Negyed szabad század

2015. március 25.
1990 őszén tartották a rendszerváltozás utáni első szabad települési képviselő-választást. Huszonöt év, hat kerek ciklus, öt polgármester – az eltelt időszak mérlege. E havi számunkban a jubileumi évforduló kapcsán Keszthely legújabb kori polgármestereinek adtuk meg a lehetőséget arra, hogy elmondják saját tapasztalataikat, eredményeiket. Kérdeztük őket, de nem visszakérdeztünk, szerkesztettük, de nem foglaltunk állást.

„Lassan háttérbe szorulnak a helyi prioritások, a pártérdek egyre meghatározóbb”

1965-ben járt először a városban Keszthely legújabb kori történetének első polgármestere, dr. Szelestei Tamás. Beismeri: nem a Balaton fogta meg, hanem a Keszthelyi-hegység, amely azóta is kedves a szívének. A városi kórház főorvosa 1990−94 között lerakta az önkormányzat és intézményei rendeltetésszerű működésének alapköveit, s szerepe vitathatatlan a várospolitika formálásában.
− A rendszerváltozás utáni első települési önkormányzati választás eredményeként került a polgármesteri hivatalba. Hogy telt az első nap a városházán?
− Nagyon emlékezetes volt. 1990. október 26-án alakult meg a testület a Balatoni Múzeumban, 19-en voltunk, én az egészségügyet kívántam képviselni mint akkor már húsz éve ott dolgozó orvos. A pártok nem jutottak dűlőre a polgármester személyéről, ezért konszenzussal engem választottak 17 igen, 1 tartózkodás, 1 nem mellett. Mindannyian tudtuk, hogy ez valami újnak a kezdete. Nekem kifejezetten annak bizonyult: aznap indult Budapesten a taxisblokád, és délután már a keszthelyi taxisok is elzárták az utat, így az ünnepségről egyenesen hozzájuk siettem.
− Milyen volt az első képviselő-testület?
− A testület remek összetételű volt. Nem voltak pártfrakciók, mindenki a saját véleménye szerint szavazott, a rendszerváltozás lendületében ez volt a természetes. Néhány nappal a hivatalom elfoglalása után összehívtam a tejles dolgozói kart az „életveszélyes” színházba, és mindenkit megnyugtattam, hogy nem érdekel senkinek a múltja. Egyetlen kollégától váltam csak meg, miután kiderült, hogy visszatartja a leveleimet… Az első három évben élmény volt a munka. Sajnos a ciklus végére a lelkesedés kissé lelohadt, ma pedig már csak párt és pártérdek van, nemcsak Keszthelyen, de a legtöbb városban.
− Milyen feladatokat kapott örökül a tanácstól az egészségügy terén?
− 1987-ben kezdődött a kórház-rekonstrukció, amelyet folytatni kellett; a rendelőintézet elhanyagolt volt, és az alapellátás is átalakításra szorult. Veér Miklós utolsó tanácselnök, aki egy igaz magyar ember volt, átsegített a kezdeti időszakon. Ám azonkívül, hogy nagyon segítőkész volt, rám hagyományozott egy felállványozott városházát, ahová nem lehetett beköltözni, és egy életveszélyesnek kikiáltott színházat, amelyet leginkább politikai okokból zártak be. Kritikus volt az Amazon Szálló helyzete is, amely máig kezeletlen fekély a városon. Bár Czoma László, a választókerület országgyűlési képviselője, a Helikon Kastélymúzeum vezetője magához ragadta a tulajdonjogot, a Festetics-kastély ragyogó rendbetétele mellett a szállóra már nem maradt kapacitás.
− Alapító tagja vagyok a Nagycsaládosok Országos Egyesületének, ahogy Surján László akkori egészségügyi miniszter is, ismertük is egymást. Amikor 1989-ben átadták a kórház kész fél tömbjét, felvettem vele a kapcsolatot. Ennek köszönhetően a város 920 millió forintot kapott a rekonstrukció folytatására, s mindössze negyvenmilliót kellett hozzátennie. Négyen pályáztak a munkálatok elvégzésére, köztük a Záév, a Zala Megyei Építőipari Vállalat, amely az első ütemet is kivitelezte. Nem az ő pályázatuk volt a legolcsóbb, a testületnek mégis őket javasoltam, bíztam bennük. A voksolásnál szavazategyenlőség alakult ki. Az akkori szabályok értelmében ilyen esetben a polgármester dönt. Én a Záév mellett tettem le a voksom. Csak ketten jelentettek fel a minisztériumnál és az Állami Számvevőszéknél: Czoma László képviselő és a kórházigazgató… Amikor az épület a megfelelő módon, a megfelelő időben elkészült, a miniszter levélben kért tőlem elnézést.
− Többször felmerült Czoma László neve. Milyen volt a viszonya a térség országgyűlési képviselőjével?
− Mindaddig, amíg a kéréseit teljesíteni tudtuk, akaratát elfogadtuk, tárgyszerű volt a kapcsolatunk. Amikor a véleményünk nem egyezett, feszültté vált a viszony. Ilyen eset volt, hogy szedjük fel az aszfaltot a „Czoma-szorosban”, vagy hogy vigyük el a rendelőintézetet máshová. Hosszú harcba torkollott az is, amikor vendéglő nyílt a Katona József utca tetején. A képviselő követelte az épület lebontását, óriási palávert csapott, még az Országos Műemlékvédelmi Hivatalt is iderángatta… A kompromisszum végül az lett, hogy a tulajdonos zöld tetőt építtetett, így az nem zavarja a látogatókat a kilátásban. Bár Czoma Lászlóval megromlott a viszonyunk, a város ennek nem látta kárát, a Festetics-kastélyt pedig senki nem irányíthatta volna jobban. E munkájáért a Keszthely díszpolgára címet is megérdemelné.
− Milyen irányban formálódott Keszthely?
− Keszthelyt az első pillanattól úgy láttam, mint elsősorban iskola- és nyugdíjasvárost. Ez ma már, belátom, nem elég, de akkor, üres zsebbel nem volt mivel kitörni. Szellemi tőke viszont volt, és Keszthelynek volt kisugárzása, hangulata. Örömmel látom, hogy most is van.


