Szabad-e locsolni? – A Magyar Királyné Vizétől a luxusparfümig

2015. április 06.
Régen húsvét hétfőn a fiúk hajnalban felkerekedtek, felkeresték a lányos házakat és hideg kútvízzel öntötték őket nyakon. Manapság a hagyomány finomodott, és a víz helyett kölni vagy parfüm kerül elő a zsebből.



Hazánkban az 1800-as években már létezett parfümipar, és a világon az első alkoholtartalmú illatszer a Magyar Királyné Vize volt – mondta Zólyomi Zsolt, hazánk egyetlen parfümőre a Rádió Orienten.

 

Amióta világ a világ, az emberek illatosítják magukat és környezetüket. A parfüm szó a latin „per fumun” szóból ered, amely annyit tesz, füst által. Kezdetben az isteneknek bemutatott állatáldozatoknál az égetés során tömjént, mirhát olibánumot használtak. A világ legrégebbi alkoholos alapú - ma is újrakeverhető – parfümje a Magyar Királyné Vize, amely a legenda szerint, Erzsébet magyar királynénak készült. Az összetevők között megtaláljuk a rozmaringot, levendulát, vagy az egyéb citrusféléket - mondta Zólyomi Zsolt.

 

Az olasz parfümkészítés művészete a reneszánsz korban élte virágkorát, az illatos vizek szeretete Medici Katalinnak köszönhetően került át Franciaországokba. Grasse városában – ahol bőrcseréssel, kesztyűkészítéssel foglalkoztak – született meg az első illatos kesztyű.

A kölnit Johann Maria Farina alkotta meg, aki 1714-nek művét „Eau de Cologne”-nak nevezte el. Az illatszer 3-4 százalékban illatanyagot javarészt pedig vizes alkoholt tartalmaz. A pacsuli olaj a pogostemon növény kivonatának eredménye és a hippikorszak kedvelt illat alapanyaga. Ha keveset adagolunk belőle, akkor kellemes, karakteres illatot eredményez – emelte ki a parfümőr.

Zólyomi szerint a Lajosok korabeli bálok tobzódtak az illatokban. XV. Lajos udvarát például méltán nevezték parfüm udvarnak, hiszen a korabeli feljegyzések szerint minden napra új illatot rendelt. Az előkelőségek nem csak bőrüket, de a bútorokat, legyezőket, a teremben található gyertyákat is illatosították. Mindenkinek önálló fejlesztésű parfümje volt, amit hónapokkal az esemény előtt a kalapjával és a ruhájával együtt elkezdték tervezni. Az illatkavalkádot az akkori higiéniai okok is indokolták.

Az 1800-as évek végén hazánkban már létezett magyar parfümmárka, a legismertebb gyártó cég a Molnár és Moser volt, de érdemes megemlíteni Koszteliz Kálmán és Noseda Kálmán nevét is. Azonban a második világháború után, a KGST tagjaiként beszűkültek a lehetőségeink.

Az illatanyag kinyerése

A 15. században elindult az illóolajok kereskedelmi forgalmazása, köszönhetően a vízgőz lepárlási technika fejlődésének. Zólyomi szerint a vízgőz desztilláció során kinyert növényi illóolajok technikája már a 10. században ismert eljárás volt. Ennél ősibb technika a hidegen sajtolás, amelyet főként a citrusfélék héjában található illóolaj kinyeréséhez alkalmaztak. Bizonyos virágok esetében – jázmin, tubarózsa - a növényi részeket hideg disznózsírban oldják fel, az úgynevezett enfleurage eljárásnak megfelelően.

A parfümgyártók kezdetben kizárólag természetes alapanyagokkal (növényi részekkel és állati eredetű váladékokkal) dolgoztak, azonban ma már a szintézis vegyiparnak köszönhetően, a pézsma és ámbra kinyeréséhez nem kell az állatnak az életével fizetnie, hanem az említett váladékokat mesterséges molekulával is elő lehet vele állítani. A szuperkritikus szén-dioxid extrakció során a növények részeiből az illóolajokat különböző oldószerekkel oldjuk ki. Ennek segítségével olyan „kőzetizzadmányokat” nyerünk, amelyek egy-egy természeti képződmény, esetleg a láva illatát idézik – mondta Zólyomi. Napjainkban már az sem akadály, ha egy üvegcsébe szeretnénk zárni a nagymama süteményének, vagy a nagypapa zsebkendőjének illatát- tette hozzá.

A parfümipar legdrágább alapanyaga jelenleg az írisz kivonat. Egy kilogrammot körülbelül 100 ezer eurónak megfelelő összegért lehet megvásárolni.

Parfümtanácsadás egyedül a világon

Zólyomi Zsolt már tizenéves korában azt találgatta, milyen parfümök illenek leginkább barátai bőréhez. Budapesti üzletében a világ legjobb parfümházainak különleges illataival és parfümtanácsadással várja az érdeklődőket. A tanácsadás során kitöltünk egy kérdőívet, 30-50 parfümöt megszagolunk, majd ezekből megismerem az illető bőrét, illatpreferenciáit. A bőrre végül 4-6 parfümöt teszek fel – ismertette a metódust a szakember. Akik különleges, egyedi luxustermékek iránt vágynak nagyjából 3 millió forintért akár egyedi, saját készítésű parfümöt is vásárolhatnak.
Forrás: OrientPress Hírügynökség (OPH

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
Golgota Baptista Gyülekezet (1), Spa Hévíz (3), koraszülött (1), rendőr (3), helikon (41), Divinyi Tamás (4), népszavazás (1), energia (7), drogmentes (1), Owaimer Zoheir (1), kulturalis (4), munkanelkuli (2), építész (3), Ferenc pápa (1), Intersport (1), Bethesda (1), fagylalt (6), környezetvédelem (2), Szent Mihály (1), oscar (13), büntetés (3), Szemfüles egyesület (3), költészet napja (2), Polgári vélemény (6), Astellas-díj (2), menzareform (4), Magyar Államkincstár (2), KeszthelyFest (15), boldog békeidők (2), maraton (59), gyógyfürdő (6), angus marha (1), női gombolkodó (5), Szent István ünnepe (3), Selmeczy Zsuzsanna (5), szerelem (1), íjászverseny (1), alkohol (4), nagyméret (1), jatek (2), 1956 (1), torkos csütörtök (3), Semmelweis Egyetem (1), Mohácsi József (8), Tar László (1), online (1), internet (20), egyház (2), Dumaszínház (2), GESZ (11)