Te mit választasz majd? - Szeptemberi Edzéskereső szombaton a főtéren

2013. szeptember 09.
Második alkalommal rendezi a Keszthelyi Kilométerek Egyesület a helyi sportlehetőségek bemutatása céljából a Szeptemberi Edzéskereső elnevezésű programot, szeptember 14-én. A Balaton-parti település szervezőcsapata a Keszthelyi Kilométerek utcai futóverseny megrendezésével vált ismertté.

A keszthelyi Fő téren három pályát alakítanak ki szombaton a szervezők, melyeken 27 sportágban, 45-45 perces szabadtéri edzések alkalmával lesznek bemutatva a helyi sportlehetőségek, továbbá színpadi interjúk, sport témájú, kedvcsináló kiállítások kerülnek a programok közé, melyek a látogatók számára térítésmentesek.

 

„A rendezvény célja, hogy a helyi egyesületek, neves sportolók, edzők, szakemberek és sportos csoportok megmutathassák magukat és azt a valódi munkát, amit hétköznap a termekben végeznek. Akik sportágukból adódóan nem tudnak bemutatót tartani, például az úszók, fallabdázók, azok sátorban, kiállításon népszerűsíthetik magukat. A fiataloknak segítséget szeretnénk adni, hogy szeptemberben a számukra legszimpatikusabb sportcsoportba iratkozhassanak be. A színpadon helyi kötődésű példaképekkel készítünk riportot, eljön Demeter Klaudia fitness sportmodell világbajnok, Kovács Benjamin és Zarnóczai Zalán, a KVDSE két tehetséges atlétája, valamint a Keszthely-Kenese táv rekordere és a Kékszalag vitorlásverseny győztese, a Fifty-Fifty katamarán csapatának néhány tagja is” – ismertette Bedő Beáta főszervező.
 
Szeptember 14-én szombaton, Keszthely Fő terén reggel 9.00 és este 21.00 óra között várják a szervezők az érdeklődőket.

Bővebb információ: keszthelyikilometerek.hu

megosztás
hozzászólások
állatok (16), Balaton-átúszás (1), Könnyid László (1), szavazas (9), kilométer (1), Kocsis László (1), Gyarmati Noémi (1), power-bank (1), Radnóti Miklós (1), adomány (1), gyógyszertár (1), gazdasag (363), Pápai Gábor (6), Cserszegtomajfutás (5), Kányavári-sziget (1), túlsúlyos (3), Balaton Sound (2), jog (3), Czigány Sándor (2), MTI (595), alapítvány (2), Cséby Géza (5), könyvbemutató (2), Keszthelyi Kiscápák (6), jaras (36), sorkötelezett (1), Papp Gabor (227), vb (8), szauna (2), jövőkutatás (1), Rigo Csaba (36), béremelés (2), SzezOn bevásárló közösség (1), statisztika (2), karate (2), ló (1), Bogi (13), Keszthely HUSZ (3), Havasi Bálint (13), unicef (1), Nagykanizsa (1), nyár (1), Love your belly (2), világnap (1), transzfer (1), trianon (2), paralimpia (4), boldog (1), google (3), vasárnapi pihenőnap (3)