Nem csak mellnagyobbításról szól…

2014. november 20.
Amellett, hogy a testi-lelki egészséget szolgálja, az emberek önbecsülését is visszaadja a plasztikai sebészet, amely nagy, komplex, több orvosi szakma határterületeit is magába foglaló, folyamatosan fejlődő szakma – vallja dr. Pór Ferenc, a hévízi ZENA Beauty + Med Center plasztikai sebésze.

– A plasztikai sebészet széles orvosi skálát ölel fel, s több területet fog át. A helyreállító sebészeti munkához például számos szakmai ismeret kell a sebészet mellett. Bőrgyógyászati, onkológiai, fül-orr-gégészeti, ortopédiai, gyermek- és baleseti sebészeti ismeretekre egyaránt szükség van, azaz a tevékenységünk jócskán érinti ezen területek határait. Aki azt mondja, gondolja, hogy a plasztikai sebészet csupán a mellnagyobbításról szól, az nagyon téved.

 

– Hogyan lesz valaki plasztikai sebész? Magyarországon a legtöbben sebészeti szakvizsgára építik rá e szakmát. Én is így tettem, az egyetem után sebészi, majd plasztikai sebészi szakvizsgát tettem. Ez az orvosi diploma megszerzése után még kilencévnyi tanulást jelentett. S hogy miért? – folytatja a sebész. – A plasztikai sebészet az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés olyan területein is képes segíteni, ahol más szakmák nem. A páciensek lelki egyensúlyában és így önmegvalósításában problémákat okozó testi deformitások korrekciójára csak a plasztikai sebész képes. Egy olyan orvosi szakma, amely a gyógyítás mellett a szépséggel, a külső megjelenéssel is foglalkozik, segíteni tud azoknak az embereknek, akik valamilyen hiányosságuk, balesetük, betegségük miatt lelki betegként élnek.

Dr. Pór Ferenc elárulja, hogy mindig a páciens kérése az elsődleges, mindig azt kell szem előtt tartani, hogy mit szeretne, és az ehhez legmegfelelőbb kezelést kell választani. Többen érkeznek konkrét céllal, de akadnak olyanok is, akik inkább az orvos véleményét kérik ki, min is kellene, lehetne változtatni. A szakember szerint ezért a plasztikai sebészet orvoslás, pszichológia és művészet is egyben.
– A beavatkozásoknak köszönhetően megváltozik, pozitívvá válik az énképünk, az önértékelésünk, a lelki békénk helyrebillen. Ha az ember reggel felébred, s jól érzi magát, harmóniában van magával, az az egészség alapja lehet. Ez azt is eredményezi, hogy az élet minden területén sikeresebbek lehetünk.
– A plasztikai sebészet komplex feladat, bár ez a bulvársajtóban nem így jelenik meg. Néhány évtizede az emberek még titkolták, ha plasztikai sebészeten jártak, nem szívesen beszéltek róla. Ez a helyzet mára megváltozott, ma már sokkal inkább elfogadott dolog, az emberek felvállalják, hogy plasztikai műtéteken estek át. A legtöbben pedig úgy nyilatkoznak: fontosnak érzik, hogy foglalkozzanak önmagukkal. Nem azt mondanám, hogy a plasztikai sebészet divatos lett, de tény, hogy ma már a páciensek sokkal bátrabban élnek a beavatkozások adta lehetőségekkel. A ZENA Beauty + Med Centerbe külföldiek és magyarok egyaránt járnak, többek között Ausztriából, Németországból, Svájcból és Olaszországból is jönnek páciensek. Azért is, mert kedvező áron kiváló szolgáltatást kapnak. Az intézményünk bárhol megállná a helyét, ahogy a dolgozók szaktudása is. Helyiek, magyarok is jönnek szép számban. Hogy milyen beavatkozásokat végzünk? Az alakformálástól a fiatalító műtétekig a plasztikai sebészeti beavatkozások széles skálája elérhető, például mellplasztika, hasplasztika, zsírleszívás, szem körüli plasztikák, ránctalanító műtétek.

Dr. Pór Ferenc hozzáteszi: nemcsak hölgyek, hanem férfiak is érkeznek. Elsősorban zsírleszívás, de orr- és fül-, valamint hasplasztika, szemhéjfelvarrás is szerepel a kéréseik között. A hölgyek esetében is előfordulnak ezek, de ott természetesen a mellplasztika is szerepel a sorban. A páciensek igényei idővel kissé változhatnak, míg korábban a „minél nagyobb mell” volt gyakori kívánság, manapság azonban már a természetes formák a népszerűbbek. Sok a fiatalító jellegű beavatkozásokra vonatkozó kérés, ebben gyakran kikérik az orvos véleményét a páciensek. Nem egyszerű dologról van szó, a lényeg a páciens vágyait, elképzeléseit legjobban megvalósító, komplex, minőségi munka. Nagyon fontos a kommunikáció, minél pontosabban fel kell tárni a páciens elképzeléseit, és ennek megfelelően, egyénre szabottan kell kialakítani a kezelési tervet.
– A gyermekkel kapcsolatos plasztikai sebészet külön téma. 18 éves kor alatt a jogi helyzet, a test fejlődése és változása miatt nem végzünk plasztikai műtétet. Egyetlen kivétel van, az pedig a fülplasztika. Ezt már öt-hat évesen is el lehet végezni, még az iskolakezdés előtt. Ezzel a viszonylag kis műtéttel (helyi érzéstelenítésben végezhető, nem marad nyoma, s az eredmény végleges) rengeteg későbbi problémát, szorongást előzünk meg. A fülplasztika gyermekkorban meglehetősen gyakori beavatkozás, minden mást azonban csak felnőttkorban végzünk – árulja el az orvos.

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
VOLT fesztival (7), margaret thatcher (1), Aradvári László (1), monitormagazin (107), Varga Terézia (1), KFT (1), természet (2), vízimentő (5), nav (29), verseny (2), keprol kepre (7), Életfa iskola (2), georgikon dse (7), balatoni strandbelépő (1), jövőkutatás (1), hotel mirage (1), Balatongyorok (136), Zalaszántó (2), korhaz (99), életveszély (1), tűzijáték (1), Balatoni Limnológiai Intézet (1), Krepsz-Kapai Bernadett (1), efott (6), Nyitott Balaton (2), Bagyinka Tímea (1), Klenovics Mónika (2), Zalai Kutyasuli (1), Béres Attila (2), pálinka (2), himnusz (1), Sáringer-Kenyeres Tamás (5), shotokan (1), golf (11), Nagymező Gyenesdiás (1), levendula (2), álláshirdetés (18), Bóka György (2), Max (83), repülőtér (21), termálfürdő (1), film (8), antsz (15), állami támogatás (1), Pápai Gábor (6), karrier (1), férfi (1), luxus (4), nyelvtanulás (3), helyesírás (1)