Papírsárkány, harcművészeti bemutató és tea

2014. április 11.
Cseresznyevirágzás ünnepe volt április 11-én az Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol számos programon vehettek részt a gyerekek, tanárok, a szülők és a vendégek. A japáncseresznye nemzeti jelkép, a japán identitás része.
Nézze meg galériánkat!


A megnyitó ünnepség Babos Lajos, az intézmény igazgatójának köszöntőjével kezdődött, majd japán dalokból összeállított műsort adtak elő közösen az iskola tanulói és tanárai. Géczy Tihamér pszichológus a szülőknek szóló előadásán a tanár-szülő kapcsolat fontosságáról beszélt, a gyerekekkel pedig egy mesét dolgozott fel.

A délután folyamán a Szentkirályszabadja Baráti Kör Egyesület vezetésével többfajta papírsárkányt készíthettek a tanulók, ezután pedig harcművészeti bemutatót tartott Partics Roland Hunor, majd a japán-magyar gazdasági kapcsolatok történetének alakulásáról hallgathattak meg a résztvevők egy beszámolót Kiss Sándor, a Japán-Magyar Gazdasági Társaság elnökének előadásában.

17 órakor ünnepség zárta a napot, amelyen fellépett Karube Hatsuko japán kotóművész, Varga Endre fuvolaművész kíséretében, majd Papp Lajos: A kővágó című mesejátékát adták elő az iskola növendékei Kósz Gyöngyi tanárnő felkészítésével. A folytatásban a 6. osztályosok tolmácsolásában egy japán dráma is színre került. Ezzel a darabbal a közelmúltban sikeresen szerepeltek a diákok a budapesti XXI. Japán Szónokversenyen, Szalai Mina és Ekler Andrea felkészítésében.

Az emlékezetes nap - amelyen felavatták a Nobuko apartmant - a japán vendégeknek köszönhetően teaceremóniával egybekötött beszélgetéssel zárult.

megosztás
hozzászólások
utca embere (8), álommeló (1), világnap (1), Bock Bisztró Balaton (16), vendégéjszaka (2), erettsegi (72), Rézsó Tamás (6), telihold (1), természetgyógyászat (2), Platán étterem (1), keszthely foter (201), Pappné Beke Judit (1), gyed (3), Nyitott Balaton (2), ÉrtékTrend extra (7), HIV (1), gyes (2), Szennyai Anita (2), Hévíz gyógyfürdő (112), gyenesdias (213), Bethesda (1), kábítószer (9), Miss Balaton (1), óraátállítás (3), uszoda (9), Havasi Bálint (13), költségvetés (1), Kvárta Mátyás (44), internet (20), halottak napja (1), esztétika (8), Pete Krisztina (1), kornyezettudatos (4), Kapolcs (1), Visionet (1), margaret thatcher (1), deviza (1), ünnep (141), tappenz (1), szuperhold (1), Carbona (9), Halház kft (1), Max (83), Palinkas Robert (83), cselgáncs (1), aranyérem (1), Semmelweis (2), Révai Gábor (1), Astellas-díj (2), Márton nap (1)