Nem csak a profiknak!

2016. július 06.
Idén július 14-én, a hagyományoknak megfelelően 9 órakor dördül el az az ágyú a balatonfüredi mólón, amely a 48. Kékszalag Erste World Nagydíj rajtját jelzi.

A legismertebb magyar vitorlásverseny egyúttal Európa leghosszabb és legnépesebb regattája is: a szervezők körülbelül hatszáz résztvevő hajóra, mintegy háromezer vitorlázóra számítanak, akik között az elmúlt évekhez képest a külföldiek száma jelentősen nőhet. Lisa, a második legtöbb Kékszalagot nyert hajó már másodszor indul keszthelyi színekben a versenyen.

„A Kékszalag együtt képviseli a vitorlázó tradíciókat és legújabb technológiát. Egy pályán versenyeznek az idén 120 éves Kishamis és a „foil”-ok segítségével víz felett repülő, többtestű, karbonszálas hajók” – mondta köszöntőjében dr. Kollár Lajos, a rendező Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) elnöke.

További programok a vízen
A verseny előtti hétvége szombatján kerül sor a „bemelegítő” regattának is tekinthető Fehér Szalag versenyre, amelyet a legesélyesebb csapatok hajóik beállítására, sebességük felmérésére használnak. A Fehér Szalagon külön versenyt futnak a Balaton legpatinásabb, klasszikus vitorlásai: köztük a több mint ötven éven át a tókerülés időrekordját tartó Nemere II., a Balaton legidősebb, több mint száz éves hajója, a Kishamis és a legtöbb Kékszalagot nyert Tramontana.

A Kékszalaghoz kapcsolódó rendezvények sorában a Fehér Szalagot július 10-én a Balatonfüredi Yacht Club által rendezett Horváth Boldizsár emlékverseny és a Kékpántlika nevű ifjúsági verseny követi majd, amelyet július 13-án, szerdán tartanak. A Kékpántlikán a magyar vitorlázás jövőjét képviselő serdülő és ifjúsági korú sportolók állnak rajthoz egy Balatonfüred és Tihany között rendezett távolsági versenyen.

A Kékszalag rajtja, július 14-én csütörtökön, 9.00 órakor lesz, amikor a Balatonfüred és Zamárdi közötti mintegy hét kilométeres rajtvonalon sorakoznak majd fel a résztvevők. A korábbi versenyekhez képest változás, hogy a rajtvonal északi oldaláról indulnak a katamaránok. A távot 48 óra alatt kell teljesíteni. A jelenlegi abszolút időrekordot a Fifty-Fifty nevű kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt teljesítette a Balatonfüred-Balatonkenese-Keszthely-Balatonfüred távot. Ezúttal a Black Jack, egy 32 lábas fekete színű katamarán kormányánál ül majd a német Roland Gäbler, aki 2010-ben már megnyerte ezt a versenyt. Ez a csapat is komoly esélyesnek számít, akárcsak a tizenegyszeres győztes Litkey Farkas, aki ezúttal egy 35 láb hosszú katamaránnal szeretné elhódítani a címet. Természetesen nemcsak az abszolút versenyben osztanak díjakat, hanem minden hajóosztályban megvívnak a helyezésekért.

A Kékszalag sajátossága, hogy nem csak a profi, rendszeresen versenyző csapatok és a külön erre a célra kifejlesztett high-tech hajók állnak rajthoz, hanem olyan versenyzők is, akik számára maga a táv megtétele jelenti a próbatételt. Ebben az értelemben szokták a Kékszalagot a New York Marathon futóversenyhez hasonlítani: profik és amatőrök ugyanazon a pályán, együtt versenyeznek, ám a célba érés mindenki számára győzelmet és rendkívüli sportteljesítményt jelent.

