Művészetek Völgye - Tárlattal mutatkozik be a Magyarság Háza Kapolcson

2015. július 14.
A Mi, magyarok című kiállítás anyagából ízelítőt adó interaktív tárlattal készül a Magyarság Háza a július 24. és augusztus 2. között zajló Művészetek Völgyére - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

A tárlatnak a népművészetnek és néphagyománynak szentelt Muharay-udvar fog otthon adni a 25. alkalommal megszervezett fesztiválon - mondta el Rabec István nyelvész, a Magyarság Háza múzeumpedagógusa.
Mint fogalmazott, a tavaly ősszel nyílt Mi, magyarok kiállítást a gyakran tapasztalt "hungaro-pesszimizmus" ellenében állították össze, és azt hivatott megmutatni interaktív eszközökkel, mi mindenre lehet büszke a magyarság.
A tárlat részeként többek között különböző játékokat lehet kipróbálni, valamint meg lehet tapasztalni egy huszáröltözet vagy egy középkori páncélzat súlyát is - tette hozzá.
A kapolcsi Muharay-udvarban a tárlat mellett színes, gyerekeknek szánt programokkal és népi játékokkal, énekiskolával, valamint zenei, táncos és színházi előadásokkal is találkozhatnak az érdeklődők - hangsúlyozta Héra Éva, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnöke.
A helyszínen fellép többek között az Újvidéki Tanyaszínház, Sebestyén Márta és a Nemzeti Színház színészeivel közösen Pál István "Szalonna" is. MTI
 

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
kultura (22), Kovács Ernő (1), keprol kepre (7), termálfürdő (1), cipősdoboz (3), Balatoni Múzeum (98), drogmentes (1), bíróság (8), íjászverseny (1), Életfa iskola (2), dohany (15), Playboy (1), temetés (2), Horváth Mariann (1), Nagykanizsa (1), Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt (18), kulfold (245), triatlon (13), Nardai Sarolta (1), ruha (2), felmondás (1), La Montanara (1), rendőr (3), Szeiler (63), Magyarország szépe (1), okmányiroda (1), Mohácsi József (8), pápa (1), Street Festival Keszthely (1), webshop (1), migráns (3), támogatás (5), balatoni strandbelépő (1), reklám (1), Keszthelyi Városvédő Egyesület (6), Oláh Péter (2), Rezi (1), Festetics kastély (139), Horváth Szabina (1), szilveszter (6), nap (2), művészet (1), Márton nap (1), Keszthelyi Táncpanoráma (7), Alsópáhok (51), keszthelyi kilometerek (78), Rúzsa Magdi (1), jóga (1), Budapest (3), minisztérium (7)