Terjeszkedik a Coop - a kivonuló multik boltjait vásárolja meg

2012. április 23.
Magyarországról kivonuló multik boltjait vásárolja fel a Coop-csoport, a felvásárlásokat várhatóan napokon belül bejelentik - mondta Murányi László, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten.

A felvásárlás részleteiről titoktartásra hivatkozva nem adott bővebb tájékoztatást. Jelezte ugyanakkor, hogy a boltvásárlás részleteit annak bejelentésekor ismertetik a nyilvánossággal.
A Coop-csoport a múlt évben 510 milliárd forintos árbevételt ért el, hasonlóan a 2010-es és a 2009-es bevételhez.
A vezérigazgató eredménynek minősítette, hogy az 500 milliárd forintot meghaladó árbevételi szintet stabilizálni tudta a csoport az utóbbi években, a belföldi fogyasztás visszaesése mellett is.
Murányi László mindehhez hozzátette: a Coop-csoportnak több mint 700 kis- és közepes magyar vállalkozás a tagja, hatókörébe több mint 5.000 bolt tartozik Magyarországon. Ebből mintegy 3.000 üzlet viseli a Coop logót. A többi bolt pedig franchise-rendszerben működtetett üzlet. A csoport tevékenységének gerincét az élelmiszer-kiskereskedelem adja, de a csoport végez például ipari és bérbeadási tevékenységet is.
Tavaly a Coop-csoport fejlesztésre mintegy 3 milliárd forintot fordított, hasonlóan az előző évihez. A fejlesztések keretében tovább növelték a múlt évben a Coop integrált számítástechnikai rendszerbe bekapcsolt üzletek számát, amelyek tábora most már meghaladja az ezret. Erre a fejlesztésre eddig a csoport összesen mintegy 6 milliárd forintot költött.
Folytatódott a Coop-csoport boltmegújítási programja is, aminek keretében várhatóan ez év végére valamennyi üzlet új arculatot kap. A boltmegújítási programra eddigi mintegy 2 milliárd forintot költöttek. Kiemelt fejlesztés a Coop törzsvásárlói program is.
Murányi László az akvizíciók eredményeként elképzelhetőnek tartja, hogy a csoport idei árbevétele 5-10 százalék körül nő. mti

megosztás
hozzászólások
Balaton-átúszás (1), Monitor konyhája (80), országgyűlési képviselőjelölt (11), Biró Róbert (15), Kis-Balaton (1), felveteli (29), állatok (16), Horváth Lászlóné (1), ARC (1), álommeló (1), gyenesdias (213), Bartha Gábor (34), iskola (338), csapadék (1), ÉrtékTrend extra (7), miniszterelnök (2), Top 50 (1), sofőrszolgálat (1), tranzakciós díj (1), újszülött (1), muzeum (55), 1956 (1), vírus (1), daganat (6), szakács (1), Love your belly (2), Ollári Barbara (1), alga (1), Hévíz (1219), Ékszertáska (2), Balatoni Kurzusok (8), nő (2), gyász (1), Gelencsér Dental (3), bezárás (1), luxus (4), matolcsy gyorgy (1), Rezi (1), kék zászló (1), webmark (2), szex (9), Tata (1), vonyarcvashegy (158), Torsa Dániel (1), parkolás (8), uszoda (9), Paleomedicina (1), Zala folyó (1), Életfa iskola (2), regisztráció (1)