Erste World: együtt a Kékszalagon vitorlázókért, ügyfelekért, látogatókért
A 48. Kékszalag névadó támogatója az Erste Bank új szegmense, az Erste World, amely felvállalta, hogy kilép a szponzorok szokásos szerepköréből: megélhető izgalmakat és átélhető élményeket kínál vitorlázóknak, ügyfeleinek és a Balatonfüredre látogatóknak egyaránt.

Egy magyar fejlesztésű applikáció, a Kwindoo és az Erste World együttműködése révén a magyar vitorlásversenyek történetében idén először áll majd a versenyzők rendelkezésére egységes, GPS alapú nyomkövetési lehetőség: a Kékszalag Erste World applikáció. Ezt használva okostelefonon vagy táblagépen a versenyzők folyamatosan láthatják saját és ellenfeleik helyzetét, a GPS-koordináták révén a pályajelek is könnyebben megtalálhatóak, vészhelyzet esetén pedig egyetlen gombnyomással kérhetnek segítséget. A versenyt követően a felhasználók részletes értékelést kapnak, a parton maradt nézők pedig a kwindoo.com-on követhetik nyomon kedvenc csapatukat.
Az Erste World a vitorlázóknak egy fantasztikus nyereményt is kínál: a hajók a bóják közvetlen közelében lévő „értékkapukon” áthaladva pontokat gyűjthetnek, a maximális 19-ből legalább 14 pontot összegyűjtő csapatok között pedig kisorsolják a világ egyik elit vitorlásversenyére, a víz felett „repülő" katamaránokkal vívott Extreme Sailing Series októberi lisszaboni fordulójára szóló kétszemélyes VIP-belépőt, amellyel feljuthatnak egy ilyen, a vitorlázás Forma-1 osztályának számító, hihetetlen sebességgel száguldó versenygép fedélzetére is.

Az Erste World a sportág utánpótlásának támogatása mellett is elkötelezte magát: a Kékszalag Erste World applikáció által mért összes megtett kilométert megötszörözi, és ezt az összeget a Magyar Vitorlás Szövetség a vitorlázó utánpótlásra fordíthatja.

„Természetesen nemcsak a versenyzőknek, hanem ügyfeleinknek és a látogatóknak valamint a családtagoknak, barátoknak és szurkolóknak is szeretnénk a Kékszalag élményét felejthetetlenné tenni" – mondta Somlai László, az Erste World képviselője. Az Erste World ügyfelei egy hajó fedélzetéről közvetlen közelről csodálhatják meg a versenyen induló vitorlásokat a rajt után és kora délután, amikor a mezőny zömét várják a Tihanyi-szorosba. Ezen felül az Erste World jóvoltából két vitorlás is várja őket, belekóstolhatnak a vitorlázás és a Balaton értékeibe.

Biztonság minden előtt
A 48. Kékszalag Erste World Nagydíj időpontjában a Balaton bármelyik arcát mutathatja: lehet szélcsendes, napos időszak, amikor a versenyzőknek a hosszú, idegtépő várakozás feszültségével kell megküzdeniük, de lecsaphatnak akár komoly viharok is a mezőnyre. Bármilyen is legyen az időjárás, a versenyzők biztonsága elsőrendű szempont.
Ezért a 48 órás versenyre részletes biztonsági terv készül, a tó különböző szektoraiban motorosok vigyáznak a versenyzőkre. A végrehajtásban a Magyar Vitorlás Szövetség együttműködik a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával és a balatoni Vízirendészettel is, akik szükség esetén szintén részt tudnak venni a mentésben.

