Működik a CT Keszthelyen

2015. november 20.
Pénteken adták át a Keszthelyi Kórház radiológiai és ultrahang-diagnosztikai osztályán a komputertomográfiás készüléket (CT), valamint a digitális röntgent. A Siemens márkájú CT-vel a tervek szerint napi húsz vizsgálatot fognak végezni.



Kvarda Attila
, a hévízivel közös igazgatású keszthelyi kórház főigazgatója elmondta: a két egészségügyi intézmény működésének összehangolását segítő, csaknem egymilliárd forintos pályázati program legjelentősebb eleme az új komputer tomográf (CT).
A fejlesztés eredményeként a térség lakóinak és az oda érkező turistáknak szükség esetén nem kell Zalaegerszegre vagy Nagykanizsára utazniuk vizsgálatra.
Hozzátette, hogy a két kórház fejlesztései sorában a digitalizált röntgenparkra 130 millió forintot, az újonnan beszerzett 16 szeletes CT-berendezésre pedig 80 millió forintot fordítottak a pályázati keretükből. A csaknem egymilliárdos közös fejlesztési forráson felül pedig további mintegy 100 millió forint pályázati forrásra számítanak újabb radiológiai berendezések beszerzésére.
   
Manninger Jenő, a zalai fejlesztésekért felelős miniszteri biztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője egyebek közt arról beszélt, hogy az elmúlt években a hazai egészségügyre 500 milliárd forintnál is több pályázati forrást fordítottak, s ebből Zalában is jelentős beruházások valósultak meg. A keszthelyi és hévízi újdonságok mellett említette a zalaegerszegi intézmény ötmilliárd forintot meghaladó, most is zajló fejlesztését, illetve a Nagykanizsán több mint hárommilliárd forintból már lezárt beruházást.
Hangsúlyozta, hogy a keszthelyi CT üzembe helyezése stratégiai fontosságú, hiszen a Balaton-parti város kórháza turisztikai szempontból kiemelt térségben működik, de nemcsak zalai, hanem Veszprém és Somogy megyei betegeket is ellát.
   
Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester felidézte, 2010 előtt azért küzdöttek, hogy az ágyszámok csökkentése miatt nehogy "elfekvőkórházzá" váljon a keszthelyi, azóta viszont már sürgősségi osztályt is tudtak létrehozni.
Kiemelte, hogy a mostani fejlesztéseknek köszönhetően nemcsak a térségbeli betegeknek kell kevesebbet utazniuk, de az eddig Zalaegerszegre vagy Nagykanizsára utalt betegek helybeli ellátása miatt a másik két városban is csökkenhetnek a várakozási idők. MTI/monitormagazin

megosztás
hozzászólások
cipősdoboz (3), Gyarmati Noémi (1), Apák napja (1), Csősz-Tóth Norbert (1), tűzoltó (32), kenyér (7), fájdalommentes (3), Szeiler Gábor (1), percdíj (1), Zala folyó (1), Street Festival Keszthely (1), Zala Megyei Főügyészség (4), hazassag (6), nyelvvizsga (2), Palásthy Bese (1), Liszkay (2), Lisa (35), Balatonfüred (3), meiszner kati (16), menekült (1), ország torta (1), katasztrofavedelem (44), Ekmann László (1), Hotel Zenit (3), dunantul (23), kisterseg (20), sarmellek (53), Playboy (1), sztárportré (3), drog (3), fa (1), állatok (16), shotokan (1), lovaglás (2), Polgári vélemény (6), Ferenc pápa (1), rezsi (18), gyász (1), euronews (1), család (1), Tóth Xénia (6), szűrés (1), kerekpar (27), jatek (2), advent (226), kozlekedes (8), telihold (1), kilométer (1), kultura (22), Szutrély Péter (7)