Kulcsár Péter a rendszerváltozás utáni második polgármestere volt Keszthelynek. 1994−1998 között vezette a várost, előtte alpolgármester volt. 1998-ban folytatni kívánta a munkát, azonban a bal- és a jobboldal mögött végzett az önkormányzati választáson. 2002-ben ismét megmérette volna magát polgármesterként, ám nem sikerült egységbe kovácsolnia az őt támogató erőket, ezért visszalépett. Mára visszavonult a közélettől, saját ügyvédi irodájában dolgozik. A lapunkban való megszólalás lehetőségével telefonos és személyes megkeresésünk ellenére sem kívánt élni.


„Egy Keszthely méretű településen a feladatok nem politikai természetűek”

Szabó Imre 1998–2002 között vezette a várost, előtte nyolc évig volt a képviselő-testület tagja. Keszthely harmadik polgármesterének voltak gondjai a képviselők egy részével. Hivatalba lépése után néhány hónappal az őt támogató testületi többség pártpolitizálni kívánó része kihátrált mögüle.
– Két cikluson keresztül dolgoztam választott képviselőként a helyi önkormányzatban a polgármesterségem előtt. Míg az első két ciklusban a pártpolitika nem telepedett rá a testületi munkára, a harmadik ciklusban már frakciók alakultak. Szomorúan kell megállapítanom, hogy azóta egyre inkább uralkodóvá válik ez a hozzáállás. Holott az a tapasztalatom, hogy a megoldandó feladatok javarészt nem pártpolitikai természetűek, még egy Keszthely méretű településen sem.
– Milyen kondícióban volt a település, amikor átvette?
– Még nem voltunk európai uniós tagok, az állami pályázati források is csak akkor kezdtek megnyílni. Nagyobb volumenű fejlesztésekbe még nem lehetett belekezdeni. A feladatok szaporodtak, az állami finanszírozás ezzel soha nem volt összhangban. Néhány intézményt át is kellett adni a megyének. Az adófizető képesség romlott, mert sorra szűntek meg a nagyobb cégek. 1998–2002 között ennek ellenére megmásfélszereződött Keszthely vagyona az állami vagyonátadásoknak köszönhetően.
– Milyen programmal indult neki a ciklusnak?
– Az én programom az volt, hogy szolgáljam a várost. Vigyük a napi ügyeket, működtessük az intézményeket, és a lehetőségekhez mérten fejlesszünk.
– Milyen fejlesztésekbe vágtak bele?
– Megvalósult a színház, ami elsősorban Sáringer Gyula akkori fideszes országgyűlési képviselő érdeme. A pályázatunk már az illetékesek előtt feküdt, amikor a kultuszminiszter ellátogatott Keszthelyre. Kihasználva a kedvező alkalmat, a képviselő hosszasan győzködte a színház helyi fontosságáról. Nem sokkal ezután a projektet előrébb sorolták, így támogatáshoz jutottunk.
