mindannyian "erőt gyűjtenek", és készenlétben állnak az esetleges újabb bevetésre.
A hivatásos és önkéntes erők mellett a NAV Zala megyei Pénzügyőri Igazgatósága két ütemben, összesen 17 500 liter, lefoglalt üzemanyagot juttatott el a Magyar Honvédségnek a helyszínre - mondta a kormánymegbízott.
Rigó Csaba azt is hozzátette, hogy Zalában továbbra is naponta összesítik a hivatásos állományú és az önkéntesek által felajánlott erőket, eszközöket, amelyeket központi döntés alapján bármikor elindíthatnak az árvízi védekezésre.
Cselényi Attila, a Zala Mentőcsapat vezetője a tájékoztatón elmondta, tagjaik túlnyomó többsége önkéntes, megalakulásuk óta ez volt az első éles bevetésük. Értékelése szerint jól vizsgáztak. Csaknem egy héten át segítettek a gátak erősítésében a Mosoni-Dunánál, szombat hajnalban pedig Győrújfaluba vezényelték őket, az áradás legkritikusabb időszakában - tette hozzá.
 

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
Szemfüles egyesület (3), minimálbér (1), Márki Péter (1), fa (1), Fejér György Városi Könyvtár (52), jogsebész (9), MTI (595), egeszsegugy (266), pápa (1), Carbona (9), Filharmónia (1), eltűnt (5), karácsony (20), Balatoni Múzeum (98), vírus (1), TRX (22), webmark (2), parlament (72), jogszabály (1), áramszünet (3), hazassag (6), KDNP (1), tavasz (1), online (1), jogosítvány (1), Csősz-Tóth Norbert (1), téligumi (1), kutatók éjszakája (1), Balaton-átúszás (1), gyes (2), Ékszertáska (2), katasztrofavedelem (44), tornádó (1), Az év orvosa (1), kenyér (7), boksz (3), kultura (22), goldmark muvelodési kozpont (60), utca embere (8), magyar (1), tanulás (2), migráns (3), Főügyészség (7), vlog (4), euronews (1), Kehidakustány (1), TDM (3), punkosdi regatta (9), országgyűlési képviselőjelölt (11), állatok (16)