Példaértékű Hévíz tudatos városmarketingje

2012. május 11.
Hévízen, a Danubius Hotelben tartotta éves közgyűlését a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. A közgyűlésen Hévízt, a város turisztikai kérdéseinek kezelését, a városi turizmus irányítását több előadó is követendő példaként mutatta be, illetve nevezte meg.

A rangos rendezvényen részt vett Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Ujhelyi István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a házigazda nevében Nagy Rita szállodaigazgató; a várost Papp Gábor polgármester, Kepli József János alpolgármester és Könnyid László, légiközlekedésért felelős külsős alpolgármester képviselte, az önkormányzat nevében Papp Gábor polgármester köszöntötte a tanácskozás résztvevőit.
A konferenciát köszöntő államtitkár rámutatott: a rendezvény kiemelt jelentőségű, hiszen azon kerül sor annak az együttműködésnek az aláírására, melynek jelentős eleme, hogy a magyar szállodaszövetség dolgozhatja ki a hazai szállodák nemzeti védjegyrendszerét, a szervezet által működtetett európai hotelstars minősítő rendszerhez kapcsolódóan. 
Szatmáry Kristóf rámutatott: a magyar kormány a turizmust és a vendéglátást kiemelt területnek tekinti és akként is kívánja kezelni, s hamarosan a Parlament elé kerül a turizmus törvény is, mely éppen e terület hangsúlyozott támogatására hivatott. Az államtitkár, de a konferencia több előadója is példaként emelte ki Hévíznek a város turizmusában felvállalt szerepét. Többek egyedülállónak, egyben követendőnek nevezték, hogy Hévízen városvezetői szinten külön figyelmet szentelnek a turizmusnak, valamint a Hévíz-Balaton Airport nemrég felvállalt működtetésének, hiszen turizmusért és légiközlekedésért felelő alpolgármester is helyet kapott a város vezetésében.
Kopócsy Andrea, a MSZÉSZ elnöke a magyar szállodaipar teljesítményéről szólt előadásában. Rámutatott: az elmúlt évben javultak a szállodák foglaltsági mutatói, a szállodai átlagárak azonban valamelyest csökkentek. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a főszezonban már jelentősen nő a SZÉP-kártyával fizetők száma. Utóbbi rendszere miatt Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indít hazánk ellen, ám az államtitkár úgy fogalmazott: "ez inkább dicséret számunkra", hiszen a cél az volt, hogy a szolgáltatók számára csökkenjen a korábbi igen magas jutalék és egyszerűsödjön az elfogadói rendszer.
A plenáris ülésen „Sikeres városmarketing a gyakorlatban -  gyógyturisztikai szemmel” címmel tartott előadást Könnyid László, aki a hosszútávon is sikeres városmarketing egyik fontos elemeként szintén a tudatos városmarketinget, a turisztikai szakmai szervezetek összefogását emelte ki, mely Hévízen a jelenlegi városvezetés koordinálásával már szép eredményeket ért el.
 

megosztás
hozzászólások
munka (11), ÉrtékTrend (35), újszülött (1), Szemfüles egyesület (3), étel (3), szunyog (3), Bóka István (1), Cserszegtomaj (124), Palásthy Bese (1), parlament (72), Puskás Tamás (3), katasztrofavedelem (44), Zalai Kutyasuli (1), Kertész Sándor (5), operatőr (1), Balatoni Limnológiai Intézet (1), jovedelem (2), szép (9), DJ Gerysson (1), terápia (4), gépjármű (1), Pál Attila (1), Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt (18), Csengei Agota (16), Laky András (2), Berecz András (1), Pampetrics György (21), Telecom (2), traffipax (4), állatvédő (5), fájdalomambulancia (2), kitüntetés (6), nyugdíjas (2), Semmelweis (2), gyed (3), keszthely balaton kekszalag (5), Kocsis László (1), vadász (2), szalloda (59), idegenforgalmi adó (1), hotel mirage (1), Marsalkó Dávid (1), menza (2), Major Veronika (5), power-bank (1), augusztus 20. (5), vuz kft (17), husvet (14), Palya Bea (1), Márki Péter (1)