Súlyos testi sértés egy keszthelyi iskolában

2014. február 28.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. február 27-én 7 óra 40 perc és 7 óra 45 perc közötti időben egy keszthelyi iskolában két 17 éves fiú verekedett össze.

A gyanú szerint először a bókaházi diák a vállainál fogva hátra húzta, majd hátba térdelte a keszthelyi tanulótársát, aki ezt követően megrugdosta, majd ököllel megütötte évfolyamtársát. A bókaházi fiú a bántalmazás miatt az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a két fiatalkorú ellen. A rendőrök a két diákot gyanúsítottként hallgatták ki.
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
karate (2), georgikon dse (7), Magyar Telekom (1), keszthely (4039), Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (1), csillaghullás (2), marko peter (22), Szeiler (63), Bóka Péter (1), Gyarmati Noémi (1), Gál Lajos (9), Horvath Terez jegyzo (29), néptánc (4), freestyle foci (1), közmunka (1), Asperger-szindróma (1), LMP (4), testkezelés (2), Ranolder (1), gyermekbarát (2), munkanelkuli (2), Zala Megyei Főügyészség (4), csokoládé (2), sorkötelezett (1), OKJ (1), Brüsszel (1), Balatoni Limnológiai Intézet (1), Dumaszínház (2), diploma (4), bank (7), Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft (6), KDNP (1), Major Veronika (5), egynapos sebészet (1), kulturalis (4), Hanse (2), támogatás (5), hűtőgépcsere-program (1), Helikoni ünnepség (4), onkentes (3), újszülött (1), transzfer (1), női gombolkodó (5), test (1), tavaszi szél vizet áraszt (1), uszoda (9), Horváth Szabina (1), Mohácsi József (8), nagyméret (1), golf (11)