A verseny és támogatói
A versenytáv légvonalban mintegy 155 kilométer, és az útvonal megfelel az „alapító atyák” által 1934-ben megálmodott útvonalnak: a balatonfüredi rajt után északkeleti irányban kell hajózni, és jobb kéz felé elhagyni egy Balatonkenese elé telepített pályajelet. A következő állomás siófok, ahol a hajóknak egy két bója által alkotott „kapun” kell átvitorlázniuk. Innen irány a Tihanyi szoros, majd a Balaton nyugati medencéje következik, ahol a Keszthely előtt lerakott pályajelet kell kerülni, ismét jobb kéz felé elhagyva azt. Innen kezdődik a visszaút: cél a Tihanyi-szoros, majd onnan jön a célegyenes: vissza a balatonfüredi hajóállomás elé telepített célvonalhoz.
Ez a táv ugyancsak embert próbáló lehet. Vannak hajók, amelyek számára a 48 órás limitidő jelenti a legnagyobb ellenfelet, s nem csoda, hogy a mezőny 10-30 százaléka általában nem éri el a célvonalat. Persze a profik számára inkább a rekord elhódítása, és a Kékszalag elnyerése jelenti a legnagyobb kihívást, számukra minden méternek óriási jelentősége lehet.

„Stabil támogatói bázis nélkül egy ilyen nagyszabású esemény nem rendezhető meg” – emelte ki Holczhauser András, az MVSz főtitkára, aki a magyar vitorlás sport nevében ezúton fejezte ki köszönetét a támogatóknak. „A verseny névadó szponzora az Erste World. A Kékszalagot és magyar vitorlás sportot több mint egy évtizede támogatja a verseny kizárólagos autós partnere az Audi. Az MVSz órás partnere a Seiko. A Kékszalag hivatalos légitársasági partnere a Qatar Airways, ékszerész beszállítója pedig a Feil Diamond. A versenyzők biztosításáért az Eurorisk és Generali biztosító felel. A sportolók bőrének védelméről az Ilcsi gondoskodik. A verseny hivatalos díjbeszállítója a Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt. lesz. A Kékszalag online közvetítést a ledvilag.hu támogatja, az élő televíziós közvetítéssel pedig idén is a DIGI Sport csapata hozza közelebb a nézőkhöz sportágunkat.”

Tavaly a Magyar Vitorlás Szövetség megállapodást kötött Európa két másik nagy tókerülő versenye, a Genfi-tavi Bol d’Or Mirabaud és a Garda-tavon zajló Centomiglia szervezőivel arról, hogy kölcsönösen segítik egymás vitorlázóinak eljutását ezekre a versenyekre. „Ezért a 48. Kékszalag Erste World Nagydíjon hajókat bocsátunk külföldi versenyeket promotáló csapatok rendelkezésére, és a „Team Kékszalag „is indul mindkét külföldi versenyen. Ezen felül folyamatosan kommunikáljuk a legfontosabb információkat a balatoni versenyről. Ennek eredményeképpen a tavalyi 12 külföldi nevezettel szemben idén 25 határon túlról érkezett csapatra számítok” – mondta Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.

megosztás
hozzászólások
kutyás strand (5), Kerner Gábor (2), Kertész Sándor (5), Ács István (10), pünkösdi regatta (5), táplálkozási tanácsadó (1), sofőrszolgálat (1), palyazat (164), marko peter (22), Bóka Péter (1), Zalaegerszegi Törvényszék (12), család (1), traffipax (4), festetics (22), jutalom (1), érettségi megoldás (5), Pálfi Attila (1), Partics Roland Hunor (1), Németh József (1), Főzzünk játszva (2), Darren Cranmer (2), kékszalag (12), diakhitel (7), Barista bajnokság (2), Varga Terézia (1), mentő (9), állami (1), google (3), Nyári Viola (1), Csikós Beatrix (1), Golgota Baptista Gyülekezet (1), Gál Lajos (9), Astellas-díj (2), téligumi (1), rezsi (18), Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (1), Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (3), vadász (2), piac (6), dinnye (1), felmeres (10), Golfclub Imperial Balaton (2), Cserép Letícia (1), minimálbér (1), jaras (36), KeszthelyFest (15), keszthelyi nyari jatekok (55), gyermekfelügyelő (1), alapítvány (2), Asperger-szindróma (1)