– Megvásároltuk az angolnatelepet, amelynek térségében egy egészségturisztikai centrumot szerettünk volna létrehozni. Az eredeti elképzelésből nem lett semmi, mert az utánunk következő városvezetés nem tudott mit kezdeni ezzel a lehetőséggel. Végül is nem bizonyult rossz befektetésnek: háromszázmillióért vettük, és csaknem egymilliárd forintért adott túl rajta később a város. A Hévízi-tó közvetlen szomszédságában lévő, „aranytojást tojó tyúkot” adták el.
– Egy innovációs parkot is terveztünk egy svéd–angol befektetői csoport részvételével, hogy Keszthely gazdasági élete erősödjön, és több lábon álljon. Már csak egy miniszteri aláírás hiányzott a háromoldalú szerződéshez, de a 2002. tavaszi kormányváltás előtt már nem sikerült megszerezni. Az minket követő vezetésnek lett volna lehetősége továbbvinni ezt a projektet, de végül nem tették. A kedvező feltételei még ma is megvannak egy ilyen irányú fejlesztésnek.
− Milyen volt Keszthely és a térség kapcsolata?
– A város polgármestereként egyúttal a Balatoni Szövetség elnöke is voltam. Az ottani ténykedésem világossá tette számomra a térségi együttműködés fontosságát. Ezért mindig kiemelten dolgoztam a szűkebb és tágabb, települések közötti együttműködésért. Számos olyan települési feladat van ugyanis, amelyet igazán jól csak másokkal összefogva lehet megoldani.
– A hévízi városvezetéshez évtizedes, személyes sportbaráti kapcsolat fűzött. Ezt kölcsönösen igyekeztünk átvinni az önkormányzati munkára is. A két képviselő-testület fehér asztal mellett tartott közös „testületi ülést” már a ciklus elején. Három bizottságunknak is voltak munkaülései a megfelelő hévízi bizottságokkal. Sajnos ez a folyamat a következő ciklusokban megszakadt. Érdemi együttműködéseknek nemigen látom a jeleit, sem a szűkebb, sem a tágabb térségben.
− Van egy harangunk, amely a maga nemében egyedülálló a világon: II. János Pál pápa személyesen áldotta meg Rómában. Három szomszédos település – Gyenesdiás, Hévíz, Cserszegtomaj – polgármestere, az ötletgazda Vértesaljai András, Léber Mihály atya – a Fő téri templom akkori plébánosa – és jómagam létrehoztunk egy alapítványt. Összeszedtük a pénzt a Kézfogás harangjára, elkészíttettük, majd elvittük Rómába. Ez a harang a kézfogáson alapuló együttműködés valós szimbóluma. Mert „kezet csak megfogni szabad. Elereszteni vétek, ellökni átok. Egymásba simuló kezek tartják össze az eget, s a világot” – mondta Albert Camus. Ez a harang a térség igazi turisztikai attrakciója is lehetne, ami csak akarat, némi tettrekészség és marketing kérdése.
– Milyennek látja a város jelenét, jövőjét?
– Örülök a megvalósult városszépítő fejlesztéseknek. Igazi áttörést azonban csak a városi bevételeket növelő gazdasági fejlődéstől lehet várni, amihez egyébként megvannak a város adottságai. Csak ehhez sokkal több erőfeszítést kellene tenni.
„Komolytalannak tartom azokat az elképzeléseket, amelyek szerint a város helyzetét egy sokcsillagos szálloda megoldaná. Ez nem felel meg a realitásoknak.”


