Szombaton indul a cipősdoboz-akció

2012. november 29.
Szombattól gyűjti a Baptista Szeretetszolgálat a karácsonyi cipősdobozokat az ország több mint száz pontján, hogy a rászoruló gyerekek és fiatalok is kapjanak ajándékot az ünnepekre.

A december 18-ig tartó akció kedvezményezettjei mások mellett a gyermekotthonokban nevelkedők, a vidéki településeken élő rászorulók, a nagycsaládosok és a karácsonyt kórházban töltő kisgyerekek Magyarországon és a határon túl. Az idei év újdonsága, hogy a 1355-ös adományvonal tárcsázásával 300 forinttal támogathatják a segíteni szándékozók egy-egy cipősdoboznyi ajándék célba jutását - hangzott el a csütörtöki kampányindító sajtótájékoztatón.
A gyűjtőpontokról a www.ciposdoboz.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők, az állatkerti játszóházban pedig a helyszínen is lehet ajándékokat készíteni. A segíteni szándékozók az interneten kész dobozokat is vásárolhatnak: a Shopline nemek és korosztályok szerint nyolcféle dobozt állított össze.
Révész Szilvia, a szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója elmondta: a cipősdobozokba inkább sok apró kincs kerüljön és olyan ajándékokat válasszanak az adakozók, amelyeknek ők is örülnének vagy örültek volna gyerekként. Folyékony, romlékony és törékeny dolgokat ne tegyenek a csomagba, a cipősdoboz tetejét és az alsó részét pedig külön-külön borítsák be csomagolópapírral.
A 16-18 éves tinédzser fiúknak mindig kevesebb adomány érkezik, pedig az állami intézetektől, nevelőintézetektől sok ilyen kérés érkezik - tette hozzá.
A szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesek december 15-én Parajdon adják át a cipősdobozokat Böjte Csaba árváinak, 16-án jótékonysági koncertet rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában a Harlem Gospel Choir és a Voice fellépőinek közreműködésével. December 20-án a pécsi rászorulóknak osztanak ajándékot, 22-én pedig a Lurdy Házban a kőbányai gyerekeknek. mti

megosztás
hozzászólások
szavazas (9), vízilabda (2), idegenforgalom (174), nagyméret (1), Füzes Eszter (1), zala (1156), Balatonfüred (3), tavaszi szél vizet áraszt (1), Bóka Péter (1), állatkert (1), Vigántpetend (1), Rúzsa Magdi (1), vadász (2), sportlövő (2), Otthon Centrum (1), turisztika (94), tispol (3), holdfogyatkozás (1), borünnep (24), csokoládé (2), gazdasag (363), nő (2), Burucs Szabolcs (2), Kardos Gábor (6), drog (3), paralimpia (4), Hévíz SK női kézilabda csapata (1), Pappné Beke Judit (1), 3D (1), eltűnt (5), Novinszky Petra (1), Kányavári-sziget (1), marko peter (22), Astellas-díj (2), Rtime (5), zeneszerző (1), Katedra nyelviskola (5), KiBeszél (14), menza (2), Magyar Telekom (1), Clemens Zsófia (1), Kehidakustány (1), Pálfi Attila (1), divat (4), traffipaxrendszer (1), gyermek (12), múzeumok éjszakája (4), pannon egyetem (12), Pampetrics Milán (2), gyed (3)