Most élünk! Nem mindegy azonban, hogyan

2013. január 17.
Javulóban van ugyan Zala megye – azon belül is a több mint 50 ezres lakosú keszthelyi és hévízi térség – lakosságának egészségi állapota, de szinte minden egészségmutatónál lényegesen elmarad az Európai Unió tagországaitól. A dohányzás és a mértéktelen alkoholfogyasztás még az országos átlagnál is jobban veszélyezteti az itt élők életminőségét, egészségét – összegzi a problémákat dr. Divinyi Tamás járási tiszti főorvos.

Ezért új egészségvédelmi sorozatot indítunk útjára a Monitor közéleti lapban a keszthelyi és a hévízi kórház, valamint a Keszthelyi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete szakmai támogatásával.

Az egészség társadalmi és egyéni erőforrás, gazdasági értelemben is érték, ezért különösen fontos az összefogás. Az egészség fejlesztése csak együttműködésben valósítható meg – véli Divinyi Tamás, és kiemelte, hogy 50 százalékban befolyásolja az egészségünket az életmódunk, majd 20-20 százalékban a környezeti tényezők és a genetika, ezután az ellátórendszer minősége következik 10 százalékos arányban.
 
Amikor baj van…

Jó hír, hogy a közvélemény egyre többet foglalkozik az egészségével, kutatja az információkat, tudni szeretné, hogyan lehetne egészségesebb. Elméleti síkon tehát felkészültek vagyunk, megfigyelhető azonban, hogy csak akkor megyünk el szűrésre, orvosi vizsgálatra, amikor már betegek vagyunk, vagy komolyabb orvosi probléma merül fel valamelyik családtagunknál.
– Az egészségfejlesztési programok középpontjában a dohányzás és az alkohol okozta ártalmak állnak. Célunk az egészség-magatartás pozitív irányú befolyásolása a gyermek- és a fiatalkorúak körében – hangsúlyozza a járási tiszti főorvos. A veszélyeztetett korosztály egyre fiatalabb, jelenleg már a 14–15 évesekre kell koncentrálni, náluk még inkább problémát jelent a dohányzás és az alkoholfogyasztás. Egy fiatal szervezetre másképp hat az alkohol, a lebontási folyamat is máshogyan zajlik le.
– Az egyes településeken számos oktatási intézmény ad teret az intézetünk által szervezett és lebonyolított prevenciós programoknak, így például a Ha elszívod, megszívod interaktív dohányzásmegelőző foglalkozásnak. A felső tagozatos tanulók körében rendkívül népszerűek a serdüléssel, a nemiséggel kapcsolatos foglalkozások, e témában is gyakran kapunk felkérést az iskoláktól – sorolja Divinyi Tamás.

Szívinfarktus, emlőrák

A halálokok között kitüntetett helyet foglalnak el a keringési rendszer betegségei, közöttük is a szív koszorúereinek betegségei, elsősorban a szívinfarktus. Bár az előző másfél évtizedben az országos és a régiós viszonyokhoz képest is jelentősen csökkent a keringési rendszer betegségei miatti korai halálozás a megyénkben és ezzel együtt a járás területén, az EU-s életkilátásokhoz viszonyítva azonban lényegesen rosszabb a helyzet.
A daganatos megbetegedés korai haláloki jelentősége is meghatározó. A halálozások többségéért a légcső, a hörgő és a tüdő rosszindulatú daganatai a felelősek. Az emlőrák az egyike a legnagyobb társadalmi veszteséget okozó női rosszindulatú daganatos megbetegedéseknek. A keszthelyi járásban a 65 évnél fiatalabb nők körében minden ötödik daganatos halálozás emlődaganat miatt következik be.

Ön mikor volt szűrésen?

– Mindenki fokozottan törődjön az egészségével, az aktív korú lakosságnál nagyon fontosak a szűrések. Gondoljunk arra, hogy egy szűrővizsgálat költsége a töredéke egy kórházi kezelésnek, bár erre nem sokszor gondolunk – emlékeztet a főorvos.
A mammográfiás szűrésre kétévente a 45–65 év közötti hölgyek személyre szóló meghívót kapnak. A legtöbb településről falugondnoki vagy autóbuszos utaztatást szerveznek. Sok asszonynak természetes és fontos, hogy részt vegyen a szűrővizsgálatokon, sajnos vannak azonban olyanok, akik háziorvosi, védőnői biztatásra sem fogadják el a meghívást. Mindez közrejátszik abban, hogy a részvételi arány csupán 60 százalékos. Vannak szerencsére olyan települések, ahol a meghívottak szinte teljes létszámban megjelennek. Ha az ilyen példák általánossá válnak, akkor várható az emlődaganatos halálozás jelentős csökkenése.
A 2003 óta tartó méhnyakrákszűrés 2009-ben kiegészült a védőnői méhnyakszűrő programmal. Az érintettek 2012-ben is meghívót kaptak a vizsgálatokra, választhattak, melyik szűrésre mennek el.

A megyében dinamikusan emelkedő öregedési index az országosnál is kedvezőtlenebb. Míg 1996-ban a 15 év alatti fiatalok száma három százalékkal haladta meg a 65 év felettiek számát, addig 2011-re ez az érték ellenkező előjelűre változott, az idősek száma jelentősen megnőtt, több mint 42 százalékkal.

megosztás
hozzászólások
Clemens Zsófia (1), goldmark muvelodési kozpont (60), antsz (15), Pappné Beke Judit (1), minimálbér (1), rezsi (18), Kányavári-sziget (1), Keszthelyi Egyesített Szociális Intézmény (2), korcsolya (4), apartman (3), Életfa iskola (2), Asperger-szindróma (1), Somogyi Zoltán (4), zala (1156), kovács (1), gyógyítás (2), állami (1), Marsalkó Dávid (1), Rejuvena (19), nap (2), keprol kepre (7), mozi (13), sarmellek (53), Márki Péter (1), tranzakciós díj (1), Major Veronika (5), programajánló (19), erdekes (538), Centrál Színház (1), Csöre Gyula (1), palyazat (164), szerelem (1), ZalaSprings Golf Resort (2), szép (9), Szeiler (63), SzezOn bevásárló közösség (1), magyar dal napja (8), születés (16), Vaszily Zsolt (3), Balatonátcsúszás (1), Naszádos Péter (12), Reischl-sörház (1), Magyarország szépe (1), lakás (3), esküvő (9), Mikulás (8), KeszthelyFest (15), power-bank (1), tenisz (3), Magyar Telekom (1)