„Ha nagyobb a lobbikészség, robbanásszerű eredményeket lehetett volna elérni”

Mohácsi Józsefet 2002-ben választották polgármesternek az MSZP–SZDSZ támogatásával, és 2006-ig töltötte be ezt a posztot. Nevető harmadikként vitte el a tisztséget a megosztott jobboldalon induló fideszes Sáringer Tamás és az előző városvezető, a független Szabó Imre előtt. A szocialista többségű testületben úgy voltak, mint a parlamentben: minden alkalommal azon drukkoltak, hogy meglegyen az abszolút többség.
– Milyen képviselő-testülettel vágott neki a négy évnek?
– A 2002–2006-os időszakban építő jellegű, jól gondolkodó testület állt össze rutinos rókákkal, akikre lehetett és muszáj is volt támaszkodnom. A hivataltól minden segítséget megkaptam, csak a jegyző asszony nem volt partner az együttműködésben, ezért megváltunk egymástól. Mindenkivel normális viszonyra törekedtem. Annak ellenére volt jó a hangulat, hogy a politikai lövészárok egyre mélyült. Egy ilyen szintű városban nem a politikának kellene vezérelnie az embereket, hanem a jobbítás szándékának.
– Milyen örökséget kapott az elődjétől?
– Nem örököltem kirívóan rossz kasszát, de napról napra éltünk. Az ingatlaneladások billentették helyre a városi költségvetés egyensúlyát. A teendők egy részét kedvező kondíciójú hitelekből fedeztük.
– Milyen tervek voltak, és mit sikerült megvalósítani belőlük?
– A Sármellékre tervezett ipari parki beruházást megnyertük, de nem lett akkor belőle semmi. A Libás esetében kész volt a terv egy görög stílusú üdülőparadicsomról. Tízéves határidővel kötöttük a szerződést, amely jövőre lejár, és nem történt semmi a területen. Mi is hibáztunk, a Balaton-parti rendezési terv tekintetében voltak hiányosságok; a következő vezetésnek a beépíthetőséggel voltak problémái. A vége az lett, hogy a befektetőtárs meghátrált, és máshová ment.
– Ugyanígy jártunk a hévízi angolnateleppel. Ha megvalósul a szállodakomplexum, ötvenszázalékos kihasználtsággal is évi százmillió forintos bevételt jelentett volna. A kassza azonban üres volt, és bomba üzletnek bizonyult a terület értékesítése: a vételár több mint háromszorosáért sikerült eladni. Ez húzta ki a kátyúból a várost, és tudtunk félretenni több száz millió forintot a pályázati alapba. Az önkormányzatnak a mai napig nincs olyan tevékenysége, amely pénzt termelne.
– Az egyik legfontosabb feladat a munkahelyteremtés volt, valamint szállodák építése. Az angolnás és a Libás, a Festetics úti öregek otthona és az ipari park, amelynek a sármelléki repülőtér adott volna lendületet a cargo forgalom kiszolgálásával, több ezer munkahelyet jelentett volna. És ott van még a Szigetfürdő esete. Nagyon sokat küzdöttünk érte, mégsem sikerült. Annak ellenére nem, hogy a Vegyépszer igazgatója aláírt szerződést nyomott a kezembe, miszerint építik a Szigetfürdőt. Máig hangoztatom, hogy nagy butaság volt megfúrni, hiszen a 2500 négyzetméternyi vízfelületű élménypark külső felmérések szerint is ötszázezer turistát vonzott volna évente.
– 2002 és 2006 között nyolcmilliárd forintot sikerült lobbi útján Keszthelyre csábítani. Ha nagyobb a lobbikészség, ezt az összeget meg lehetett volna többszörözni, de a kapcsolatok felépítéséhez kevés a négy év.
– Az ön ciklusa alatt milyen viszonyban álltak Hévízzel?
– Sokat gondolkodtunk közösen, közös testületi üléseket terveztünk. Ilyen földrajzi adottságok, ilyen földrajzi távolságok mellett előbb-utóbb össze kell hogy épüljön a két település, és együtt kell hogy lélegezzen.
– Ilyennek képzelte a várost 2015-re?
– Csalódott vagyok, mert egetverő változás nem történt a Balatonon. Kevesebb a lakos, kevesebb a munkahely, kevesebben vállalnak gyermeket, amiből következik, hogy a város ki fog öregedni. Nemcsak a város, hanem Magyarország is.


