Rendben elkezdődtek a magyar írásbelik

2014. május 05.
Rendben megkezdődtek a magyar írásbeli érettségi vizsgák országszerte a középiskolákban hétfő reggel. A kormányhivataloktól beérkezett jelzések szerint mindenütt zavartalanul folyik a vizsga, semmilyen rendkívüli esemény nem történt.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint magyar nyelv és irodalom vizsgatárgyból középszinten 1199 helyszínen 81 496 diák, emelt szinten 48 helyszínen 1848 tanuló tesz érettségit.
A magyar nyelv és irodalom középszintű írásbelije 240 percig tart. A vizsgázóknak két feladatlapot kell megoldaniuk, a szövegértési feladatlap esetében 60 perc, a szövegalkotási feladatlap esetében pedig 180 perc áll a rendelkezésükre. A vizsgázók először a szövegértési feladatlapot oldják meg, és csak ennek összegyűjtése után kezdhetik meg a szövegalkotási feladatlap megoldását. A vizsgázók a szövegértésnél a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatják.
A szövegértési feladat szövege általában egy esszé, ismeretterjesztő céllal íródott tanulmány, publicisztikai mű egésze vagy részlete. A feladatok megoldása általában a kérdésre adott válasz szöveges kifejtése, esetenként megadott válaszvariációk közötti döntés.
A szövegalkotási feladatlap esetében a vizsgázó három eltérő típusú, műfajú és témájú szövegalkotási feladatból választ egyet. A vizsgázó által választott feladat megoldásának elvárható terjedelme 500-1500 szó.
   
A magyar nyelv és irodalom vizsgatárgy emelt szintű írásbeli vizsgája szintén 240 percig tart. Az írásbeli vizsga nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból és három szövegalkotási feladatból tevődik össze. A vizsgázók a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatják.
A nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor egy alkotáshoz kapcsolódik. A nyelvi, illetve irodalmi műveltséget vizsgáló kérdések aránya hozzávetőlegesen 40-60 százalék. A három szövegalkotási feladat különböző témáról, adott szempontú és műfajú önálló szöveg alkotását írja elő.
Az írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor közép- és emelt szinten is helyesírási szótár használható, ebből vizsgacsoportonként legalább négy példány szükséges. A szótárról a vizsgát szervező intézmény gondoskodik.

Magyar mint idegen nyelvből középszinten 57 helyszínen 120-an érettségiznek, ebből csak középszinten lehet vizsgázni.
A magyar mint idegen nyelv vizsgatárgy írásbeli érettségi vizsgája négy elkülönülő részből áll: a diákok az "Olvasott szöveg értése", a "Nyelvhelyesség", a "Hallott szöveg értése" és az "Íráskészség" feladatsorait oldják meg. A középszintű írásbeli vizsga teljes időtartama 180 perc.
A feladatok megoldásának értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik. A tételekről hivatalos tájékoztatás a kora délutáni órákban várható.
Az idei matúrán csaknem 118 ezer diák ad majd számot tudásáról.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

megosztás
hozzászólások
rendőr (3), orvos (23), úszás (22), Rézsó Tamás (6), vitorlásverseny (30), Amazon (3), mobil (2), gyógyítás (2), energia (7), diploma (4), kormánymegbízott (1), gyilkosság (1), Keszthelyi Környezetvédő Egyesület (2), Horváth Mariann (1), Nardai Sarolta (1), traffipaxrendszer (1), Gyarmati Noémi (1), szakács (1), Zalai Borcégér (5), Miss Balaton (1), étrend (4), érettségi megoldás (5), étterem (11), eltűnt (5), Top 50 (1), jótékonyság (3), fagylalt (6), torkos csütörtök (3), program (7), Joós Attila (1), cipősdoboz (3), Reischl-sörház (1), Varga Endre (4), étel (3), igazgató (1), Cserszegtomaj (124), hirdetés (1), Schmied Zoltán (1), Pelso Társaság (6), világbajnokság (2), vízilabda (2), MSZP (17), jogsebész (9), Négeli Noémi (1), kornyezettudatos (4), keszthelyi-hegység (1), georgikon dse (7), paleo-ketogén (4), párbajtőr (1), Lisa (35)