Több mint 106 ezren jelentkeztek felsőoktatási képzésekre

2014. április 08.
Több mint 106 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba, 97 százalékuk elektronikus formában jelentkezett. Nagy részük alapképzésben és osztatlan mesterképzésben, valamint állami ösztöndíjas formában szeretne továbbtanulni. A legtöbben első helyen a műszaki, illetve a gazdaságtudományok képzési terület, valamint a pedagógusképzés valamely szakát jelölték meg.

A 2014 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre összesen 106 056-an jelentkeztek. Közülük a legtöbben – csaknem 70 ezren – első helyen alapképzést jelöltek meg, osztatlan mesterképzést 9763-an, felsőoktatási szakképzést pedig 4971-en választottak első helyen. A felsőfokú végzettséggel rendelkező felvételizők közül több mint 21 ezren jelentkeztek első helyen mesterképzése. Ösztöndíjas képzésre 91 737-en szeretnének bekerülni, míg az önköltséges képzési formát – első helyen – 14 319 fő választotta. Idén is legfeljebb 5 jelentkezési helyet lehetett megadni, ebből az alapdíjért 3 szak szerepelhetett a listában. A jelentkezési adatokat nézve elmondható, hogy a felvételizők átlagosan 3,4 szakot jelöltek meg.

 

A legnagyobb arányban a pedagógusképzések esetében nőtt meg a jelentkezések száma: míg 2013-ban 6136-an jelöltek meg ilyen szakot első helyen, addig ez a szám idén 8546, azaz közel 40 százalékkal többen választották elsőként ezeket a képzéseket. Fontos tudni, hogy ebbe a képzési területbe tartoznak alapképzések (például az óvó- és tanítóképzés, a gyógypedagógus képzés), az osztatlan mesterképzések (osztatlan tanárképzés), valamint az osztott tanári mesterképzések. Mindhárom területen növekedés érzékelhető.

 

megosztás
hozzászólások
Use Unused (1), FINA vizes világbajnokság (1), köztársasági elnök (1), Balatonfüred (3), erdekes (538), palyazat (164), debrecen uszo eb (16), videó (1), georgikon (38), zivatar (1), vendégéjszaka (2), google (3), daganat (6), karrier (1), időkép.hu (2), Koósz Attila (1), család (1), Az év orvosa (1), Keszthelyi Egyesített Szociális Intézmény (2), tour de france (1), Rózsakert étterem Hévíz (1), iskola (338), meiszner kati (16), csapadék (1), Apák napja (1), Illés Fanni (1), esküvő (9), képviselő-jelölt (5), Bóka István (1), bank (7), Rtime (5), Kertész Sándor (5), ló (1), kutatas (81), SzezOn bevásárló közösség (1), sárkányrepülő (1), piac (6), vízkereszt (1), efott (6), husvet (14), levendula (2), eltűnt (5), verseny (2), kormanyhivatal (93), utazas (15), középiskola (1), fogorvos (5), Max (83), béremelés (2), Keszthelyi Városvédő Egyesület (6)