Támogatják a zalai fiatalokat

2014. április 23.
A közgyűlés mai ülésén tárgyalta a Zala Megyei Önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról szóló rendelet-tervezetet, s megállapította, hogy az önkormányzat a rendelkezésre álló forrásokkal jól gazdálkodva, a takarékosság elvét előtérbe helyezve teljesítette a törvény által előírt feladatait.

Szukics Ferenc megyei rendőrfőkapitány-helyettes beszámolt a képviselőknek Zala megye közbiztonsági helyzetéről és az annak javítása érdekében tett intézkedésekről, valamint meghallgatta a grémium Egri Gyula igazgató tájékoztatóját a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tevékenységéről és aktuális feladatairól.  

A közgyűlés döntött arról, hogy a zalai fiatalok megyéhez való kötődésének erősítése, a helyi vállalkozások fejlődéséhez szükséges szakképzett munkaerő biztosítása érdekében felsőfokú iskolakezdési támogatási pályázat keretében támogatást nyújt az itt élő fiataloknak, akik első diplomájuk megszerzése érdekében Zala megye közigazgatási területén működő felsőoktatási intézménybe kezdik meg államilag elismert tanulmányaikat, s a pályázat benyújtásakor még nem töltötték be 30. életévüket.
Az egyszeri, legfeljebb 50.000,- Ft összegű támogatásra azok a fiatalok pályázhatnak csak, akik a megyei jogú városok kivételével állandó lakóhellyel rendelkeznek Zala megyében a közgyűlés döntésének napján, azaz 2014. április 23-án és az igénylés benyújtásának időpontjában is.
A kérelmeket 2014. szeptember 15-től lehet benyújtani, a végső beérkezési határidő pedig október 1. A támogatási összeget a kérelmek elbírálását követően legkésőbb október 31-ig átutaljuk a nyertes pályázóknak.

Zalaegerszeg, 2014. április 23.


 Manninger Jenő s.k.
a Zala Megyei Közgyűlés elnöke

megosztás
hozzászólások
tavasz (1), retro (1), Pura Vida Port (1), efott (6), La Montanara (1), vírus (1), HIV (1), power-bank (1), Szabó Ilona (1), katona (1), érettségi megoldás (5), Visionet (1), Keszthelyi Városvédő Egyesület (6), Fejér György Városi Könyvtár (52), Ruzsics Ferenc (434), regisztráció (1), jaras (36), táska (1), Mikulás (8), Halott pénz (1), humanitárius település (1), büntetés (3), Tar Ferenc (3), Festetics kastély (139), Z. Karvalics László (1), úszás (22), étrend (4), országgyűlési képviselőjelölt (11), sárkányrepülő (1), pannon egyetem (12), oktatas (347), kilométer (1), Owaimer Zoheir (1), menzareform (4), Intersport (1), Tóth Xénia (6), tiltakozás (1), egeszsegugy (266), Koncz Zsuzsa (1), riporter (1), szavazas (9), vízimentő (5), Keszthelyi Yacht Kikötő (50), óvoda (7), lovaglás (2), KiBeszél (14), Tóth Levente (2), Fodor Edith (3), Ferenc pápa (1), Csikós Beatrix (1)