Nem biztos, hogy olcsó lesz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ rendszere

2012. október 09.
Nem biztos, hogy olcsó lesz a közoktatási intézményeket fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) rendszere, a tervezett költségvetésében pedig nem látni, hogy mindenre lenne pénz - mondta Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának fideszes elnöke a testület keddi budapesti ülésén.

Marekné Pintér Aranka, a KIK megbízott elnöke kiemelte: a jövő évi előzetes költségvetés szerint a központ 407 milliárd forinttal gazdálkodhat, a január 1-jén bekövetkező változásoknak pedig nem szabad, hogy kihatása legyen a pedagógiai munkára.

Pokorni Zoltán rámutatott: a szervezet 407 milliárdos jövő évi költségvetése és a pedagógusok előreláthatólag 570 milliárd forintra tervezett 2013-as bérkifizetése között "lyuk van", még azzal is számolva, hogy az egyházi és alapítványi fenntartású iskolák tanárainak bérét nem a KIK-en keresztül fizetik ki. Mint közölte, az ellátandó feladat jóval többnek tűnik, mint amennyire pénz van.
Megemlítette, sok esetben nem lesz könnyű a dologi kiadásokat különválasztani a pedagógiaiaktól, mert míg előzőek az önkormányzatok, addig utóbbiak az állam költségvetését terhelik. Felvetette azt a kérdést is, hogy ha a KIK "elviszi" az önkormányzatoktól az addigi oktatási referenseket, akkor ki látja majd el a településeken az ifjúsági, közművelődési és sportfeladatokat, mivel ezek a szakemberek rendszerint ezt a munkát is elvégzik.
Rámutatott: az állami feladatellátás mellett az egyik legfontosabb érv az, hogy ezáltal lehetővé válik az iskolák közötti színvonalbeli különbség csökkentése.
Hiller István volt szocialista oktatási miniszter annak a véleményének adott hangot, hogy a KIK létrehozása "elhibázott irány", ez a rendszer pedig "nem csiszolható", amit működésképtelennek, életidegennek nevezett, és szerinte az iskolák közötti színvonalbeli különbséget sem tudja kiegyenlíteni.
Meglátása szerint "nincs rendben a költségvetése sem, (...) a számok nem jönnek ki", és jelentős forráskivonásra és személyi állománycsökkentésre lehet számítani a szerkezetváltással. Mivel az iskolának semmilyen gazdálkodási joga nincs, ezért még az is problémát jelent majd, hogy ki veszi meg a bélyeget a levelekre, amelyeket az iskoláknak ki kell küldeni - hangoztatta.
Marekné Pintér Aranka elmondta: a jövő évi költségvetés előzetes sorai szerint a KIK 407 milliárd forinttal gazdálkodhat, s a tanév közbeni váltásnak nem szabad, hogy kihatása legyen a pedagógiai munkára. Azt mondta, a tankerületek alkalmazottainak létszáma előreláthatóan 5-10 lesz az ellátandó feladatoktól és az intézményszámtól függően, a megyeközpontokban 20-25 fős stábok dolgoznak majd, a KIK pedig mindössze 5 százalékos menedzsmenttel számol.
Beszámolt arról, hogy 198 tankerület élére neveznek ki a közeljövőben tankerületi igazgatókat, ők felelnek a zökkenőmentes átadás-átvételéről, melynek segítésére azonban jogi szabályozásra lenne szükség. A január 1-jei intézményátvétel során a tankerületi rendszer a járásokhoz igazodik, de a vagyon nem kerül át az önkormányzatoktól, az iskolák üzemeltetése náluk marad, s egyebek mellett az étkeztetés finanszírozása önkormányzati feladat marad  - jegyezte meg.
A megbízott elnök kiemelte: a kistelepüléseken, ahol eddig nem volt oktatási szakember, előrelépést jelent a váltás, mert lesz kihez fordulni tanácsért, szakmai segítségért, az igazgatók pedig a pedagógiai munkára koncentrálhatnak, s nem kell azzal foglalkozniuk, hogyan szereznek pénzt az iskolák működtetésére. Meglátása szerint jogszabályban kell rögzíteni az önkormányzat és az iskolák közötti együttműködés feltételeit is - tette hozzá.
Hangsúlyozta: a költségvetési átcsoportosítások eredményeként a már működő oktatási, iskolai programokra is "figyelnek" majd.
Képviselői kérdésekre elmondta: az iskolák nem maradhatnak teljesen pénz nélkül, az igazgatónál kell lennie ellátmánynak, amivel a sürgős beszerzéseket végrehajtják. Ígéretet tett arra is, hogy a januári pedagógus bérkifizetésben nem lesz fennakadás. mti

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
Libás (2), hó (4), szerelem (1), power-bank (1), Top 50 (1), szép (9), Krepsz-Kapai Bernadett (1), taverna (25), Vatikán (1), Az év orvosa (1), Mikulás (8), tornádó (1), goldmark muvelodési kozpont (60), tappenz (1), Magyarország szépe (1), nyelvvizsga (2), VeszprémFest (1), Krassói Katalin (1), büntetés (3), Kis-Balaton (1), Lidl (1), VOLT fesztival (7), Zalaköveskút (1), influenza (2), alga (1), autóbusz (1), Táncpanoráma Keszthely (10), úszás (22), Pál Attila (1), bank (7), C+ fesztivál (1), gyász (1), igazgató (1), Szabó Ilona (1), repuloter (64), uzemanyag (24), egyetem (188), Oroszlán Zsolt (2), karrier (1), zala (1156), keszthely (4028), Zalacsány (4), monitormagazin (107), levendula (2), jótékonyság (3), Silver fitness (1), hitel (5), rezidance (5), sárkányrepülő (1), Magyar Turizmus Zrt (45)