Széthúzás helyett együtt a városért

2014. október 22.
Ünnepélyes keretek között tartotta alakuló ülését Keszthely képviselő-testülete október 22-én. A rendezvényen a korelnök, dr. Ifi Ferenc mondott köszöntőt, üdvözölve a megjelenteket, köztük Manninger Jenőt, a térség országgyűlési képviselőjét és dr. Varga Andreát, a Keszthelyi Járási Hivatal vezetőjét.

Elmondta: ünnepélyes pillanatról van szó, Keszthely új képviselő-testülete megkezdi munkáját, a megbízatás pedig öt esztendőre szól.
Dr. Horváth Teréz, a város jegyzője hangsúlyozta: köszönet illeti mindazokat, akik az idei – köztük az önkormányzati – választások során fegyelmezetten, felelősségteljesen végezték a munkájukat. Gratulált a megválasztott képviselőknek, mondván: a jövő felé kell tekinteni, a leglényegesebb az elkötelezettség és az összefogás. Úgy fogalmazott, az elkövetkezendő munkában az érvek és az ellenérvek összecsapása során a vezérfonal nem lehet más, mint egymás megbecsülése, az egymás iránti tisztelet és az, hogy a politikai indulatok helyett összefogva, a városért dogozzanak a képviselők. A lakók egyébként is azt várják a képviselőktől, hogy a választási kampány után ne a széthúzás, az ellenségeskedés legyen a meghatározó, hanem a politikai, a hitvallási és a hovatartozási különbözőségeket félretéve a közös akarat, a közös felelősség, a várossal kapcsolatos jobbítási szándék legyen a cél. Megjegyezte: jegyzőként továbbra is azért tevékenykedik, hogy a városházán a lehető legmagasabb szinten dolgozzanak Keszthelyért, a lakókért, hogy megtartsák a hivatal hitelét és méltóságát. Horváth Teréz az ünnep előestéjén kitért október 23. eszmeiségére is, kiemelve: az események igazi értéke az volt, hogy az 1956. októberi ifjak nem egy eszméért, egy szép ügyért mentek utcára, ahogy azt sokszor hangsúlyozzák, hanem a hazájukért, a nemzetért, egymásért. S azért tették, mert volt bennük igazi önfeláldozó szeretet. Értékrendjük, lelkületük, hazaszeretetük, tenni akarásuk követésre méltó, példaként állnak ők előttünk.

Ruzsics Ferenc beszédében örömét és köszönetét fejezte ki, hogy ismét, immár harmadszor megválasztották a város polgármesterének. Ez azt jelenti, hogy elismerték azt a munkát, amelyet az előző két ciklusban végzett Keszthelyért. Hangsúlyozta: az elkövetkezendő öt évben legalább olyan munkát kíván végezni, mint az elmúlt nyolc esztendőben. Egyben köszönetet mondott szüleinek, tanítóinak, tanárainak, feleségének, családjának, Manninger Jenő országgyűlési képviselőnek, a város jegyzőjének, a hivatal munkatársainak, Pálinkás Róbert alpolgármesternek s mindazoknak, akik ötletekkel, véleményükkel segítették a munkáját, megjegyezve: mindannyian hozzájárultak Keszthely fejlődéséhez. Reményét fejezte ki, hogy a város a jövőben még gyorsabban fejlődik majd. Ehhez – ahogy Orbán Viktor miniszterelnök is fogalmazott a hét végén – szerénységre, tisztességre és munkára van szükség. Ruzsics Ferenc hozzátette: ő maga is e csapásirányok mentén végezte a dolgát az előző ciklusokban, s végzi ezután is. Sok tennivaló lesz, ezeket az új képviselő-testülettel közösen, a legjobb tudása szerint kívánja végrehajtani. A cél, hogy a politikai különbözőségektől függetlenül, együtt dolgozzanak azért, hogy a Balaton fővárosa még élhetőbb és szebb legyen, a békésebbé váló Keszthely mindennapjait az új munkahelyekre igyekvők sora és gyermekzsivaj töltse meg. „Ehhez kérem mindannyiuk és Isten segítségét!” – tette hozzá befejezésként.

Az ülés végén megemlékeztek a napokban elhunyt Veér Miklósról, a város egykori vezetőjéről, országgyűlési képviselőről. Keszthely alpolgármestere Nagy Bálint lett, s az önkormányzati bizottságok is megalakultak az ülésen.

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
Libás (2), hó (4), szerelem (1), power-bank (1), Top 50 (1), szép (9), Krepsz-Kapai Bernadett (1), taverna (25), Vatikán (1), Az év orvosa (1), Mikulás (8), tornádó (1), goldmark muvelodési kozpont (60), tappenz (1), Magyarország szépe (1), nyelvvizsga (2), VeszprémFest (1), Krassói Katalin (1), büntetés (3), Kis-Balaton (1), Lidl (1), VOLT fesztival (7), Zalaköveskút (1), influenza (2), alga (1), autóbusz (1), Táncpanoráma Keszthely (10), úszás (22), Pál Attila (1), bank (7), C+ fesztivál (1), gyász (1), igazgató (1), Szabó Ilona (1), repuloter (64), uzemanyag (24), egyetem (188), Oroszlán Zsolt (2), karrier (1), zala (1156), keszthely (4028), Zalacsány (4), monitormagazin (107), levendula (2), jótékonyság (3), Silver fitness (1), hitel (5), rezidance (5), sárkányrepülő (1), Magyar Turizmus Zrt (45)