Ötvenöt éves a Georgikon Néptáncegyüttes

2013. november 10.
Alapításának ötvenötödik évfordulója alkalmából rendezett gálaműsort a Balaton Színházban a Georgikon Néptáncegyüttes. A jubileumi programon Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere mondott köszöntőt, amiben csodának és Keszthely egyik jeles büszkeségének nevezte az együttes öt évtizedes tevékenységét.

A kulturális életben betöltött szerepet és a hagyományok őrzését, felelevenítését említette beszédében dr. Kondorossy Előd, a Pannon Egyetem Georgikon Kar dékán-helyettese, aki ugyancsak méltatta a táncosok eredményeit.

A táncosok nevében Komoróczi Lajos emlékezett az elmúlt évtizedekre. Beszédében azt emelte ki, hogy a tánc, a próbák és az előadások soha nem munkát, hanem kedvtelést jelentettek számukra. Elmondta: öröm, hogy sok szép eredményt értek el, melyek közül leginkább a kiváló cím végleges elnyerésére a legbüszkébbek.

Az alapító tagok köszöntése után kezdődött a gálaműsor széles repertorárral, többek között szatmár-beregi, magyarszentbenedeki, szamosmenti, és kalotaszegi táncokkal. A közönség vastapssal jutalmazta régi és jelenlegi táncosok fellépéseit.

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
margaret thatcher (1), Sziládi-Kovács Tibor (2), kutatók éjszakája (1), jog (3), autizmus (2), vízimentő (5), 2016 (2), skandinav lotto (81), Mikulás (8), helyesírás (1), Divinyi Tamás (4), Vaszily Zsolt (3), Bibó Gimnázium (1), Virágos Magyarország (6), kereskedelem (1), Telecom (2), párbajtőr (1), táska (1), Berecz András (1), lovaglás (2), Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft (6), 1956 (1), cselgáncs (1), étel (3), kiállítás (16), Bányai László (2), taverna (25), alapítvány (2), Eurovíziós Dalfesztivál (1), strand (21), operatőr (1), tartozás (1), Golfclub Imperial Balaton (2), ajándék (8), menzareform (4), GESZ (11), Semmelweis (2), Top 50 (1), Gyarmati Noémi (1), életmód (10), vírus (1), diploma (4), gyed (3), Hollywood (1), Krepsz Zoltán (38), balatoni strandbelépő (1), verseny (2), világnap (1), nagyméret (1), temetés (2)