Több pályázatról is döntöttek - Testületi ülés Hévízen

2011. október 26.
Építészeti-műszaki tervtanács létrehozásáról döntött többek között a hévízi képviselő-testület legutóbbi soros ülésén. A tervtanács létesítését az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény, valamint kormányrendelet is szorgalmazza.

 

A tervtanács működésével kiküszöbölhető vagy mérsékelhető a meglévő szabályozásnak megfelelő, de egyéb vonatkozásban (méret, forgalom, megjelenés, szín, aránytalanság) zavaró építmények kialakítása. Ezen felül az önkormányzat saját fejlesztései, illetve a közterületek alakításával, intézmény fejlesztéssel kapcsolatos döntések előkészítésében is támaszkodhat a tervtanács szakmai véleményére, megoldási javaslataira.
A tervtanács elnöke Karsádi György főépítész, titkár Balázs Jusztina városfejlesztési referens. A tervtanács állandó tagjai: Pikó Gábor beruházási ügyintéző, Molnár László és Kollár István magántervező.
Beszámolót hallgatott meg és fogadott el a testület az idei évi adóellenőrzések eddigi tapasztalatairól. Amint az már ismert, az önkormányzat ez évben adóellenőrök bevonásával az eddigieknél fokozottabb ellenőrzéseket végzett. A tájékoztatás szerint az adatgyűjtési ellenőrzések kommunikálását és megkezdését követően jelentősen növekedtek a befizetések, és ezzel – az állami támogatással is számolva - többletbevételhez jut a város. Az ellenőrzések következtében - gyakorlati szankciók alkalmazása nélkül - az adó beszedésre kötelezettek jogszabályi kötelezettségeiket pontosan teljesítik – állapítja meg a beszámoló. A feldolgozott 1665 ellenőrzési jegyzőkönyvből 113 esetben állapítható meg hiányosság. Az adókontrollt a Kormányhivatal – többek között egy bejelentés miatt is – ellenőrizte. A Kormányhivatal által jelzett hibát az önkormányzat a későbbiekre való tekintettel korrigálja és az ezzel kapcsolatos teendőket megteszi. Ennek hatására az ülésen döntés született arról, hogy az önkormányzat a fokozott ellenőrzéseket a jövő évben is folytatni kívánja, a fokozott ellenőrzési időszak időtartamára a hivatalban határozott idejű köztisztviselői álláshelyeket létesítenek.  
Pályázatot írt ki a testület a Teréz Anya Szociális Integrált Intézmény vezetői állására. 
A TASZII-val kapcsolatban az ápolói létszám egy fővel történő emeléséről is határoztak a képviselők, mint ahogy arról is, hogy megvizsgálják az intézmény konyhája megszüntetésének lehetőségét. A vizsgálatot a gazdaságosságra és a minőségi étkeztetésre való törekvés indokolja. 
Több, pályázat beadásával kapcsolatos döntést is hoztak a képviselők az ülésen. 
Így a város részt vesz a „Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek fejlesztése” pályázaton „Hévíz város csapadékvíz-elvezetés fejlesztése” címmel. A pályázat segítségével az önkormányzat az északnyugati városrészben a jelenleg nem megfelelő kapacitással rendelkező, a biztonságos, kártétel nélküli vízelvezetést nem biztosító csapadékvíz elvezetési rendszert fejlesztené. A projekt összköltsége meghaladja a 101 millió forintot, az önkormányzat a szükséges közel 14,5 millió forintos önerőt biztosítja.
Részt kíván venni a város a „Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetőségeket népszerűsítő, terjedésüket elősegítő mintaprojektek” pályázaton is, a „Hévízi biopiac” című projekt megvalósítása érdekében. A kapcsolódó döntést a testület meghozta, vállalva a projekthez szükséges közel 8 millió forintos önerőt, valamint a megvalósításhoz szükséges további, közel 41 millió forintos saját forrást is.
Az „art” mozihálózat digitális fejlesztésének támogatása érdekében szerver beszerzésre is ad be pályázatot a város, ehhez 1,2 millió forint önerőt biztosított a testület.
A pályázatokhoz szükséges önerő, valamint az egyéb, saját források biztosítása a költségvetésben már elkülönített pályázati alapból történik.
A képviselők módosították a Hévíz-Alsópáhok kerékpárút átadásának határidejét . Az eredeti, október 31-i határidő tartására ugyanis nincs lehetőség a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 76. sz. főközlekedési út elkerülő szakaszának építése, beruházás kivitelezési munkaterülete és munkálatai, valamint az építési területtel szomszédos Nemzeti Park területét is érintő kivitelezés miatt. A kerékpárút átadásának új határideje november 15.
megosztás
hozzászólások
Tarkarét Biofarm (1), felsőoktatás (9), meteorologia (146), férfi (1), zala (1156), képviselő-testület (37), Liszkay (2), Főügyészség (7), Révai Gábor (1), Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (1), vlog (4), kereskedelem (1), vitorlázás (37), Tóth Gergely (1), Fodor Márk (8), támogatás (5), munkahely (8), Forstner Anna (1), hullámmasszázs (1), óraátállítás (3), vasárnapi nyitvatartás (1), TRX (22), ipsos (1), balatoni strandbelépő (1), Márki Péter (1), georgikon dse (7), arckezelés (1), Bibó Gimnázium (1), Schmied Zoltán (1), Puskás Tamás (3), időkép.hu (2), Zalaegerszegi Törvényszék (12), Dublecz Karoly (2), esztétika (8), kávé (2), Ugrimanók (1), Nagy Angelika (1), Csöre Gyula (1), vívás (1), Apák napja (1), rezidance (5), Suba Alexandra (1), nav (29), ingatlan (12), efott (6), Monitor Extra (21), katasztrofavedelem (44), csapadék (1), Pura Vida Port (1), Bogi (13)