Sokszoros véradókat köszöntöttek Keszthelyen

2013. december 12.
A keszthelyi és a térségben élő többszörös véradókat köszöntötték kedden este a Csány-Szendrey ÁMK-ban a Magyar Vöröskereszt Keszthelyi Területi Szervezete által rendezett ünnepségen.

A megjelenteket - köztük Baracskai Józsefnét, a Magyar Vöröskereszt Zala megyei igazgatóját és dr. Dancza Tímeát, az Országos Vérellátó Szervezet zalaegerszegi területi szolgálat főorvosát - dr. Varga Andrea, a Keszthelyi Járási Hivatal vezetője köszöntötte, kiemelve a véradás fontosságát, s az azzal kapcsolatos feladatok elvégzését. Műsort adtak a Csány-Szendrey ÁMK diákjai és fellépett a húsz éves Népek Tánca csoport. Az ünnepségre száztízen kaptak meghívót a térségből, köztük Szennyai József, aki már 231-szer adott vért. Ebben az évben, november végéig a térség lakosai összesen 2748 egységnyi vért adtak, s öröm, hogy köztük sok volt az első véradó. Az arányuk 14,8 százalék (406 fő), ami mutatja, hogy a véradás területén van utánpótlás. Sok középiskolás is rendszeresen jár már véradásra - hangzott el. A rendezvényen elismeréseket is adtak át. Csörnyei Mária, a hévízi gyógyfürdőkórház ápolási igazgatója és dr. Lőke Zsuzsanna, a Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon Karának adjunktusa ezúttal vehette át a Magyar Vöröskereszt Igazgatósága által adományozott Véradó Mozgalomért kitüntetés ezüst emlékérmét. Ajándékot és emléklapot kaptak a Keszthelyi Városi Kórház vértranszfúziós osztályának dolgozói és a vöröskereszt szervezet azon helyi dolgozói, akik segítették a véradás szervezését.

megosztás
hozzászólások
sport (1085), verkli (5), Spar (1), Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt (18), pollen (3), ellenőrzés (2), utánpótlás (1), tour de france (1), kékszalag (12), Horváth Lászlóné (1), hűtőgépcsere-program (1), gasztronómia (5), Villányi Éva (1), tanulás (2), pápa (1), Bocuse (3), kereskedelem (1), Keszthelyi Városvédő Egyesület (6), cégtörlés (3), tűzoltó (32), kulfold (245), Pappné Beke Judit (1), gyógyítás (2), Szeiler Gábor (1), sajtóközlemény (5), Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (1), állatkínzás (2), Hévíz gyógyfürdő (112), véradás (2), kisterseg (20), vírus (1), vonyarcvashegy (158), keszthelyi nyari jatekok (55), paleo-ketogén (4), Carbona (9), Keszthelyi Környezetvédő Egyesület (2), vendégéjszaka (2), szerelem (1), Szent István ünnepe (3), igazgató (1), Kvarda Attila (25), erzsebet program (4), spinning (2), macska (1), turisztika (94), konyha (1), színház (5), állatvédő (5), CT (3), police (513)