Pro Sanitate díjat kapott dr. Divinyi Tamás

2013. július 09.
Az elismerés az egészségügyi ellátásban kifejtett, kiemelkedő szakmai vagy közszolgálati tevékenységért jár emlékéremmel, oklevéllel és pénzjutalommal. A díjazást rendelet szabályozza, régóta nem választottak a megyénkből egészségügyi szakembert.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Semmelweis-napi ünnepségen két fővárosi orvosnak adományozott Semmelweis-díjat. Tizenketten Batthyány-Strattmann-díjat vehettek át, huszonegyen Pro Sanitate díjban, huszonnégyen miniszteri elismerésben részesültek. Pro Sanitate díjas lett dr. Divinyi Tamás kistérségi tiszti főorvos Horváthné dr. Pais Teréz, a Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv vezetője ajánlásával, a kormánymegbízott egyetértésével. A felterjesztés alapján egy bizottság döntött a díj odaítéléséről.

Régóta nem választottak a megyénkből díjazottat. Dr. Pais Teréz kérdésünkre elmondta: 1989-ben végzett a pécsi egyetem fogorvosi karán, már 1992-től az akkori Zala megyei ÁNTSZ keszthelyi intézetébe került, azóta is itt dolgozik, 2005-től tiszti főorvosként, ez évtől mint járási tiszti főorvos. Ráadásul áprilistól és májustól helyettesítési feladatokat is ellát a nagykanizsai és zalaegerszegi járási intézetnél. Fáradságot nem kímélve végzi munkáját, lelkiismeretes, nagyon jó szervező – tette hozzá a vezető. Divinyi Tamás nemcsak a szakmai munkát végzi, hanem a város közéleti tevékenységében is részt vállal.

megosztás
hozzászólások
balett (1), jutalom (1), béremelés (2), Koósz Attila (1), verkli (5), Bedő Beáta (10), közmunka (1), ruha (2), felsőoktatás (9), Platán étterem (1), Keszthely HUSZ (3), kormanyhivatal (93), állatorvos (1), oktatas (347), jogosítvány (1), gerincvédelem (1), Pampetrics György (21), Libás (2), politika (37), Mikulás (8), dohany (15), recept (178), alkohol (4), Dumaszínház (2), torkos csütörtök (3), viz (1), Rézsó Tamás (6), barista (3), facebook (15), Liszkay (2), Csengei Agota (16), Horváth Lászlóné (1), gasztroblogger (2), strand (21), támogatás (5), Street Festival Keszthely (1), örömszerző pillanatok (17), étrend (4), kék zászló (1), karate (2), utca embere (8), párbajtőr (1), Zsittnyán Tamás (1), utánpótlás (1), szép (9), Tóth Levente (2), vitorlásverseny (30), hirdetés (1), pollen (3), triatlon (13)