Rabsicokat fogtak! - Kitüntették a keszthelyi Vízirendészeti Rendőrörs örsparancsnokát

2013. augusztus 23.
A halállomány védelméért, az orvhalászat felszámolásában végzett sikeres munkáért Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a balatoni vízirendészet munkatársait is kitüntette Szent István király és az új kenyér ünnepén.

Az idei év egyik kiemelkedő eredménye volt, hogy nem csak egyes rabsicokat sikerült tetten érni, hanem a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai - kiemelkedő rendőri és nyomozati munkával – az orvhalásztól egyes végfelhasználóig, azaz az orgazdákig is eljutottak, így két balatonberényi étterem fagyasztószekrényeiben is megtalálták az illegális halászati tevékenységből származó, már konyhakészre feldolgozott halat.

Ennek alapján kezdeményezte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a vidékfejlesztési miniszternél a Balatoni Vízirendészeti Redőrkapitányság munkatársainak elismerését.

Így Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Szent István király és az új kenyér ünnepén miniszteri elismerő oklevelet adományozott Dr. Hetényi-Marton Tamás rendőr főhadnagynak, a Balatoni Vízirendészeti Redőrkapitányság Keszthelyi Vízirendészeti Rendőrörs örsparancsnokának, a Balaton halállományának megőrzése érdekében évek óta végzett kiemelkedő munkájáért, az orvhalászat felszámolása terén elért eredményeiért.

Szintén miniszteri elismerő oklevélben részesült Szita Szabolcs rendőr főhadnagy, a Balatoni Vízirendészeti Redőrkapitányság  Fonyódi Rendőrörs nyomozója, a Balaton halállományának megőrzése érdekében évek óta végzett kiemelkedő munkájáért, az orvhalászat felszámolása terén elért eredményeiért.
Forrás: balatonihal.hu

megosztás
hozzászólások
pollen (3), Balatoni Hajózási Zrt (4), Spar (1), vízkereszt (1), Főügyészség (7), étrend (4), felmondás (1), hullámmasszázs (1), kollégium (1), munka törvénykönyve (1), szex (9), Rejuvena (19), eltűnt (5), Miss Balaton (1), kék zászló (1), Keszthelyi Kiscápák (6), díj (4), egynapos sebészet (1), születés (16), Lisa (35), VeszprémFest (1), Pálfi László (1), luxor (99), kert (1), Ranolder (1), szép (9), parkoló (4), zala (1156), labdarugas (25), Koósz Attila (1), kutyás strand (5), ökölvívás (2), gépjármű (1), Kartali Zsuzsanna (1), egészség (131), országgyűlési képviselő (33), Golgota Baptista Gyülekezet (1), Centrál Színház (1), gyilkosság (1), Vatikán (1), Jazz Fiesta (2), vadász (2), Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt (18), munka (11), Eurovíziós Dalfesztivál (1), macska (1), divat (4), ingatlan (12), triatlon (13), Liszkay (2)