Probléma van az alakoddal? - Mi tudunk egy jó tippet!

2016. június 11.
Az osztrák hegyi falvakból származó, természetes alapokon nyugvó, csaknem 70 éves technológia rendkívül hatékony testkezelési módszer arra, hogy jó néhány centimétert veszítsünk testünk körvonalából, onnan fogyjunk le, ahonnan szeretnénk, egyúttal megszépüljön a bőrünk.

Dr. Dolensky találmányát szépség- és wellness-szalonok ezrei használják elsöprő sikerrel Európa-szerte.

A módszer a hideg-meleg effektuson alapul. A hatóanyagokban lévő illóolajak, mint az eukaliptusz, a borsmenta, a mentol és a rozmaring, erős hiperemizáló hatásuknál fogva intenzív vérkeringést és vérbőséget idéznek elő a kötőszövet felső rétegeiben. Ennek hatására a test mélyebb rétegeiben belső hidegségérzet lép fel. A szervezet alapvető funkciói közé tartozik, hogy a szervezet és a belső szervek működéséhez szükséges belső hőegyensúlyt fenntartsa. A fellépő belső hűvösségnek azonban az a hatása, hogy a testnek le kell építenie és el kell égetnie az elraktározott felesleges tápanyagokat, hogy a keletkezett energia segítségével a hőegyensúlyt fenntartsa. A technológia elő- és utókezelő anyagai egyúttal gondoskodnak a bőr megszépítéséről és feszesítéséről.

A fáslizást a klasszikus módszer esetén térdtől a mell alatti területig végezzük három-négy speciális fáslival. Az aromaterápiás fáslizó módszerrel a problémás területekről négyszeres hatékonysággal égnek el a lerakódott fölösleges tápanyagok! Módszerünk éppen azért ennyire hatékony, mivel a napi kalóriaszükséglet 70-80 százalékát a szervezet csak saját hőegyensúlyának fenntartására használja! Fontos megjegyezni, hogy az aromaterápiás fáslizás egy hideg eljárás, így elmarad a folyadékveszteség és az úgynevezett szaunahatás. A méretek ezért nem fognak visszatérni néhány pohár víz elfogyasztása után.

Az aromaterápiás fáslizó módszer mindenki számára alkalmas, akinek az alakjával problémái vannak. Alkalmas továbbá cellulit leépítésére, a bőr tapintásának finomítására, nyúlási és terhességi csíkok, hízási és fogyási bőrproblémák kezelésére, a laza, lógó bőr feszessé tételére. A fáslizást az alábbi célok elérésére használhatjuk:
    • méretcsökkentés és a zsírbontás gyorsítása a hideg-meleg hatás által. A hatás a kezelés után azonnal, centiméterekben mérhető;
    • a problémás területek célzott méregtelenítése az illóolajok összetételének és a speciális fáslizó technikának köszönhetően;
    • erőteljes cellulitcsökkentő hatás;
    • striák csökkenése, visszahúzódása;
    • jelentős bőr- és szövetfeszesség elérése a kezelt területeken az egymásra épülő technológiai lépések és a fáslizás technikája által.

Szalonunkban akár egy alkalommal is igénybe veheti az úgynevezett Wiener-testtekercselést. Már egy kezelés után is látszódik az erőteljes méregtelenítő, fogyasztó hatás. Bérlettel és egyéb alakformáló kezelésekkel erőteljes térfogatcsökkenés érhető el már akár néhány hét alatt is.

Rejuvena Esztétika Szalon, Hévíz, Dr. Babócsay utca 4.
www.rejuvena.care
06-83/310-359, 06-20/956-2260

megosztás
hozzászólások
kapcsolódó hírek
politika (37), traffipax (4), Központi Statisztikai Hivatal (3), hazassag (6), repülő (3), rezsi (18), Bartha Gábor (34), vlog (4), munkaszünet (1), gyógyszertár (1), kovács (1), képviselő-testület (37), humanitárius település (1), Monitor konyhája (80), miniszterelnök (2), Serenity Hill (1), Zalaegerszegi Törvényszék (12), minimálbér (1), szüret (4), ajándék (8), Hosszú Katinka (2), jég (5), sport (1085), állatorvos (1), gyógyítás (2), kilométer (1), Via Hotel (1), világbajnokság (2), étel (3), csokoládé (2), áramszünet (3), dunantul (23), jótékonyság (3), Zalaszántó (2), Joós Adél (1), év fürdője (4), Nagy Angelika (1), kulfold (245), Oláh Péter (2), vasárnapi pihenőnap (3), Nyári Viola (1), hullámmasszázs (1), deviza (1), CT (3), Keszthelyi Yacht Kikötő (50), Z. Karvalics László (1), Udvaros Dorottya (1), Ollári Barbara (1), emléknap (1), állatkínzás (2)