Szabó Ilona: A természetfotózás kőkemény munka

Szabó Ilona: A természetfotózás kőkemény munka

2019. február 13.
Egy fiatal nő egy nap úgy döntött, utazni, élményeket és barátokat szerezni fontosabb, mint pénzt gyűjteni a bankban.

Eladta hát a cégét, és világot látott, közben pedig megtalálta a hivatását is. Szabó Ilona azóta bebizonyította, hogy egy „szőke nő” is megállja a helyét a természetfotósok között: legutóbb tavaly novemberben díjazták Vajolet és Androméda című képét. Úgy véli: természetfotósnak lenni alkalom, hogy kiléphessünk önmagunkból, és szabadok lehessünk.

A Szent István-bazilika mellett álló standnál keresem fel Szabó Ilonát, ahol az édesanyjával közösen készített üvegtárgyakat és természetfotóit árulja. Már messziről kiszúrom, hogy remek a hangulat: a kicsi pultnál négy érdeklődő is nézelődik, ketten hangosan kacagnak. Ahogy odalépek, rám köszön, egy pillanatig talán bizonytalan, hiszen a vásári forgatagban nem tudhatja, milyen nyelven fogok megszólalni. Nem sokkal később már olyan természetességgel mesél a kalandjairól, mintha ezer éve ismernénk egymást.

– Éltem a nagyvilági életemet, volt egy fürdőruhacégem, elég jól ment. Rengeteget dolgoztam, elértem valamit, de nem volt időm semmire: se a magánéletre, se a családra, se a barátokra. 29 évesen egy nap ráébredtem, hogy nem akarom így tovább. Szerencsém volt, a gazdasági visszaesés előtt sikerült eladnom a céget egy olasz befektetőnek, aztán világgá mentem.

A következő nyolc évben hatvan országban csavargott hosszabb-rövidebb ideig egy szál hátizsákkal, egyedül vagy csapatban. Kezdetben a városok érdekelték, ám hamar kijjebb húzódott, és szoros kapcsolatba került a természettel.


– Korábban a kirándulás azt jelentette, hogy a kutyáimmal felautóztunk mondjuk a Normafához, ott tíz percig befelé mentünk az erdőbe, majd ugyanannyi ideig kifelé… Egyszer aztán egy nénitől megtudtam, hogy a fákra festett ábráknak jelentésük van… Még aznap vettem egy csomó térképet Magyarország összes turistaútvonaláról, és bebarangoltam a hazai hegyeket.

És ha már a Bakony megvolt, mi más lehetett volna a következő úti cél, mint Nepál? A 31. születésnapján majdnem 4000 méterig jutott, és attól kezdve minden évben máshol ünnepelt: Libanonban, a Kis-Antillákon egy működő vulkán csúcsán, Brazíliában vagy épp Mexikóban. A hegyek, a sziklák – amelyeket nem elég egyszer látni, hanem újra és újra vissza kell térni, hogy más-más oldalukról ismerje meg és fotózza őket – élete szerves és nélkülözhetetlen részévé váltak.
Ahogyan a fényképezés is. A kezdeti hobbiból szenvedély lett, az amatőrből pedig profi.

– Félreértés ne essék, ez egy kőkemény munka. Sokszor napokon, heteken keresztül mozdulatlanul állni elszántan és fegyelmezetten, hóban, sárban, szélben, folyóban, és várni a megfelelő pillanatot, a tökéletes fényeket, vagy csak hogy történjen valami, kőkemény munka. De én választottam, és nekem sokkal jobb, mint egy irodában ülni egész nap.

A képen, amelyért első rangos díját kapta, épp a kutyáját, Arthurt védi. A kis yorkie masszív állat: szinte mindenhová elkíséri Ilonát, együtt élnek át minden kalandot. Emberfeletti teljesítménnyel ott volt a fehér-tavi csúcson a Magas-Tátrában, a Dolomitokban és Svájcban, az Allalinhornon is. Vagy éppen a díjátadókon, ahol rendszerint elviszi a show-t.

– Arthur apját, Edwardot 2003-ban kaptam édesanyámtól, és nem voltam biztos abban, hogy bele tudom vagy akarom illeszteni őt a munkás hétköznapjaimba. Végül velem maradt, és az életem megváltozott. Jártunk kirándulni, sátorban aludtunk, és élveztük a természetet. Amikor négyéves volt, szerelembe esett, így lett nekem Arthur. Edward már nincs közöttünk, de Arti igen, és ő maga a csoda. Önzetlen, bátor, a társam minden túrámon, és befűti a hálózsákom, ha a megfagyás szélén állok. Már tizenegy éves, egy kicsit rigolyás, és néha előfordul, hogy ha nyolc órán át túrázunk a hóban, másnap a viselkedésével egyértelművé teszi: menjek inkább egyedül!

Magánélet? Nehéz. Kevesen tudják tartani vele a tempót, és még kevesebben értik meg, ha indulni kell, mert hívják a hegyek, a hajnali fények… És hogy a küldetése, miszerint a képeivel, az általuk kifejezett érzéseivel, a rájuk reflektáló gondolataival formáljon, motiváljon másokat, fontosabb, mint egy újabb mozi vagy összebújás.

Ilona a Balatonban
Első elismerését Elemi ösztön című képéért kapta, amely a fonyódi kutyás strandon készült. De nem ez az egyetlen képe a tóról, amelyet amúgy imád: Tanúhegyek című fotójával 2018-ban az ENSZ-székházban, New Yorkban képviselte hazánkat és a Balatont a víz világnapja alkalmából rendezett kiállításon.

A képeit megcsodálhatják, lebilincselő és elgondolkodtató írásait elolvashatják a Facebookon vagy saját honlapján, de nyáron a tihanyi vásárban is megvásárolhatók fotói és édesanyjával készített üvegtárgyai.

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
vallás (1), Semmelweis Egyetem (1), Palásthy Bese (2), Krepsz-Kapai Bernadett (1), emléknap (1), diákolimpia (1), Selmeczy Zsuzsanna (5), paleo-ketogén (4), Novák Péter (1), boksz (3), goldmark muvelodési kozpont (60), magyar (1), proa (1), Hírek képekben (10), Művészetek völgye (7), Manninger Jenő (384), traffipaxrendszer (1), Gyertyánági Endre (1), tavasz (1), google (3), álláshirdetés (18), hitel (5), magyar dal napja (8), Keszthely HUSZ (3), vonat (7), Owaimer Zoheir (1), Balatoni Kurzusok (8), Cserszegtomaj (124), Vatikán (1), Rejuvena (19), vállalkozó (4), vendégéjszaka (2), Lisa (35), táncpanoráma (5), Keszthelyi Yacht Kikötő (50), Donkó Imre (1), Bibó Gimnázium (1), Varga Terézia (1), Gachályi András (3), Zalaegerszegi Törvényszék (12), Örvényeshegy Piknik (3), fájdalommentes (3), onkentes (3), repuloter (64), spinning (1), fejlesztés (12), képviselő-testület (37), mobil (2), Balaton Sound (2), nap (2)