Műszaki mérnöki állásbörze Zalaegerszegen

2011. december 28.
A gazdálkodó szervezetek humánerőforrás-fejlesztését, valamint a mérnökhallgatók elhelyezkedését elősegítő műszaki, mérnöki állásbörzét tartottak szerdán Zalaegerszegen.

Az önkormányzat, a munkaügyi központ, a Nyugat-magyarországi Egyetem, valamint a cégek, vállalatok szervezésben tartott rendezvényen közel 150 műszaki-mérnöki pályán tanuló zalaegerszegi fiatal vett részt.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere köszöntőjében elmondta; a rendezvény célja, hogy találkozási lehetőséget biztosítsanak a mérnökhallgatók és a munkaadók számára. A városban működő gépipari, elektronikai, mechatronikai vállalatoknál jelentős ipari fejlesztések valósultak meg, így egyre nagyobb szükség lesz a műszaki szakemberekre.
Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány igazgatója szerint az oktatás „viszonylag rugalmatlan, nehéz befolyásolni, mert későn reagál a munkapiac igényeire”. A jelenlegi trend szerint a fiatalokat elsősorban a mérnöki pályák felé próbálják irányítani, ami egy kiszámítható életpályát jelent.
Lang János, a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány elnöke stratégiai ágazatnak nevezte a műszaki felsőoktatást. Jelenleg mérnökhiány van, miközben a régió, a megye ipari vállalkozásai jelentősen növekednek – jelentette ki az elnök.
Doszpoth Attila, Zalaegerszeg alpolgármestere kiemelte: a város legfontosabb célja, hogy a gazdasága fejlődjön, ennek pedig meghatározó eleme az ipar. A város megteremti a környezetet az ipari vállalkozásoknak, amelyek a képzett fiatalokat alkalmazni tudják. mti

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
ARC (1), Rézsó Tamás (6), tabor (6), Cserszegtomaj (124), fa (1), posta (1), boldog (1), Eurostat (1), születés (16), republic (1), SzezOn bevásárló közösség (1), diploma (4), dunantul (23), munkaszünet (1), alternatív gyógymód (1), erzsebet program (4), Taliándörögd (1), idegenforgalom (174), túlsúlyos (3), állami támogatás (1), gépjármű (1), Dumaszínház (2), Kányavári-sziget (1), férfi (1), jutalom (1), divat (4), Pálfi László (1), Zala Megyei Főügyészség (4), uszoda (9), fájdalommentes (3), marko peter (22), Horváth Mariann (1), nap (2), Semmelweis (2), atlétika (6), karate (2), Balatoni Limnológiai Intézet (1), alapítvány (2), földrengés (2), Orbán Viktor (3), macska (1), Havasi Bálint (13), kutya (22), pedagógus (6), álláshirdetés (18), pünkösdi regatta (5), koktél (1), MTI (595), parlament (72), szüret (4)