Nőtt a sármelléki repülőtér forgalma az idén

2011. október 20.
A sármelléki FlyBalaton repülőtéren a tavalyihoz képest harmadával nőtt az utasok száma, és ötödével emelkedett az áruforgalom mennyisége. A repülőtérre szombaton érkezik a Lufthansa idei utolsó charterjárata; a téli nyitva tartás azonban még bizonytalan.

 

Szeptember végéig csaknem 17,2 ezer utas vette igénybe a Balaton-melléki repülőteret, ami a tavalyi adatokkal összehasonlítva az év első 9 hónapjában 33 százalékos növekedés - közölte a tulajdonos Turisztika Hungária Kft. ügyvezetője az MTI megkeresésére. Nagy Gábor írásban küldött válasza szerint a nagygépes forgalomban 12,3 ezren, magángépek utasaiként pedig csaknem 4,9 ezren fordultak meg Sármelléken.
A FlyBalatonon keresztül szeptember végéig 317 tonna árut szállítottak célállomására, ami megegyezik a teljes 2010-es évi áruforgalommal. A remények szerint az év végéig - a tavalyi esztendőhöz viszonyítva - mintegy 20 százalékkal nő az áruforgalom.
Az ügyvezető a további tervezett járatokra vonatkozó kérdésre közölte: az erre az évre szerződött járatok fogadásán túl tárgyalásokat folytatnak további járatok érkezéséről, "de megegyezések és ezért megállapodások nincsenek".
Nagy Gábor a téli nyitva tartást illetően azt nyilatkozta: "jelen pillanatban nem tudjuk, hogy a repülőtér a téli időszakra nyitva marad-e vagy bezár".
A sármelléki repülőtérre szombaton érkezik a hévízi Mutsch Ungarn Reisen Lufthansával szerződött idei utolsó charterjárata. A Berlinből, Hamburgból, Frankfurtból és Düsseldorfból heti vagy kétheti rendszerességgel közlekedő járatok a sármelléki reptér nagygépes utasforgalmának legjelentősebb részét adják.
Josef Mutsch ügyvezető az MTI érdeklődésére csütörtökön azt mondta: ebben az évben erőteljesen növekedett a repülőgéppel a nyugat-dunántúli régió gyógyüdülőhelyeire érkezett vendégek száma. A tavalyit mintegy 25 ezerrel meghaladóan több mint 70 ezer vendégéjszakát töltöttek a gyógyszállókban a repülőgépes turisták.
A 2010-es árakhoz képest idén csaknem 25 százalékkal olcsóbban kínálták a jegyeket a chartergépekre, de a forgalombővülésben az is szerepet játszott, hogy Németországból ismét élénkül az érdeklődés a magyarországi gyógyhelyek iránt. A vendégek pedig a hosszú autóbuszos utak helyett szívesebben érkeznek repülővel.
A jövő évi terveket ismertetve az ügyvezető elmondta: nagyobb befogadóképességű gépekkel, sűrűbben és várhatóan újabb városból is érkeznek a FlyBalatonra a Lufthansa gépei. Hamburgból és Berlinből az eddig kéthetenként érkező járatok heti rendszerességűek lesznek, a most október 22-én záruló szezont pedig jövőre három héttel meghosszabbítják.
A jelenleg 70 fős befogadóképességű gépeket 90 utas szállítására alkalmas repülőkre cserélik, de a berlini és hamburgi úti célokra 125 fős gépekkel repülnek. Mindezek a változások további 1500 vendéget és több mint 20 ezer vendégéjszakát jelentenek a régiónak - tette hozzá.
Josef Mutsch beszélt arról is, hogy a tervek szerint Zürichből vagy Friedrichshafenből is fogadnának chartergépeket Sármelléken. A jövő évben azonban már nemcsak Hévíz, Zalakaros és Sárvár szállodáiba hoznak német vendégeket a Lufthansa gépei, hanem a balatoni régióba is, miután több hotellel készülnek szerződni.
Az ügyvezető rámutatott: tapasztalatai alapján a nyugat-magyarországi térség turisztikai fellendítéséhez elengedhetetlen a sármelléki repülőtér működése. Kedvezőnek nevezte, hogy Hévíz önkormányzata jelentős szerepet vállalna az üzemeltetésben, de fontosnak tartaná az állam támogatását is. mti
megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
Bringatanya (1), kereszt (1), hegyalja fesztival (3), apartman (3), pedagógus (6), Ruzsics Ferenc (428), Cséby Géza (5), hotel mirage (1), fájdalommentes (3), Havasi Bálint (12), jatek (2), születés (16), Playboy (1), festetics (22), Musica Antiqua (2), matolcsy gyorgy (1), karácsonyi képeslap (1), Év fája (1), Serenity Hill (1), La Montanara (1), horgász (4), arckezelés (1), transzfer (1), Astellas-díj (2), alkalmassági (1), KRAFT (5), Dumaszínház (2), kitüntetés (6), punkosdi regatta (9), Bóka Péter (1), kereskedelem (1), étel (3), Player's Restaurant & Bar (2), Joós Adél (1), Sárdi Katalin (1), autóbusz (1), tavaszi szél vizet áraszt (1), Keszthelyi Kiscápák (6), retro (1), Gelencsér Kálmán (2), Tour de Hongrie (2), téligumi (1), Pálfi László (1), Carbona (9), Szent István ünnepe (3), utazas (15), Jemen (1), migráns (3), efott (6), Owaimer Aisha (1)