Terítéken a hiperaktivitás és a figyelemzavar

2014. október 06.
Kéznél lenni címmel szervezett szakmai konferenciát a Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Keszthelyen, a Balaton Színházban. Az egynapos tanácskozás – amely kiadványbemutatás és továbbképzés is egyben – témája a hiperaktivitás és a figyelemzavar volt.

A cél az volt, hogy bemutassák, miként tudtak összekapcsolódni a különböző szakterületek azért, hogy egy hiperaktív gyermek fejlesztése ne ütközzön akadályokba, s ne legyenek problémái az iskolában és az élete későbbi szakaszaiban.

 

Az első tünetek jellemzően kisgyermekkorban jelentkeznek, megnehezítve az óvodai beilleszkedést, a súlyosabb problémák azonban a beiskolázáskor mutatkoznak. Ezért is fontos, hogy minél hamarabb diagnosztizálják a problémát, a figyelemzavart és a hiperaktivitást. Hároméves kor körül már jól felismerhető – avat be a részletekbe Dósa Krisztina gyógypedagógus, a Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Keszthelyi Tagintézmény igazgatója. Rendszeres kapcsolatot tart a járási oktatási, nevelési intézményekkel a szakszolgálat, segítve a pedagógusok munkáját.

Hogyan tanítsuk hiperaktív gyermekünket? Hogyan bánjunk vele?

Cs. Nagyné Sipos Edit és Fábry Zoltán klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológusok előadásából ezekre a kérdésekre is választ kaptak a résztvevők. Bodrogi Rita tanácsadó szakpszichológus a gyermekvédelem kiemelt feladatairól beszélt, Liszákné Jakab Renáta, a keszthelyi tagintézmény gyógypedagógusa pedig a figyelem és a fegyelem témakörében tartott előadást.
Megismerkedhettek a résztvevők egy fiatalemberrel, akinek „nehéz volt felnőni”, mert nehezen tudták kezelni a hiperaktivitása miatt, majd összefogtak a fejlesztők a szülőkkel, és ma építészmérnök-hallgató.
A tanácskozáson bemutatták a „Láss a felszín alá 2.0” kiadványt, amely Lehota János szerkesztésében jelent meg.

Egy éve…

2013. szeptember 1-jén jöttek létre országosan a pedagógiai szakszolgálatok. A megyei főigazgatóságokhoz tartozik egy-egy járás tagintézménye, így Zala megyében Keszthelyen kívül Zalaegerszegen, Zalaszentgróton és Nagykanizsán–Letenyén, valamint Lentiben. A zalaszentgróti tagintézmény kis létszámmal működik, a tankerületi szakértői bizottsági tevékenységet és a korai fejlesztést Keszthelyen végzik a kollégák – tudtuk meg Dósa Krisztina gyógypedagógustól.
A törvényi szabályozás lehetőséget adott arra, hogy az eddig elszórtan működő tevékenységeket összefogva, egy intézményben nyújtsák a fejlesztést a rászoruló gyermekeknek. Az intézmény szakfeladatai közé tartozik a korai fejlesztés, a gyógypedagógiai tanácsadás, a logopédia, a gyógytestnevelés, a nevelési és a pszichológiai tanácsadás, valamint a szakértői bizottsági tevékenység és a tehetséggondozás. A változással több szakember látja el a feladatokat a pedagógiai szakszolgálatoknál, csak egy példa: korábban három logopédus dolgozott a járásban, jelenleg kilencen vannak. Dósa Krisztina beszámolt arról is, hogy a keszthelyi tagintézményben összesen 30 pedagógus segíti a munkát, jelenleg a járás minden nevelési, oktatási intézményével kapcsolatban állnak. A legtöbb intézménybe kijárnak a kollégák, és helyben kapják meg a gyermekek a szükséges fejlesztéseket, terápiákat.
Az idei tanév feladata a tehetséggondozás szakfeladat elindítása, hogy a magas intellektusú gyermekek a szakemberek segítségével jobban kibontakoztathassák a tehetségüket, tudásukat.

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
skandinav lotto (81), alkalmassági (1), családbarát (1), pollen (3), Szőcs Tamás (1), holokauszt (1), Oroszlán Zsolt (2), idegenforgalom (174), MSZP (17), Brüsszel (1), munkaszünet (1), kovács (1), macska (1), erdő (2), Magyar Telekom (1), Gyarmati Noémi (1), világbajnokság (2), triatlon (13), Zala Megyei Közgyűlés (3), szalloda (57), ÉrtékTrend extra (7), footgolf (1), divat (4), Németh Veronika (1), állatkert (1), webshop (1), rezidance (5), dohany (14), Balatoni Limnológiai Intézet (1), verkli (5), Naszádos Péter (4), LMP (4), repülő (1), Életfa iskola (2), Clemens Zsófia (1), sajtóközlemény (5), év fürdője (4), goldmark muvelodési kozpont (58), szép (9), orvos (22), zala (1150), Keszthelyi Yacht Kikötő (44), test (1), nyelvvizsga (2), Libás (2), Fidesz (14), hűtőgépcsere-program (1), Révai Gábor (1), munkahely (8), pedagógus (6)