Ősszel többet költünk szálláshelyre, mint nyáron

2012. október 15.
Ősszel átlagosan háromszor többet költenek a magyar vendégek szálláshelyre, mint nyáron - közölte a Szallas.hu szálláskereső oldal saját statisztikájára hivatkozva.

A közlemény szerint míg nyáron a foglalások értéke egy éjszakára átlagosan 6 ezer forint volt, addig ősszel 17 ezer forint fölé emelkedik. Hozzáteszik, hogy ősszel csupán átlagosan 2,5 éjszakát töltenek el a vendégek egy szálláshelyen, szemben a nyári hónapokra jellemző 8 éjszakával.
Mivel ezúttal két hosszú hétvége is esik az október 1. és november 30. közötti időszakra, vélhetően ezzel magyarázható, hogy a tavalyi - egy hosszú hétvégés - időszakhoz képest az átlag két éjszakáról két és fél éjszakára nőtt a foglalások átlagos hossza. Egy éjszakáért azonban jellemzően csak kevéssel fizetnek többet a vendégek a tavalyinál, mindössze 470 forint a különbség az előző év azonos időszakával összehasonlítva - jegyzik meg a közleményben.
A Szallas.hu szerint a legnépszerűbb célpontok a főváros, valamint egyes megyeszékhelyek és fürdővárosok, mint Eger, Sopron, Pécs vagy Gyula, Hajdúszoboszló, Zalakaros és Sárvár. Tavalyhoz képest kikerült azonban a top 10 város közül Győr.
2012 nyarához viszonyítva másfélszeresére nőtt a hotelbe történő foglalások száma, elsősorban a wellness-szolgáltatások miatt: ősszel magasan ez a legnépszerűbb szálláskategória. Panziót, illetve apartmant az emberek 20-20 százaléka választ, míg a vendégházakat 14 százalék részesíti előnyben.
A Szallas.hu szálláskereső oldalként havonta mintegy egy-másfélmillió látogatóval rendelkezik a szezontól függően. A nyaralásra vonatkozó statisztikák a 2012-ben június 1. és augusztus 31. között rögzített foglalások alapján készültek, míg az őszi üdüléssel kapcsolatos adatok a 2011. október 1. és november 30. közti, illetve a 2012. hasonló időszakára vonatkozó foglalások paramétereit tartalmazzák. Bár a minta nem reprezentatív, jól tükrözi a belföldi szállásokra vonatkozó online foglalási tendenciákat.
 

megosztás
hozzászólások
autó (3), vendeglátás (6), belfold (1440), gyógyfürdő (6), jégpálya (4), Balatoni Hajózási Zrt (4), Nagy Bálint (10), Tata (1), jóga (1), bolt (3), Biró Lajos (1), túlsúlyos (3), hévízi kifolyó (3), Koósz Attila (1), telefon (3), parlament (72), Együtt (1), punkosdi regatta (9), autizmus (2), kormanyhivatal (93), Kovács Beatrix (1), Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt (18), Selmeczy Zsuzsanna (5), lakás (3), Pál Attila (1), Kis-Balaton (1), FINA vizes világbajnokság (1), eon (2), táska (1), életmód (10), vasárnapi pihenőnap (3), kereszt (1), család (1), idojaras (262), film (8), verseny (2), vasút (10), diákolimpia (1), Bedő Beáta (10), Telecom (2), Palásthy Bese (1), temetés (2), Zala folyó (1), himnusz (1), mentő (9), vízimentő (5), hó (4), hospice (1), drog (3), Ifi Ferenc (1)