„Rengeteget tettünk azért, hogy Keszthely végre fejlődési pályára álljon”

Ruzsics Ferenc harmadik ciklusát tölti a város élén. 2002-ben jobboldaliként szerzett mandátumot egy olyan területen, ahol a rendszerváltozás óta csak szocialista képviselő volt. 2006-ban polgármester lett, majd 2010-ben és 2014-ben újraválasztották, ezzel új fejezetet nyitott Keszthely történetében. Az eltelt huszonöt év megszólaló városvezetői közül ő zárja a sort.
− 2005 karácsonya előtt Manninger Jenő országgyűlési képviselő kért fel a polgármester-jelöltségre, amelyet vállaltam. A 2006. október 1-jei önkormányzati voksoláson mind a tíz választókerületben jobboldali jelölt győzött, polgármesternek pedig engem választottak.
− Rengeteget tettünk azért, hogy Keszthely végre fejlődési pályára álljon. Kidolgoztuk a városfejlesztési stratégiát, és számos pályázatot készítettünk elő és írtunk meg. Elsőként a Szigetfürdő teljes rekonstrukciójának örülhettünk. Majd következett a Fő tér régóta várt átalakításának tervezése, amelyet a pénzügyi keretek jelentős szűkülése miatt két ütemre kellett bontanunk. Az elképzelésünkben szerepelt egy kéreg alatti parkoló is, ám a megvalósítása túl nagy terhet rótt volna a településre, ezért úgy döntöttünk, hogy ezt az elemet kihagyjuk.
− Az akkori kormányzat jelentős forrásokat vont el az önkormányzatoktól, miközben többletfeladatok ellátására kötelezte őket. Ezért át kellett alakítanunk az intézményrendszerünket. Voltak ugyan összevonások, és az óvodai férőhelyeket is szűkíteni kellett, ám szorult helyzetünk ellenére sem adtuk fel iskoláinkat. A városi kórház több mint hatvanezer embert látott el. Az aktív ágyak számának erőszakos, miniszteri csökkentése ellenére sem hagytuk, hogy csak járóbeteg- és krónikus ellátást nyújtó intézménnyé züllesszék le, hanem hitel igénybevételével és a tervezett fejlesztéseink rovására pénzügyi segítséget nyújtottunk. Szomorúan emlékszem vissza, hogy az érintett önkormányzatok – bár a veszély nagyságával tisztában voltak – nem segítettek anyagilag a kórházunk megmentésében. Itt kell megemlítenem, hogy Mohácsi József előző polgármestertől örököltünk egy megnyert, de még megvalósítás és az önerő biztosítása előtt álló pályázatot a kórház D épületére. Köszönet érte. Megyei segítséggel valósult meg a régi mozi épületében a Mozgás Háza, a Fodor utcában a tanuszoda, ezeket az akkori megyei elnöknek, országgyűlési képviselőnknek, Manninger Jenőnek köszönheti városunk. Ebben a ciklusban több utat is felújítottunk, iskolákat korszerűsítettünk, épületeket tettünk akadálymentessé, s elkészült a záportározó is.
