Ne halaszd holnapra! Még kedvezményesen nevezhetsz a keszthelyi futóversenyre!

2013. április 29.
Május első hetében végéhez érkezik az Intersport Keszthelyi Kilométerek futóverseny előnevezése. Az előzetes várakozások szerint, az előző évekhez képest emelkedik a nevezők létszáma az idén hatodik alkalommal kiírt viadalon.

A május 18-19-ei pünkösdi hétvégén teljes programot kínálnak a szervezők a Keszthelyre látogatóknak. Szombat déltől RunnerExpo sport-szakkiállítás várja a keszthelyi Fő téren az érdeklődőket, amellett, hogy a délután a családi futóversenyek korosztályos futamairól szól majd. Az új Fő téren valódi futópályát építenek a szervezők a kisgyermekeknek – a felső korhatár 11 év lesz –, akiket biciklis bohóc vezet fel a rajtot követően. Emellett a SUHANJ! Alapítvány részvételével „Szimpátia futáshoz” is csatlakozhatnak a látogatók.

 

A vasárnap is az integrált sportról szól, hiszen reggel 9.50-kor rajtolnak el a kerekesszékes és hand-bike-os versenyzők félmaratoni és maratoni távokon, majd őket 10.00 órakor követik az ép futók egyéni és váltó versenyszámokban.

 

A 4RUN Félmaraton sorozat záró eseményének fővédnöke Szekeres Pál, olimpiai és paralimpiai érmes vívó, sportért felelős helyettes államtitkár; a versenyre elfogadta a meghívást Monspart Sarolta, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a MOB szabadidősportért felelős tagozatának elnöke, világbajnoki aranyérmes tájfutó is.

Versenykiírás: http://www.keszthelyikilometerek.hu/versenykiiras
Nevezés: http://www.keszthelyikilometerek.hu/nevezesek  

megosztás
hozzászólások
jovedelem (2), vírus (1), Player's Restaurant & Bar (2), Kányavári-sziget (1), VeszprémFest (1), Szeiler Stúdió (32), közétkeztetés (4), Selmeczy Zsuzsanna (5), recept (178), utánpótlás (1), Stohl András (1), étterem (11), gyermekbarát (2), Havasi Bálint (13), Zalaköveskút (1), EU (14), egynapos sebészet (1), himnusz (1), Bethesda (1), tabor (6), hirdetés (1), Balaton (1157), Négeli Noémi (1), Horváth Szabina (1), Kvárta Mátyás (44), Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (3), Pelso Társaság (6), Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (136), helikon (41), Apák napja (1), hosegriado (7), Gyarmati Noémi (1), pedagógus (6), Lisa (35), Pápai Gábor (6), Partics Roland Hunor (1), Szent Mihály (1), reklám (1), repülő (3), Vatikán (1), Magyarország szépe (1), zivatar (1), sarmellek (53), Zalaszántó (1), állatvédő (5), Csótár András (58), VÉDA (1), unicef (1), Németh József (1), ponthatar (6)