Több mint ötezer ebéd - Nyári gyermekétkeztetés Keszthelyen

2014. június 19.
Idén sem maradnak meleg étel nélkül a rászoruló keszthelyi gyerekek: állami támogatás segítségével tizenegy héten át, június 16-ától augusztus 29-éig 94 kicsinek biztosít meleg ebédet az önkormányzat.

Ruzsics Ferenc polgármester elmondta: ellentétben azzal, hogy eddig éthordóban is elvihették a családok az ebédet, idén már csak helyben, a Pannon Egyetem étkezőjében fogyaszthatják el a gyerekek. A módszerrel azt szeretnék elérni, hogy az étel biztosan a kisgyermekeknek jusson.
- Meglepő módon azonban többen nem vállalták az ellátásnak ezt a formáját. Eljöttek volna érte és éthordóban elvitték volna, de úgy nem tudtuk volna garantálni, hogy a támogatás elérje a célját, az étel jó helyre kerüljön – tette hozzá a polgármester. – A reakciók alapján sajnos valószínűsíthető, hogy azért nem tetszett az új rendszer egyes családoknak, mert nem a kisgyermekeknek szánták volna az ebédet.

Tavaly az állami támogatást az önkormányzat jelentősen kipótolta, hogy biztosan ne maradjon éhen senki, idén azonban az összes rászoruló számára elegendő az illetékes minisztérium által biztosított keretösszeg.

E támogatási formát elsősorban azok a családok kérhetik, amelyek gyereke rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül. Az igények felmérése és az ellátás biztosítása a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, valamint a polgármesteri hivatal igazgatási osztálya segítségével történik.

 

megosztás
hozzászólások
menzareform (4), matolcsy gyorgy (1), parkolás (8), család (1), vasárnapi nyitvatartás (1), Szeiler Stúdió (32), Libás (2), Somogyi Zoltán (4), Koncz Zsuzsa (1), karate (2), power-bank (1), Kocsis László (1), Manninger Jenő (384), színház (5), Polgár Zsolt (1), internet (20), Major Veronika (5), nav (29), Nyári Viola (1), onkormanyzat (481), Marsalkó Dávid (1), cselgáncs (1), kormánymegbízott (1), cégtörlés (3), Vatikán (1), Monitor konyhája (80), lakás (3), iskola (338), hatos lottó (93), dinnye (1), kezilabda (64), idegenforgalom (174), Sáringer-Kenyeres Tamás (5), koktél (1), gyes (2), ÉrtékTrend (35), Szent Márton (3), alternatív gyógymód (1), oscar (13), ARC (1), Budapest (3), Asperger-szindróma (1), Magyarország szépe (1), Brüsszel (1), hullámmasszázs (1), munkaszünet (1), gasztronómia (5), katasztrofavedelem (44), Naszádos Péter (12), 1956 (1)