− A 2010-es önkormányzati választás eredményeként először történt meg Keszthelyen, hogy egy polgármester a következő ciklusban is folytatni tudta megkezdett munkáját. Elkezdődött a Fő tér és a piac átépítése. Az egyik legszebb Balaton-partot sikerült létrehoznunk. Átalakult a közigazgatás rendszere, felálltak a járások, ahová nagyon sok munkatársunk íróasztalostul, székestül, számítógépestül került át. Ezután pedig a hivatalt kellett átszervezni, ami nagy és nehéz munka volt. Az oktatás esetében tudathasadásos állapotba kerültünk: az iskolapedagógusi gárdát átvette az állam, de az önkormányzat tulajdonában maradt, oktatásra használt épületek üzemeltetése a mi feladataink közé tartozott. Az egészségügyben állami fenntartásba került az összes kórház. A kórházfenntartó települések közül Keszthely kapta vissza az egészségügyi intézményének addig nyújtott összeg legnagyobb hányadát.
− 2006–2010 között a Fidesz–KDNP által jelölt Manninger Jenő újra a térség országgyűlési képviselőjeként, Mohácsi József, a korábbi polgármester pedig az MSZP megyei listájáról mandátumhoz jutva dolgozhatott az ország házában. Mohácsi Józseffel ebben az időszakban tartózkodó maradt a viszonyunk, Manninger Jenővel azonban a mai napig kimondottan jó kapcsolatban állunk. Ő is igyekezett mindent megtenni azért, hogy a város elképzelései valóra válhassanak.
− A 2010–2014 között az Orbán-kormány megszabadította az önkormányzatokat az adósságuktól, s működési támogatásokat is nyújtott. Keszthelynek ez majd kétmilliárd forintnyi könnyebbséget jelentett. A múlt évet háromszázmillió forintos plusszal zártuk, ilyen 1990 óta nem volt. Ez mindannyiunk közös érdeme.
− Jó a viszony Keszthely és Hévíz, illetve a települések között, persze a személyes kapcsolat jelentősége itt is nagy. Fájó emlék a Keszthely–Hévíz kistérség szétszakítása. Politikai erőszakot tettek rajtunk. A szétválásnak pedig azóta sem volt semmiféle pozitív hozadéka.
 − Szerintem egy önkormányzatnak sok más mellett az sem feladata, hogy munkahelyeket hozzon létre, az viszont igen, hogy megteremtse az ezt eredményező befektetés feltételeit. Sokat dolgoztunk ezen. Magam több mint hat évig küzdöttem azért, hogy a Balaton-törvény szigorúságát az Országgyűlés kicsit oldja. Ennek eredménye, hogy a zöld területek nagysága nem változhat ugyan, de át lehet csoportosítani azokat. Jelenleg a város vízpart-rehabilitációs tervét kívánjuk elfogadtatni. Bízom benne, hogy az ezáltal megnyíló új lehetőségek, valamint a városszépítő fejlesztéseink, terveink vonzóvá teszik a befektetni szándékozóknak Keszthelyt.

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
gerincvédelem (1), Keszthely HUSZ (3), horgász (5), Szeiler Gábor (1), bolt (3), posta (1), magyar dal napja (8), proa (1), Varga Endre (4), kormanyhivatal (93), Németh Gábor (1), csokoládé (2), daganat (6), Taliándörögd (1), Tarkarét Biofarm (1), alapítvány (2), eltűnt (5), tornádó (1), jóga (1), konyha (1), kötélugró (1), Centrál Színház (1), állatok (16), Bányai László (2), boldog (1), fájdalomambulancia (2), farsang (2), Puskás Tamás (3), munkaszünet (1), hulladék (3), Komoróczi Lajos (3), ország torta (1), Krepsz-Kapai Bernadett (1), Magyarország szépe (1), lakás (3), Halott pénz (1), Reischl-sörház (1), színház (5), Márton nap (1), gyes (2), szallas (39), Bezerics (1), csillaghullás (2), jatek (2), Szennyai Anita (2), Gelencsér Kálmán (2), 1956 (1), Pápai Gábor (6), Keszthelyi Kiscápák (6), Főzzünk játszva (2)